Játékosoknak kedveznek a MediaTek olcsó Helio G-szériás egységei

A MediaTek a jelek szerint nagyon elkapta a fonalat, és folyamatosan ível felfelé a pályája, egyáltalán nem indokolatlanul.

Játékosoknak kedveznek a MediaTek olcsó Helio G-szériás egységei

A Dimensity sorozattal a MediaTek remek 5G támogatást is nyújtó rendszerchipeket tett le az asztalra, de eközben a Helio családnak a fejlesztéséről sem feledkezett meg. Ezúttal párban érkezett kettő Helio G modell, amik egészen olcsó okostelefonokba fognak kerülni, ennek ellenére remek lehetőségeket nyújtanak.

A MediaTek nem ragozta túl a rendszerchipek képességeit, így vannak még olyan részleteket, amiket nem látunk teljesen tisztán. Ilyen például rögtön a CPU területe. Annyit lehet biztosan tudni, hogy a Helio G35 és a Helio G25 és nyolcmagos felépítéssel rendelkezik, és kizárólag ARM Cortex-A53 feldolgozók találhatóak bennük. Azt már nem lehet tudni, hogy esetleg több klaszterre vannak-e osztva a lapkák, vagy egyben vannak a magok. A Helio G35 órajele maximális terhelés esetén elérheti a 2,3 GHz-es frekvenciát, míg a Helio G25 esetében maximum 2 GHz-es órajellel lehet kalkulálni.

Galéria megnyitása

Az integrált GPU szerepét is ugyanaz az egység tölti be, mind a kettő újdonság egy PowerVR GE8320-at alkalmaz, ami az Imagination Technologies fejlesztése. Nem éppen modern egységről van szó, de minden fontosabb API-t támogat, így nem okoz majd gondot számára a játékok mozgásba lendítése. A Helio G35 lapkánál az IGP órajele elérheti a 680 MHz-et, ezzel szemben a Helio G25-nél kicsit lentebb kell adni az igényt, és be kell érni 650 MHz-cel. Nincs túl nagy differencia kettőjük között, de a MediaTek szerint ez már elég ahhoz, hogy a Helio G35 magasabb felbontású kijelzőket is támogasson, de erről később.

A Helio G-széria esetében a MediaTek minden esetben a gamer lehetőségeket is szem előtt tartja, és ez nem változott az olcsóbb lapkáknál sem. Persze ezek az egységek már nem lesznek a legjobbak játékra, azonban ettől függetlenül támogatják a MediaTek HyperEngine technológiát. Ez olyan optimalizálásokat is magában foglal egyebek mellett, amik segítenek a jobb energiahatékonyság, valamint az alacsonyabb hálózati késleltetés elérésében, ez pedig az online játékoknál lényeges lehet.

Galéria megnyitása

A memóriavezérlő kizárólag LPDDR4x lapkák bevetését támogatja, ezzel is gondoskodva arról, hogy a hatékony üzemelés ne ütközzön akadályba. Akár 6 GB-nyi memória is mellécsapható a Helio G-szériás újdonságokhoz, ami mindenképpen jó hír. Az viszont már negatívumként könyvelhető el, hogy csak az eMMC 5.1 adattárolók támogatottak, UFS szupport nincs. Persze mivel ezek olcsóbb gépekbe szánt rendszerchipek, így ez valószínűleg nem fogja korlátozni a tervezőket igazából.

A Helio G25 maximum 1600 x 720 képpontos felbontású megjelenítőkkel társítható, míg a Helio G35 már mellépakolható egy 2400 x 1080 pixeles kijelzőnek is – az más kérdés, hogy ezt talán nem annyira érdemes meglépni, mert a játékoknál már bizony gyorsan leizzadhat a lapka. A Helio G35 elboldogul 25 megapixeles kamerával is, és kettő 13 MPixeles képalkotót is képes együtt kezelni, míg a Helio G25-nél egy kicsit lentebb kell adni, és be kell érni 13 és 8 megapixeles kamerapárral, valamint legfeljebb 21 MPixeles főkamerával. Videózni mindkét egység 1080p-ben képes maximum 30 FPS mellett, de támogatják egyébként a H.265/HEVC tömörítést is a H.264 mellett, és van EIS opció a stabilizálásra.

Galéria megnyitása

Van itt integrált 4G LTE modem, ami hetes kategóriájú a letöltési sebességet tekintve, és Cat-13 besorolású a feltöltési tempó szempontjából. Támogatott a vivő aggregáció annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani. Található még a Helio G párosban 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, FM rádió, és persze A-GPS vevő is, ami adott esetben GLONASS, BeiDou és Galileo támogatásról is gondoskodhat.

A MediaTek ezeket az egységeket 12 nm-es csíkszélességen (FinFET) küldte gyártásba, és a TSMC felel az előállításért. Ez semmi esetre sem a legmodernebb eljárás napjainkban, de fontos azt elmondani, hogy csak így képes kellően alacsonyan tartani a lapka árát a vállalat. Szóval ezt a kompromisszumot meg lehet kötni annak érdekében, hogy már alsókategóriás mobilokba is ennyire energikus megoldások kerülhessenek.

A MediaTek a Helio G35 és a Helio G25 lapkákkal meghódított rögtön kettő Redmi okostelefont (és egy Realme-t), melyekből szinte biztosan több millió fog elkelni, ha a korábbi modellekből indulunk ki. A Helio G25 így már 30 ezer forint alatt elérhető mobilban is bizonyíthat majd, és annak sem kell túl sokkal többet fizetnie, aki a kicsit jobb képességű Helio G35-ben jobban bízik. A továbbiakban pedig újabb költséghatékony mobilok bukkanhatnak majd el ezekkel a lapkákkal.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap