Shop menü

ITT A CRUCIAL EDDIGI LEGGYORSABB SSD SOROZATA

A P5-ös széria az első a klienspiacra szánt SSD-k között, amely házon belül kifejlesztett Micron vezérlőt használhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Itt a Crucial eddigi leggyorsabb SSD sorozata

A Crucial nemrégiben mutatta be a QLC NAND Flash alapokon nyugvó P2 termékcsaládot, amelynek tagjai a költséghatékony megoldásokat kereső vásárlókat veszik célba. A vállalat most egy másik új SSD sorozattal is előrukkolt, amelyek viszont már nem a költséghatékonyságra, hanem a magas teljesítményre helyezik a fő hangsúlyt: lényegében ez, vagyis a P5-ös sorozat a Crucial eddigi leggyorsabb családja, hiszen tagjai akár 3400 MB/s-os folyamatos olvasási-, illetve akár 3000 MB/s-os folyamatos írási tempó elérésére is képesek.

Galéria megnyitása

Az új SSD kártyák M.2-2280-as formátumban érkeznek, PCI Express 3.0 x4-es csatolót használnak, az azonban nem derült ki, hogy az NVMe protokollnak pontosan mely verzióját támogatják. A NYÁK lap egy saját fejlesztésű Micron vezérlőt rejt, amelynek pontos típusa nem derült ki, ehhez pedig jó eséllyel 96 cellaréteggel rendelkező 3D TLC NAND Flash lapkák kapcsolódnak, amelyek szintén a Micron termékpalettájáról érkezhettek.

Mivel teljesítményre hangolt SSD-kről van szó, így természetesen a DRAM alapú gyorsítótár sem maradhat ki a kínálatból. Lényegében ezek az első olyan konzumerpiaci SSD-k, amelyek egyedi fejlesztésű Micron vezérlővel kerülnek forgalomba, ez pedig nagy szó.

Az alábbi táblázat elárulja, mit is érdemes tudni a Crucial P5-ös család tagjairól, amelyek összesen négyen vannak. Íme:

Galéria megnyitása

Az új SSD-k nem kaptak komolyabb hűtést, így nem magasak, ami kedvező tulajdonság, amennyiben noteszgépbe szeretnénk szerelni őket. Noha a termékek nem az abszolút csúcskategóriát veszik célba, hiszen nem PCI Express 4.0-s csatolófelületet használnak, mégis jó választásnak bizonyulhatnak majd a piacon, amennyiben megfelelő összegek szerepelnek árcéduláikon, hiszen ebben a szegmensben azért elég nagy a verseny, eléggé szerteágazó a kínálat.

A Crucial P5-ös sorozatának tagjai öt év jótállással kerülnek az üzletek polcaira, az azonban még nem derült ki, hogy az egyes modellek pontosan mennyibe kerülnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére