A három évet felölelő, svájci szervezésű kutatás során a kutatócsoport 13 utazó tagja 40 ország összesen 355 nagyobb városában járt, hogy bankokban, színházakban, hotelekben, rendőrségeken és közterületeken forduljanak a helyi alkalmazottakhoz azzal, hogy egy pénztárcát találtak a földön. A tárcák mindegyike átlátszó anyagból volt, és bennük egy helyi nyelven írt bevásárlólista, egy kulcs és egy elérhetőségi információkat tartalmazó névjegy volt.

A tárcák egy része ezen felül 13,45 dollárnak megfelelő összeget (körülbelül 3800 forintot) is tartalmazott helyi címletekben, illetve három országban (az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban) úgy módosult a kísérlet, hogy néhány tárcába ennek többszöröse, nagyjából 27 ezer forintnak megfelelő összeg került, kulcs azonban nem mindig volt bennük. A kísérletezők összességében 17 ezer pénztárcát „találtak meg” és adtak le a helyi illetékeseknek, majd várták, hogy azok értesítik-e a névjegyen szereplő személyt.

Az eredmények meglehetősen érdekesek voltak, és egyáltalán nem az előzetes elvárásoknak megfelelően alakultak. A pénzt nem tartalmazó tárcáknál csak körülbelül 40 százalék esetében történt kísérlet a tulajdonos megkeresésére. Ha azonban a tárca pénzt tartalmazott, az aktivitás is megnőtt: az alacsonyabb összegű tárcák 51 százalékát, a több pénzt tartalmazó tárcák 72 százalékát próbálták visszajuttatni tulajdonosukhoz az erre megkért emberek.

Christian Lukas Zünd, a vizsgálat közgazdász résztvevője szerint a jelenségre az lehet a magyarázat, hogy az emberek egyrészt igyekeznek önzetlenek lenni, másrészt el akarják kerülni, hogy tolvajnak érezzék magukat. Ezt alátámasztja, hogy azokat a tárcákat, amelyekben csak pénz volt, de kulcs nem, ritkábban próbálták visszaadni, mint a pénzt és kulcsot is tartalmazó pénztárcákat. A kulcs a megtalálók számára valószínűleg még nagyobb értéket jelképezett, mint a pénz, így jelenléte még inkább önzetlenségre sarkallta az embereket.

A kutatók egy önkéntes csoporttal olyan kísérleteket is végeztek, amely során arról kérdezték a résztvevőket, hogyan éreznék magukat, ha megtartanák a talált pénztárcát. Az alanyok a vizsgálat szerint annál inkább tolvajnak érezték magukat, lopásnak értékelve a cselekedet, minél több pénzt tartalmazott a felkínált tárca.

A kutatás során azt is vizsgálták a szakértők, hogy milyen más faktorok lehetnek befolyással a tárcák visszajuttatására. Az eredmények alapján sem a biztonsági kamerák jelenléte, sem a szemtanúk száma, sem az ország lopással kapcsolatos törvényeinek szigorúsága nem befolyásolta a hajlandóságot, ahogy a tárcát átvevők kora és az azt átnyújtó személye sem változtatott szignifikánsan azon, hogy a tárca tulajdonosát megpróbálták-e megkeresni.

Az egyes országok között ugyanakkor akadtak eltérések az emberek viselkedésében. Svájcban, Norvégiában és Hollandiában a tárcák többségét jelentették, függetlenül attól, hogy ezekben volt-e pénz. Kínában, Malajziában és Peruban viszont a tárcák többsége nem talált vissza gazdájához. Mindössze két olyan ország volt csak ugyanakkor, ahol a pénzt tartalmazó tárcák kisebb eséllyel találtak vissza „gazdájukhoz”: Peru és Mexikó.

A helyi eltérések a szakértők szerint egyrészt a lokális kultúra következményei lehetnek, vagyis például attól függően változnak, hogyan értékeli a helyi kultúra a lopást, az állampolgári kötelezettségeket és más tényezőket. Fontos szerepe lehet ugyanakkor a viselkedés vezérlésében a gazdasági és társadalmi körülményeknek is.

Azokban az országokban, ahol nagyobb a szociális biztonság, kisebbek a vagyoni különbségek a társadalomban és magas a részvételi hajlandóság a közéletben, nagyobb lehet a késztetés arra is, hogy az ember az idegeken is segítsen. Azokban az országokban viszont, ahol a családdal való közeli kapcsolatok az elsődlegesek (ami gyakran az erős vallásossággal függ össze), vagy magas az állami korrupció mértéke és alacsony a demokratikus intézmények jelentősége, az emberek hajlamosak magukra koncentrálni, és kevésbé törődnek mások gondjával, magyarázzák a szakértők.