A Jettomero készítőinek gyermekkoráról nem tudunk sokat. Annyi azonban sejthető, hogy három komoly behatás is érte a fiatal elméket. A játékban árulkodó jeleket fedezhetünk fel, hogy mik is voltak ezek. Először a nálunk sem ismeretlen Power Rangers klasszikus sorozata lehetett az első hatás. Utána minden bizonnyal a Beastie Boys, Intergalactic című dala következett. Végül pedig a japán Godzilla filmekszörnycsatái égtek bele a jövendőbeli fejlesztők retinájába. Eltelt pár év, majd megszületett az ötlet, hogy ezeket összegyúrva kéne alkotni egy videojátékot.

Képzeljünk el egy rettentően óriási, és esetlen robotot, akinek arany szíve van. Vagy legalábbis küldetéstudata. Mire használhatná a méretéből és képességeiből származó előnyeit, ha nem arra, hogy bolygókat, naprendszereket mentsen meg a gonosztól! Sőt, egy lépéssel tovább menve bármiféle ártalomtól! Legyen szó egy égő épületről, félelmetesnek kinéző viharról vagy óriási szörnyről, hősünk azonnal cselekvésre kész. Csak sajnos úgy tűnik épp ez a baj. Az Univerzum Hőse ugyanis élete értelmét keresi, és közben nagyon (nagyon!) igyekszik nem összetaposni és lerombolni a megmentendő bolygó civil lakosságát és épületeit.

A játék maga erről az útról szól, mely közben amnéziás hősünkkel lassanként a mozaik darabjait összegyűjtve jutunk el a teljes történetig. Mi történhetett a Föld lakosaival? Ki alkotta meg Jettomerot, és milyen célból? Hogyan kerültek szörnyetegek a bolygókra? Megannyi kérdés, és egy hatalmas univerzum, amit be kell járnunk közben. Ha esetleg unatkoznánk a világ megmentése közben, gyűjtögetnivalót is találhatunk, emellett rejtvényeket fejthetünk meg, hogy fény derüljön arra, mi is történt valójában. Az összegyűjtött üzemanyaggal egyik bolygóról átrepülhetünk a másikra, ha pedig mindent felfedeztünk, akkor egy újabb naprendszerbe.

A bolygókon különféle robot test darabokat találunk, hiszen egy hősnek hősies kinézet is dukál! Csereberélhetjük a fejünket, a karjainkat, a törzset és a lábakat is, hogy Jettomero igazán hősiesen (vagy épp furán) nézzen ki. Érdemeinek megfelelően. Óriás robotunk minden boss harc után egy fejtörőt kap. Ezek a fejébe ragadt adathalmazok adják meg a kulcsot a múltja feltérképezéséhez. Kis tekerőkkel tudjuk dekódolni a halandzsának tűnő mondatokat, igazi titkos ügynöknek és kódtörőnek érezve magunkat közben.

A játék maga nem a komplexitásával és a hosszúságával fog rajongókat találni, az biztos. Mégis megvan a maga bája. Ahogy az esetlen, ügyetlen, óriási – és hatalmas erejű robot csupa jó szándéktól vezérelve nekilódul, sejtjük, hogy a tragédia és a komédia kéz a kézben fogják a történetét kísérni. Emellett a képregényre hajazó grafika és az apró utalások, szövegbuborékok is mind megerősítik azt az érzést, hogy a Jettomero szerethető gyöngyszem. Ehhez pedig Gabriel Koenig atmoszférikus űr-zenéje is hozzáteszi a maga részét – a stílus kedvelőinek nagyon is ajánlott csemege. A játék egyetlen hibája, hogy hamar ismétlődővé válik, bár ez főként akkor következik be, ha minden robot darabkát szeretnénk összegyűjteni. Ha nem vágyunk efféle babérokra, akkor a történet maga, némi kódfejtéssel párosítva 3-4 óra alatt végigjátszható. Megismerjük végül a Föld sorsát, Jettomero múltját és azt is megtudhatjuk, hogy az ellenségek és a barátok néha nagyon furcsa köntöst viselnek. Látszat ide vagy oda, Jettomero szerethető karakter, így ajánlom, hogy legalább egyszer kísérjétek végig csetlő-botló útját a galaxison át. Elvégre a hősöknek is elkél a segítség néhanapján.