Shop menü

IRÍDIUMMAL ÉS FÉNNYEL GYŐZNÉK LE A RÁKOT

A ritka fém, amely döntően aszteroidák révén került a Földre, képes belépni a tumorsejtek sejtmagjába, és elpusztítani azokat.
Jools _
Jools _
Irídiummal és fénnyel győznék le a rákot

Egyes anyagok hatására oxidáló anyagokat hoznak létre, amelyek sokkal károsabban a gyorsan szaporodó tumorsejtekre, mint az egészséges sejtekre. Így ha a megfelelő molekulákat sikerült bejuttatni a daganatos sejtek sejtmagjába, majd optikai szálakon keresztül megvilágítani, lehetséges lehet elpusztítani a beteg sejteket úgy, hogy közben egészséges társaiknak nem esik bajuk.

A Warwick Egyetem kutatói szerint egy irídiumkomplex kivételesen alkalmas lehet erre a szerepre. Peter Sadler és kollégái albuminnal kombinálták a molekulát, a vérfehérje ugyanis nemcsak, hogy kifejezetten vonzódik a tumorsejtekhez, de azok sejtmagjába is belép, ahová az irídiumot is be tudja juttatni.

Galéria megnyitása

Bár a tumorsejtek hasonló fényérzékenyítésével már mások is próbálkoztak, Sadler és társai fejlesztése abban tér el a korábbi kísérletektől, hogy specifikusan a sejtmagot veszi célba (ráadásul ahogy már említettük elsődlegesen a tumorsejtekét), ami kulcsfontosságú része a sejtnek, így biztos módot jelent annak elpusztítására, illetve hogy a komplex erősen lumineszcens is. Ez utóbbi tulajdonságából adódóan pedig a szakértőknek nem kell találgatniuk azzal kapcsolatban, hogy sikerült-e bejuttatni az anyagot a célpontokba, hanem élőben követhetik azok ténykedését.

Az irídiumkomplexet eddig ugyan még állatokon sem tesztelték, de ha a módszer használhatónak bizonyul, egészen új utat nyithat a rákgyógyításban. A fém eredete pedig még érdekesebbé teszi az egész elgondolást, az irídium ugyanis azon ritka elemek egyike a bolygón, amelyről elég biztosan tudni lehet, hogy a készletek javát aszteroidák szállították a Földre. A 66 millió évvel ezelőtti nagy kihalási hullám kapcsán például egy globális irídiumréteg az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy egy becsapódó égitest indította el a katasztrófát, amely a dinoszauruszok javának pusztulásához vezetett.

Galéria megnyitása

Irídiumból nagyon kevés van a Földön: annyira ritkának számít a kéregben, hogy évente mindössze 3 tonnát bányásznak ki belőle, holott aranyból például 3000 tonna az éves kitermelt mennyiség. Ami annyiból nem probléma, hogy ha a fémet bevetik a rákkezelésben, valószínűleg csak minimális mennyiségekre lesz szükség belőle, így hosszú időre elég lesz a földi tartalék is. Ha pedig mégis több kellene, mindig lehet keresni egy megfelelő aszteroidát.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére