• مرحبا يا صديقي

Az elmúlt 1-2 év bebizonyította, hogy nagyon szeretjük a szimulátorokat. Legyen szó egy internet kávézó működtetéséről, kamionvezetésről vagy a sivatag szélén tengődő benzinkútról – és akkor még szó sem esett egy farm munkálatainak intézéséről, hajóroncsok eltakarításáról, fegyver vagy autó, tank, ház felújításokról és szerelésről, a lényeg, hogy a szimulátorok sokak fantáziáját megmozgatják.

A szimuláció önmagában érdekes stílus, ugyanis olyan helyzetekbe élhetjük bele magunkat, vagy olyan helyzetekben hozhatunk döntéseket, amik vagy érdekelnek minket, vagy fantáziáink szereplői, de legalábbis kíváncsiak vagyunk rá a maga korlátolt és monitorhoz kötött formájában. Persze egyikünk sem lesz jó eséllyel ebben az életben benzinkút, tank vagy farm tulajdonos és X-szárnyút sem fogunk vezetni, de ott van az a „Mi lenne, ha?” érzés, ami a gyerekkori mintha-játékok, fantáziák, szerepjátékok (ki akart cowboy vagy épp ninja lenni?) formájában egészen kis korunk óta kísér minket.

Az első rész (feltehetően) Angliai helyszíne után a második rész valahol, egy arab kisvárosban talál minket. Fura alakok és még furább építmények vesznek körül minket, minden lepukkant, poros és fura elsőre. Még akkor is, ha Elon Musk vagy zöld bőrű Trump jön szembe az utcán – a többi figuráról és a tevével házhoz szállított online rendelt csomagokról nem is szólva. De a játék azt ígéri, hogy vicces, a valóságot kifigurázó, mémekkel teli, vagyis szórakoztató. 20 óra elteltével azt kell mondanom, hogy frusztráló és grindelős.

A feladat viszont ugyanaz, mint legutóbb volt: hozzunk létre egy jövedelmező és egyre nagyobb tömegeket vonzó internet kávézót, ami már önmagában kihívás lesz. Emellett el kell bánnunk a vírusokkal, harcolnunk kell a pozitív értékelésekért – sőt, néha a betérő vendégekkel is.

Fejlesztenünk kell a kínálatunkat elérhető PC-k vagy konzolok, VR állomások terén, a „Steames” játékkínálatot és gondoskodnunk kell a megfelelő hőmérsékletről, arról, hogy ne változzon át a helyünk egy büdös szemétdombbá és emellett a fizetni nem akaró vagy a cuccainkat ellopó embereket is le kell vadásznunk időnként.

A kezelőfelület nagyrészt ugyanaz maradt, vagy újra lett hasznosítva az első részben látott, de persze lettek újdonságok is. A crypto bányászat megmaradt, vannak kis küldetéseink és a közeli konkurencia időnként öngyilkos bombás merénylőket küld ránk. Szóval zajlik az élet.

Akinek tetszett az első rész az itt is megtalálja a számítását, azonban a legelején olyan sok nehézségbe ütközhetünk, hogy tartósan leronthatjuk a hírnevünket 2 csillag alá is – ez pedig azt is jelenti, hogy alig pár dollárt kérhetünk el a netezésért és nagy mértékben csökken a bevételünk.

Érdemes az első PC állomás felhúzása után légkondit venni, valamint a „Steamen” is bevásárolni kicsit. Emellett sajnos a második legfontosabb dolog, hogy poroltó és baseball ütő mindig legyen a kezünk ügyében, ugyanis a gépházak előszeretettel gyulladnak ki és vendégeink közül minden harmadik, negyedik fizetés nélkül akar távozni.

Ha ezeket a dolgokat megugrottuk, után már lassan, de biztosan fejlődni tudunk és így a bevételeink is tükrözni fogják ezt, ami újabb fejlesztési és bővülési lehetőségeket ad. Érdekes, hogy egy RPG-s elem is bekerült, ahol pontokból fejleszteni tudjuk a vállalkozásunkat vagy magunkat (pl. több betérő, kevesebb nem fizető vendég vagy ritkábbak a besurranó tolvajok stb.). Az Internet Cafe Simulator 2 ettől függetlenül inkább hektikusabb lett, mint jobb.

Az, hogy a lámpa – lamp következetesen lamb (bárány, amúgy) van írva bocsánatos bűn lehet egy kis török fejlesztő csapattól főként egy olyan játékban, ahol a helyi részeg koldus ad engedélyt nekünk arra, hogy kripto-bányász gépet vegyünk.

Az, hogy török menüpontok maradtak a játékban szintén túlélhető. Még az is, hogy a vacak tutorial alig magyaráz el bármit is, bár az már más tészta, hogy egyetlen mentési slotunk van és a mentéshez vissza kell mászkálnunk az ágyunkig ami egy másik épületben van – felesleges időpocsékolásnak érződik ez a „mechanika”.

Az arab rögvalóság viszont az, hogy keservesen lesz meg a második gép setupunk és ha betér valaki, baseball ütővel a kezünkben fogjuk őrizni a bejáratot: egyfelől a tolvajok, másfelől a bombás merénylők ellen, de azért is, nehogy a delikvens fizetés nélkül távozzon. Ez még egy pontig bele is férne, de egy olyan bug már nem, hogy „eltűnt” a kijelzése annak, amikor a becsületes internet kávézóba járó ember fizetni akar.

Egyetlen gyógymód volt, megvártam, amíg kisétált fizetés nélkül (ugyanis nem áll ott a végtelenségig pénzzela kezében) és fa testápolóval levertem: a pénzem megkaptam, de romlott a fegyverem, vagyis pénzbe került hosszú távon pénzt kapnom és ami egy gombnyomással kellett volna, hogy működjön, az bebugzott és nem is javult meg.

A meglehetősen nehéz kezdésből nálam kétszer is új játék lett, mivel tényleg nagyon hamar földbe álltam a kávézómmal és a második újrakezdéssel már sok apróságot ki tudtam küszöbölni, ami súlyos anyagi és hírnév béli veszteségeket segített elkerülni. Egy szó mint száz, aki internet kávézóra vágyik annak hajrá és akinek az első rész bejött, annak is – a többiek nézzenek szét, hogy miben és mire szimulálnák az életüket és döntsenek – ennél lehet jobb helyet is találnak 10-20-30 játékban töltött órának.