Az Nvidia fölénye meglehetősen nyomasztó az AI és HPC piaci gyorsítók szegmensében, és ugyanez elmondható a videokártya-szegmensről is. Az AI gyorsítók piacán egy ígéretes kihívó próbálhatja meg kifogni az Nvidia vitorlájából a szelet, ez pedig nem más, mint a Jim Keller vezette Tenstorrent. Az AI startup Santa Clara-i központtal rendelkezik és elég jelentős befektetést kapott az elmúlt időszakban, ami mögött Jeff Bezos, az Amazon alapítója, illetve a Samsung bújik meg.
A közel 700 millió dolláros befektetés a Samsung Securities, valamint a dél-koreai AFW Partners révén valósulhat meg, az új tőkeemeléssel a cég értéke immár 2,6 milliárd dollárra rúghat. A támogatók között jelen van az LG Electronics Inc., illetve a Fidelity, plusz egyéb vállalatok is támogatják a startup törekvéseit, úgy mint az XTX Markets, a Corner Capital, a MESH, az Export Development Canada, a Healthcare of Ontario Pension Plan, a Hyundai Motor Group, a Baillie Gifford, illetve a Bezos Expeditions is.
A Jim Keller által alapított és vezetett Tenstorrent az újabb befektetést arra használja majd, hogy újabb fejlesztőkkel bővítse csapatát, növelje globális jelenlétét új fejlesztő- és tervezőközpontokkal, valamint rendszereket és felhőszolgáltatásokat is készítenek majd az AI fejlesztők számára. Ezzel együtt kiemelten nagy hangsúlyt kapnak a nyílt forráskódú AI szoftverek és szoftverkörnyezetek, amelyekről a vezetés azt gondolja, elengedhetetlenek a siker eléréséhez.
Jim Keller úgy látja, az Nvidia elleni küzdelemben nincs értelme HBM, azaz High-Bandwidth Memory típusú fedélzeti memóriák köré építeni az adott AI gyorsítókat, ugyanis ennek a memóriatípusnak a legnagyobb felhasználója maga az Nvidia, ennek köszönhetően a vállalat óriási előnyben van árazás terén. Mivel az Nvidia nagy mennyiségben rendel, mennyiségi kedvezményeket harcolhat ki, méghozzá olyan mértékben, amelyekre egyéb vállalatoknak nincs igazán esélyük, hiszen meg sem közelítik az Nvidia volumenét. Igazából pont ez, vagyis a HBM az akadálya annak, hogy jelentősen lejjebb vigyék a termékek árát, hiszen maga a HBM egy költségesen fejleszthető és gyártható megoldás, aminek számos előnye van, cserébe viszont drága.
A Tenstorrent tehát nem HBM alapú gyorsítókra koncentrál, ezzel is próbál árelőnyt kovácsolni, a másik jelentős eltérés pedig az, hogy nem zárt, szabadalmaztatott technológiák köré épülő ökoszisztémát akarnak építeni, mint az Nvidia, hanem nyílt szoftverekre és technológiákra épülő megoldásokat, amelyek az átjárhatóságra és a kölcsönös együttműködésre törekszenek a többi szolgáltató termékeit illetően. Jim Keller a RISC-V CPU architektúra alkalmazása mellett tette le a voksát, ami szerinte megragadja majd a mérnökök figyelmét és segíteni fog az innovációban is.
Az aktuális tervek alapján a Tenstorrent várhatóan minden második évben új AI gyorsítót mutat majd fel. Az első chipek még a GlobalFoundries üzemében készülnek majd, a későbbiekben azonban a nagy tajvani félvezetőipari bérgyártó, a TSMC szolgálataira támaszkodnak majd, valamint a dél-koreai Samsung Electronics szolgálataira is számítanak. A Tenstorrent csapata már vizsgálja a 2 nm-es csíkszélesség alkalmazásában rejlő lehetőségeket, összhangban a TSMC és a Samsung ütemterveivel – és a japán Rapidus Corp. is fontos szerephez juthat majd a folyamat során.
Az Nvidia jelenleg több tízmilliárd dolláros árbevételt termel az AI és HPC piaci gyorsítók szegmensében, amihez képest a Tenstorrent eddigi szerződései, amelyek közel 150 millió dollárra rúgnak, finoman szólva is eltörpülnek, ugyanakkor azt is mutatják, formálódik a bizalom a startup iránt. A startupnak fokozatosan fel kell nőnie a feladathoz, ám a háttérben számos nagy és fontos támogató áll mögötte, valamint az innovatív nyílt forráskódú kezdeményezés is abba az irányba mutat, amerre az Nvidia leváltására vágyó piaci szereplők is indulnának, így a Tenstorrent összességében jó úton indul el a siker felé. Az egyelőre kérdéses, végül le tudja-e taszítani az Nvidiát a trónról, ugyanis a CUDA ökoszisztéma igencsak meghatározó szereplő a piacon, és ezt a pozíciót hosszú évek alatt érték el – nem lesz könnyű versenybe szállni ellenük.