Az Europol, az Eurojust, az olasz rendőrség, illetve számos egyéb nemzetközi hatóság együttműködésének köszönhetően egy eléggé kiterjedt bűnözői hálózatot sikerült felszámolni a napokban, amelynek tagjai abból szereztek eurómilliókat, hogy ismert streaming platformok és IPTV csatornák tartalmait kínálták fel illegálisan az érdeklődő felhasználóknak, akik költséghatékonyabban szerettek volna szórakoztató tartalmakhoz jutni, mint ha normál úton vennék őket igénybe. A széles körű, nagy területre kiterjedő együttműködést igénylő együttműködés során egy eléggé nagynak minősülő kalóz streaming hálózatot sikerült felszámolni, amelynek 22 milliónál is több felhasználója volt globálisan, vagyis nem csak és kizárólag Európa területére koncentráltak a csapat tagjai, hanem egyéb térségekre is.
A hivatalos tájékoztatás szerint az „üzletemberek” összesen 250 millió eurós bevételhez juthattak havi szinten, ami jelenlegi árfolyamon számolva 103,23 milliárd forintot takar, vagyis nem aprópénzről van szó. A „Taken Down” néven futó hatósági hadművelet keretén belül minden eddiginél kiterjedtebb együttműködést sikerült lefolytatni, ami természetesen eredményes is lett. A munka kapcsán 270-nél is több olasz rendőr, illetve nemzetközi kollégáik is nyomozást folytattak néhány olasz régióban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Romániában, Horvátországban, valamint Kínában is, ennek eredményeként 102 különböző gyanúsítottat sikerült felmutatni.
A kalóz streaming szolgáltatás keretén belül 2500-nál is több IPTV csatornát lehetett illegálisan elérni. A hálózat 9 román szerverrel és egy Hong Kong területén található központi elosztóval működött. A hatóságok három „magasabb szintű” rendszergazdát tartóztattak le az Egyesült Királyság és Hollandia területén, valamint 80 vezérlőközpontot is találtak Olaszországban, amelyeken keresztül a csatornák streamelését irányították.
A kiberbűnözők számos ismert platform tartalmait kínálták, beleértve a Sky, a Dazn, a Mediaset, az Amazon Prime, a Netflix, a Paramount, illetve a Disney+ felületén elérhető filmeket, sorozatokat, illetve egyéb műsorokat. A nagy fogásra a napokban került sor mintegy két évnyi nyomozás után, amelynek során tiszta képet kaptak a meglehetősen komplex hálózat felépítéséről, illetve az elkövetőket is sikerült azonosítani. A horvát rendőrség az ügy kapcsán szintén letartóztatott 11 embert. A hálózat ötletgazdái Olaszországból, illetve egyéb európai országokból származnak, a kiterjedt hálózatot maffia-szerűen irányították.
Az olasz rendőrség összesen 1,6 millió eurónyi kriptovalutát, valamint 40 000 euró készpénzt foglalt le, ami igazából aprópénz ahhoz képest, hogy az illegális üzlet révén éves szinten nagyjából 3 milliárd eurónyi összeghez juthattak a bűnszervezet tagjai. A siker érdekében természetesen mindent elkövettek a bűnözők: hamis személyazonosságot használtak mobilelőfizetések megkötéséhez, de ezek segítségével bankkártyákat is igényeltek, szervereket béreltek, valamint TV előfizetéseket is kötöttek. A rejtőzködésnek most már vége, és az általuk működtetett illegális kalóz streaming hálózat is a múlté.