Több mint két év fejlesztői munkát követően megérkezett a legelső olyan sorozatgyártott személygépjármű, ami a „Huawei Inside” vonal tagja. Az Arcfox αS a szoftveres oldalon teljes egészében a HarmonyOS platformot használja, elvileg még a fejlett vezetéstámogató szekció is a Huawei mérnökeinek keze nyomán érte el a végleges formáját, és ez nagyon ügyesnek ígérkezik.
Nagy valószínűség szerint az Arcfox márkanév senkinek sem ismerős, ami nem a véletlen műve. Ez egy kínai megoldás, amivel felénk egyáltalán nem lehet találkozni, ráadásul teljesen új. A kínai állami kézben levő BAIC (Beijing Automotive Group) alapította kizárólag villanyautók számára. Különböző nevek alatt a BAIC tavaly 1,7 millió autót adott el, és arra számít, hogy népszerű lesz az EV terméke is.
Az Arcfox αS a legelső gyártásba kerülő jármű a friss márka alatt, ezt csak áprilisban jelentették be. A gyártását a Magna segíti, akihez mostanra számtalan sikeres villanyautós megoldás köthető, egyebek mellett a Sony prototípusainak a létrehozásában is közreműködött a cég. Az αS a teljes kabinban a HarmonyOS rendszert biztosítja a felhasználók számára, minden funkcióért a Huawei környezete fele, az összes képernyőn ez köszön vissza. Állítólag mindent az egykor piacvezető mobilgyártó rakott itt össze.
Elvileg az „önvezető” platform is a Huawei közreműködésével született meg, és állítólag jobban üzemel, mint a Tesla által összehozott, több mint tíz éve fejlesztett Autopilot. Az Arcfox αS elvileg 400 TOPS számítási kapacitással rendelkezik, és nagyon komplex szenzorcsoportot üzemeltet annak érdekében, hogy pontosan tisztában legyen azzal, hogy mi történik a jármű körül. Van benne három darab LiDAR, hat mmWave radar és 12 darab ultrahangos radar is, no, meg persze kamerák. Nem kevesebb mint 9 kamera van a vezetéstámogatásra, és négy darab pedig a 360 fokos nézethez.
Állítólag hármas szintű önvezetésre képes az αS. Egy videót is kiadott az Arcfox üzem közben, amiben azt lehet látni, hogy az átlagos nagyvárosi forgalomban remekül elnavigál a jármű. Pedig bőven vannak nehéz szituációk, olyan helyzetet is lehet látni, ahol kéri a felhasználó beavatkozását, de végül is megoldja enélkül az összes szituációt, legyen szó az úton átrohanó gyalogosról, vagy hirtelen jobbról előző motorosról – miközben szemből folyamatosan halad a forgalom.
Az Arcfox αS próbagyártása már az év elején elkezdődött, de eddig csak néhány példány készült el. Mivel minden rendben volt az elmúlt hónapokban, így most megindulhatott a tömegtermelés. A járműről azt lehet még tudni, hogy rendkívül erős, 643 lóerős (473 kW) a csúcsteljesítménye, ezt kihasználva 3,5 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/h-s sebességre gyorsítani. A nyomatéka 655 Nm, és ez az első pillanattól rendelkezésre áll a gyorsítás során, mindez két motorból érkezik. Készül ennél szerényebb kivitelben is az autó, az alapkivitele csak 218 lóerős és 360 Nm nyomatékkal szolgál.
800 voltos rendszerrel rendelkezik a jármű, közel 190 kW-tal lehet tölteni, és ennek köszönhetően 15 perc alatt fel lehet majd tölteni 30 százalékos szintről 80%-ra, amivel több száz kilométer tehető meg. A hatótáv nagyon csodálatosan hangzik, a legideálisabb kivitelben akár 708 km-t is meg tud tenni feltöltött állapotról indulva, pedig az akkumulátorcsomag csak 93,6 kWh-s alatta. Persze hozzá kell tenni, hogy a Kínában elfogadott, eléggé lazán kezelt ciklussal kell érteni ezt az értéket.
Az autót az Arcfox érdekes módon élettartamra szóló garanciával és futási teljesítményre vonatkozó megkötés nélkül értékesíti, ilyenre nem sokszor láttunk még példát. A jármű ajánlott fogyasztói ára Kínában 398 ezer jüanról (23,3 millió forint) indul, a csúcsfelszereltséget pedig 430 ezer jüanos (25,2 millió forint) összeg mellett kínálja.