Shop menü

JAPÁN KÖZEL 2,4 MILLIÁRD DOLLÁRT SZÁN A 2 NM-ES GYÁRTÁSTECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSÉT VÉGZŐ KUTATÓKÖZPONTRA

A fejlesztőközpontot az Amerikai Egyesült Államokkal közösen üzemeltetnék, és ezzel a tervek szerint amerikai, európai és japán egyetemek is szerepet vállalhatnának a fejlesztésekkel kapcsolatos munkában.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Japán közel 2,4 milliárd dollárt szán a 2 nm-es gyártástechnológia fejlesztését végző kutatóközpontra

Japán és az Amerikai Egyesült Államok még idén május folyamán kötött stratégiai együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy a 2 nm-es osztályú csíkszélességekkel kapcsolatos fejlesztési és gyártási folyamatokban segítsék egymást, ahogy erről akkoriban a Nikkei beszámolt. Azóta lényegében csend volt ezen a területen, egészen mostanáig. A Nikkei munkatársai most újabb részletekről rántották le a leplet, így egyebek mellett az is kiderült, hogy a japán kormányzat rendkívül komolyan veszi az együttműködést, amelynek támogatásához 350 milliárd japán jent tesznek félre egy, az Amerikai Egyesült Államokkal közösen üzemeltetett kutatóközpont felhúzására. Ez az összeg jelenlegi árfolyamon nézve közel 2,4 milliárd amerikai dollárt takar.

A kutatóközpont elsődleges célja az lesz, hogy a 2 nm-es osztályú gyártástechnológiák bevezetéséhez új alapanyagokat találjanak, kidolgozzák a gyártással kapcsolatos folyamatokat, illetve az ide kapcsolódó technológiai kihívásokat is leküzdjék. A központban amerikai és japán vállalatok működhetnek együtt egymással, ezzel egy időben viszont amerikai, európai és japán egyetemek is bekapcsolódhatnak a munkába. Japán tekintetében az eddigi információk alapján a Tokiói Egyetem, a Riken, illetve a Nemzeti Ipartudományi és Technológiai Intézet vehet részt a projektben. Az amerikai vállalatok részéről egyebek mellett az IBM képviselteti magát a projektben.

Galéria megnyitása

Az együttműködési szándék a fentiek alapján komoly, az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy Japán a későbbiekben konkrét üzemeket is szeretne-e építeni, vagy sem, és ha igen, akkor mely japán vállalatok rendelkeznek az ehhez szükséges tőkével, tudással és lehetőségekkel. Jelenleg a japán vállalatok közül csak a Kioxia, vagy korábbi nevén a Toshiba Memory képes csúcstechnológia alkalmazására Japán területén, a többi vállalat lényegében chipfejlesztőként funkcionál, vagy régebbi gyártástechnológiákat használva készíti chipjeit – és a TSMC szolgálatait is többen igénybe veszik.

A japán kormányzat a jelek szerint azt szeretné, ha az országban felpezsdülne a félvezető-ipar, ennek érdekében a Kioxia, a Western Digital, a TSMC és a Micron számára már kedvezményeket is felajánlottak annak érdekében, hogy a vállalatok új gyárakat húzzanak fel az ország területén. A kormányzat amellett, hogy közel 2,4 milliárd dollárt különít el az Amerikai Egyesült Államokkal közösen üzemeltetett fejlesztőközpont felépítésére egyéb területekre is fókuszál, például fejlett gyártóközpontokat is szeretne létrehozni, amire 3,071 milliárd dollárnyi összeget költenének, valamint a gyártáshoz szükséges alapanyagok zavartalan elérhetőségét is biztosítanák egy 2,525 milliárd dolláros beruházás keretén belül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére