A Lens egészen hosszú történelemre tekint már vissza, és bár ezt folyamatosan fejlesztette a Google az elmúlt években, igazán nagy változás nem történt például a megjelenését tekintve. Most viszont eléggé át lett szabva a szoftveres környezet.
A gépi tanulást használó tárgy- és témafelismerő mostanra nagyon sok jó lehetőséget biztosít az emberek számára, sokkal többre képes, mint ahogy indult. Kezdetben hasonló képek keresésével próbált meghatározni dolgokat, ma viszont már szöveget olvas be és fordít, ha kell, kezeli a QR kódokat, de segít a közeli helyek felderítésében és akár ruhák vagy háziállatok egészen pontos behatárolásában is. Ezentúl pedig már nem a kamerára helyezi a hangsúlyt működés közben.
Eddig a program az indulás után rögtön a kamera képét emelte ki, most viszont már csak a kijelző harmadán van a kamera élőképe a megnyitást követően, és meg kell ezt érinteni, hogy ténylegesen a kamerás kereső kerüljön az előtérbe. Lehet itt érintésre LED-es segédfényt kapcsolni, alul pedig kiválasztható egy gördülősávon, hogy mit szeretne az ember csinálni. Van a szimpla keresés mellett fordító, szövegkiemelés, házi feladat megoldás, vásárlás, valamint hely és ételkeresés külön.
A nyitóképen a kijelző kétharmadára már egy galérianézet került, amin érdekes módon felülre lettek elhelyezve a képernyőmentések, szóval lényegében ezeknek az elemzési lehetősége került a középpontba. A képernyőfelvételekről a Google Lens ki tudja majd emelni például a szövegeket, és fordíthatja vagy fel is olvashatja ezeket, de keresés is indítható vagy szimpla másolásra is van mód.
Alul az összes kép helyezkedik el ömlesztve, szóval a képernyőmentések, a kamerával készült fotók, a mentett dolgok egyben. felfelé görgetve pedig a mobil teljes képtárát át lehet böngészni. A nagyobb méretű fényképeknek az elemzésével eléggé sokáig el tud szöszölni a szolgáltatás a friss tapasztalataink szerint, ami az élő kameránál és a képernyőmentéseknél sem jellemző. Ezen talán még javítani fog a Google a későbbiekben valamilyen módon.
Az újításoknak köszönhetően akár arra is lehetősége lesz már az embereknek, hogy amikor valamit nem talál a Google Lens, azt megörökítsék azzal a céllal, hogy később újra megpróbálják a beazonosítást.
A Google Lens biztosít külön opciót a kamerának a beállításain belül arra, hogy az ember a befényképezett dolgokat és a találatokat megossza a Google-lel. Ezzel hozzá tud járulni ahhoz, hogy a keresőt a vállalat még tovább tökéletesítse az adatok felhasználása révén.
A Google Fotókon keresztül egyébként eddig is lehetett elemeztetni a fényképeket, elmentett kijelzőket, de mostantól ezt a funkciót is tálalja majd a Lens. Minden meg lesz majd egy helyen, ami leegyszerűsítheti a szolgáltatás használatát, és népszerűbbé teheti az appot a felhasználók körében. A mostani változás egyelőre csak az Android operációs rendszert futtató mobilokat érinti.