A Google berkeiben azt lehetett érezni az utóbbi időben, hogy egy kicsit a partvonalra szorult a Go edition operációs rendszert, pedig a vállalat a jelek szerint nem engedte el a fejlesztés kezét. Most itt az Android 13 (Go edition) és szebb lett, mint korábban bármikor, viszont ennek megfelelően jobb vasat is kér.

Eredetileg a Google azért teremtette meg a Go edition változatát az Androidnak, hogy legyen egy olyan szoftveres közeg, ami az olcsóbb készülékeket ki tudja szolgálni, miután az Android hardveres követelménye erőteljes felívelésnek indult. Viszont már az Android 12 esetében is azt lehetett látni, hogy annak is egyre több kell, és most itt az Android 13 Go edition, melynek ismételten emelkedett a hardveres követelménye. Lényegében kijelenthető, hogy elveszítette a legfontosabb alapértékét.

Az Android 13 (Go edition) okostelefonoknak legalább 2 GB-nyi rendszermemóriával kell rendelkeznie.

Apró érdekesség, hogy amikor a Google létrehozta a (Go edition) irányvonalat, akkor a teljes értékű Android 8.1 volt terítéken, és annak már 1 GB volt a minimálisan előírt memóriamennyisége, és 2 GB-on érezte magát jól. Az Android 13 (Go edition)-t már fel sem lehet tenni olyan eszközre, amiben nincs legalább 2 gigányi rendszermemória. Éppen ezért frissítéssel nem is fog eljutni olyan korábbi eszközökre, amikben nem volt legalább ennyi RAM már korábban is az Android 12 (Go edition) rendszer alatt.

Egyébként nem is túl sok okostelefon jelent meg az Android 12 (Go edition) rendszerrel. A nyugati világba igazából csak a Redmi A1 és a Redmi A1+, valamint a Moto E22i jutott el ezzel, és ezeknél egyébként már megvan a 2 GB memória. A Motorola és a Xiaomi minden bizonnyal előre tudta, hogy ez lesz a minimum az új Android kiadásnál, és felkészült erre.

Galéria megnyitása

Az Android 13 (Go edition) egyébként lényegesen jobb megjelenéssel jön, mint az elődje, mert megkapta a Material You dizájnt a grafikus felhasználói felülete. Ennek köszönhetően például a kiválasztott háttérkép színéhez lesz képes igazodni az egész szoftver alkalmazott séma. A rendszer négy különböző dinamikus színösszeállítást fog felkínálni, ami elmarad attól a 16 opciótól, amit egyébként az Android 13 kínál.

Lesz már témázhatóságra mód a lezárt képernyő esetében is, és jobb lesz a gyorsbeállítások szekció, ami már majdnem olyan szintet fog hozni, mint a Pixelek esetében. Tavaly az Android 12 fapados kiadása nem sokat változott, az Android 13 esetében viszont ezt alaposan pótolja a Google. A főképernyő jobbra húzásával már elérhető lesz a Felfedező felület, ahol a Google fontos, érdekes információkat tár majd a felhasználók elé egyetlen felületre gyűjtve. Cikkek, hírek, időjárási adatok jelenhetnek majd meg itt.

Galéria megnyitása

A frissítéssel már az értesítési engedélyek is megérkeznek, szóval lehetőség lesz manuálisan eltiltani bizonyos applikációkat az értesítések megjelenítésétől. Ez jól jöhet például az agresszívan hirdető szoftverek ellen, amik valós értesítést nem mutatnak, csak érdektelen hirdetéseket dobálnak fel. Ezen felül az alkalmazások szintjén lehet majd variálni a használt nyelvet is, így a rosszul fordított appokat meg lehet hagyni angolul, miközben minden más lehet magyar.

A felszín alatt az Android 13 (Go edition) megkapja a Google Play System Updates támogatást, ami lényegében a Project Mainline, és abban segíti az operációs rendszert, hogy több dolgot is lehessen egységesen frissíteni távolról, a gyártó vagy a szolgáltató beavatkozása nélkül. Így nem kell főverziós Android frissítésekre várni bizonyos – elsősorban biztonságot érintő – változásoknál.

Az Android 13 (Go edition) operációs rendszerrel idén már nem jön új okostelefon, csak 2023-ban érdemes ilyen készülékekre számítani a Google közleménye szerint.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. okt. 21. 16:08
#2

Ugyan azt csinálják, mint a számítógépeknél a Micro$oft.
Megy náluk a pixeltologatás. Közben meg az egész rendszer egy belassult, dagadt, ocsmány hulladék.

Ha godnoljátok, (ÉS HA VAN RÁ LEHETŐSÉGETEK) próbáljátok ki a Linux valamelyik kezdőknek szánt disztribúcióját.
Kell hozzá tanulni, de hosszú távon megéri. Soha többé nem lesztek vírusosak és a gép sem lassul be többé.
Tenni fogja a dolgát a számítógép. GYORSAN. Mindegy, hogy mai darab vagy 15 éves.


Ugyan így, Android telefonokat is fel kell Rootolni.
TWRP->CustomROM (Lineage OS) -> Magisk Manager!

Ezekben nincs bloatware. Nincs telepakolva felesleges szarokkal.
Ha gondoljátok, próbáljátok ki.

Atya0925
Atya0925
2022. okt. 22. 10:33

@j0ttemlukra  Itt azért már elég nagy probléma hogy nem kell gondolkodni. Tisztelet a kivétel. Az emberek jó részének nem való a Linux. Én is használom. Viszont ha ilyen szavakat használ valaki (pl TWPR CustomROM) akkor bizony megáll a tudomány. A legjobb ha az emberek kezébe adnak valamit ami működik és nem lehet elbaszni. Az embere jó része nem hajlandó tanulni és olvasni sem. ilyen világot élünk. Egyébként tényleg igazad van.

gombabacsi
gombabacsi
2022. okt. 21. 12:06
#1

tehát még nagyobb fos lett az android? pár ikon kirajzolásához "erősebb hardver kell"? :D

fekpat
fekpat
2022. okt. 21. 16:04

@gombabacsi  ez egy butított android. Kb apple szinten lévő fos. Semmi köze az igazi android élményhez. Olyan mint a facebook - facebook lite. Semmi köze az eredetihez, csak azért van hogy már rég csereérett szarokon is fusson.

Vissza az oldal tetejére