Egy most megjelent tanulmány szerzői igazolták, hogy a krumplibogarak a hideg telekre készülve bontani kezdik repülőizmaik sejtjeiben a mitokondriumokat, hogy energiát takarítsanak meg. A mitokondriumok a sejtek erőművei, és ha egy sejt sok energiát használ, ebből a sejtszervecskéből is sok lesz benne. A repülőizmok pedig pontosan ilyenek.

Az emberi izmokban a mitokondriumok leépülnek, ha az izmokat nem használjuk eleget (ez látványos például fekvőbetegeknél vagy az űrben tartósabban tartózkodó asztronautáknál), és csak akkor épülnek vissza, ha stimulációt kapnak, vagyis megfelelő mozgásmennyiség éri őket. A kérdéses bogarak azonban ezt spontán képesek megtenni: a télre készülve lebontják, majd a tavasz előtt újra felépítik izmaikat, hogy az új évben megfelelően tudjanak repülni.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sok állat igyekszik energiát spórolni, és lelassítani az anyagcseréjét a télre, aminek a mitokondriumok működésének mérséklése is a része” – mondja Brent Sinclair, a kutatás vezetője. A szakértők azt várták, hogy a krumplibogarak kapcsán is valami hasonlót fognak megfigyelni, vagyis az anyagcsere lelassulását, és a mitokondriumok működésének megváltozását.

Amikor azonban megpróbálták megmérni a mitokondriumok anyagcseréjének sebességét a telelő bogarakban, nem találtak semmit. Először azt hitték, hogy az eszközökkel vagy a mintavétellel lehet probléma, de aztán megnézték elektronmikroszkóppal is az izomsejteket, és az látták, hogy azokból teljesen hiányoznak a mitokondriumok.

Galéria megnyitása

Amikor hasonló történik betegség miatt, az emberekben gyakran visszafordíthatatlan a folyamat. A bogarakban azonban a jelek szerint nem így van: akikor a tél végén ismét megvizsgálták az állatokat, a mitokondriumok újra jelen voltak, holott az állatok egyetlen izmukat sem mozdították meg időközben.

Vagyis a kumplibogarak tényleg lebontják a mitokondriumaikat a télen, hogy energiát takarítsanak meg, majd még a tavasz előtt, mindenféle mozgás nélkül újraépítik a sejtszervecskéket, hogy tudjanak repülni, ha beköszönt a jobb idő. A szakértők egyelőre nem tudják, hogy más hibernáló rovarok is hasonló stratégiát folytatnak-e, de a felfedezés nagyon érdekes implikációkat rejt a mitokondriumok szabályozásának hátterével kapcsolatban.

A kutatók hosszabb távon azt remélik a kutatástól, hogy a felfedezett folyamat emlősökben is kiváltható lehet, vagyis testmozgás nélkül is lehetségessé válhat az izmok erősítése, ami számos egészségügyi probléma esetén hasznosítható lenne.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. aug. 21. 17:46
#3

Nem feltétlen a szteroidok miatt halnak ki idő előtt a testépítők, hanem attól, hogy nem ismerik a mértéket. Egy lufit se lehet a végtelenségig fújni. Nem bírja egy pont után a szívük, és az érrendszerük aztán annyi.

Igordysztrolyer
Igordysztrolyer
2022. júl. 29. 19:52
#2

"A kutatók hosszabb távon azt remélik a kutatástól, hogy a felfedezett folyamat emlősökben is kiváltható lehet, vagyis testmozgás nélkül is lehetségessé válhat az izmok erősítése, ami számos egészségügyi probléma esetén hasznosítható lenne."

10+ éve is kínáltak ilyen cuccot nekem a teremben. Ezek meg remélik... Tessék lemenni a közeli gymbe és kérdezősködni az öltözőben drága kutatások helyett!

Renhoek
Renhoek
2022. júl. 29. 21:46

@Igordysztrolyer ...de nem kizart, hogy pont ezek a kutatasok fognak uj izomserkentokhoz es doppingszerekhez vezetni. Ez oriasi ipar, sokmilliardos feketepiac az elsport meg a gyuras. 
Vegulis ha mar ugy is mindenki doppingoi akkor inkabb toljanak olyat ami nem cseszi szet a szervezetet melle hanem nagyon celzottan csak az izmokra hat. Pl a szteroid hormonok szinte minden masra hatassal vannak, emiatt tonkreteszik a szervezet mukodeset.

Junglefighter
Junglefighter
2022. júl. 29. 12:59
#1

Nyehh. Ennyit a rendszeres kondiról. 

(Affektálva, tetováltan, kopaszon): Ööööööö, nem is tudom a teljes csomag túl drága. Legyen mondjuk csak kar és hát. A többit eltakarja a ruha. Fizetek!

(Elnézését a tetováltaktól, kopaszoktól, és affektálóktól, és ezek bármely párosától, a kijelentésemtől elhatárolom magam, szimplán általánosítottam :D  semmi személyes. )

Vissza az oldal tetejére