I. oldal

Biztos sokan elgondolkodtak már rajta, hogy mi történne akkor, ha kedvenc hőseik egy nap összekapnának, és egymást vágnák falhoz régi nemeziseik helyett. Személy szerint szívesen látnék egy Pókember kontra Vasember összecsapást, de az is érdekes lenne, ha a T800-as terminátor akasztaná össze a bajszot a sokat megélt (és még többet megölt) John Rambóval. A lehetőségek a fantázia farvizén gyakorlatilag határtalanok, így nem csoda, hogy a Warner Bros. a Bosszú angyalai-láz láttán úgy döntött, kezd valamit az évek óta náluk lévő DC Comics jogokkal. Kár tagadni, hogy az elmúlt évtized mozis szinten a szuperhősökről szólt, hisz már tényleg nincs olyan esztendő, hogy legalább egy, de inkább több képregényes blockbuster ne kerülne vászonra, hogy újabb dollármilliókkal táplálja a hollywoodi hősgyárat. Holnap beülhetünk a Vasember 3-ra, majd nyáron jön a Supermanes Acélember, és… most több nem jut eszembe, igaz, nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy míg a Warnernél gőzerővel dolgoznak egy Igazság ligája-film megalapozásán, addig is életben kell tartani a brandet, és erre kevés jobb lehetőség van egy kidolgozott videojátéknál. Itt jön a képbe a Mortal Kombattel elhíresült NetherRealm Studios, és persze a remekre sikeredett Injustice, mely eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha mindenki kedvenc Supermane egy nap világuralomra törne.

Antihősök

A verekedős játékok világába újat hozni elég nehéz feladat, hisz egy olyan műfajról beszélünk, ami több mint húsz éve ugyanolyan: adott egy háttér, előtte két szembenálló karakter, és amelyik előbb harap fűbe, az veszít. Klasszikus, régimódi stílusról van szó tehát, amit legfeljebb a látvánnyal és az érdekes univerzumokkal lehet megbolondítani. Na meg persze a kiegyensúlyozott harcrendszerrel, amit a Soul Calibur óta nem árt megspékelni valami extrával, mondjuk fegyverekkel. Vagy éppenséggel kidolgozott történettel, mely állításon pár éve még mindenki csak röhögött volna, a 2011-es Mortal Kombat azonban olyan sztorit nyújtott, hogy még a bunyós címektől idegenkedő játékosok is elégedetten tették le a kontrollert a stáblista végén. Hiába, a narratíva a stúdió védjegyévé vált, és a csapat szerencsére nem hazudtolta meg önmagát, sőt, amit lehet, kihoztak a DC-univerzum karaktereiből. Sok részletre nem térnénk ki, legyen elég annyi, hogy hőseink egy bizarr kaland következtében egy alternatív dimenzióba kerülnek, ahol Superman a világ ura, és vasmarokkal irányítja az akarata előtt meghajlott, többi igazságosztót. A világ(ok) megmentése az „igazi” liga rendíthetetlen tagjain múlik, akik akár saját alteregóikat is hajlandók földbe döngölni a közjó érdekében.

A sztorimód meglepően hosszú, a játék úgy 6 órás, ami egy verekedős program esetén egyáltalán nem kevés (legalábbis Hardon ennyi, Normalon a tapasztalt bunyósok olyan 4-5 óra alatt ledarálhatják, csak akkor nincs benne semmi kihívás). A tucatnyi fejezet más-más szereplőre koncentrál, a harcokat pedig átvezető videók kötik össze, ugyanúgy, ahogy a Mortal Kombatben. A forgatókönyv nagyon jó, a képregények kedvelői a népszerű karakterek összes fontos jellemzőjét megtalálják. Batman emberi jóságba vetett hite megrendíthetetlen, Joker aljassága imádnivaló, Wonder Woman finom anyáskodása szeretetreméltó, és így tovább. Ráadásul a NetherRealm a DC-univerzum tagjainak félisteni ereje ellenére is képes volt hiteles drámát alkotni, a szereplőknek motivációik vannak, a befejezést követően pedig csak arra tudunk gondolni, hogy ugyanezt maximum film formájában élvezhetnénk jobban. Egyetlen dologba tudunk csak belekötni: az átvezető animációk minősége sok esetben kritikán aluli, mert a fejlesztők előre renderelt anyagok helyett a játék motorját használták. Nem mindegyik felvétel rossz, azok, amik a kidolgozott pályákon játszódnak, simán elmennek, még szóda nélkül is. De a többi, főleg az intro, valami borzalmas. Nehéz ezt összeegyeztetni a ténnyel, miszerint az Injustice egyébként remekül néz ki, az animációk, a karaktermodellek, a speciális szupertámadás-animációk, mind-mind kiválók.

II. oldal

Az istenek a fejükre estek

Elmondható tehát, hogy ha mint szuperhősös játékot nézzük, az Injustice remekel. Na de mi a helyzet a bunyókkal, hisz ez elvégre mégis csak egy verekedős cím, amit nem biztos, hogy elcipel a vállán egy népszerű szellemi tulajdon. Nos, ahogy a bevezetőben már utaltunk rá, túl nagy változtatásokat nem várhatunk, maradt minden a régiben, most is egy sima 1v1-re kihegyezett fighting-játékot kaptunk, csak épp remek hangulattal, kiváló karakterekkel, élvezetes harcrendszerrel és pár fájdalmas kiegyensúlyozási hibával. A meccsek között nincsenek fordulók, ámbár minden karakternek két életerő-csíkja van. Ha az egyik elfogyott, egy pillanatnyi szünet áll be a harcban, majd folytatódik a küzdelem, értelemszerűen a második sáv lemerüléséig. A mozdulatok elég egyszerű elemekből állnak, de nincs mindenkinél rúgás meg ütés, helyette az összes szereplő teljesen egyedi mozgáskultúrával rendelkezik. Alapvetően két csoportra oszthatók a félistenek: vannak, akik puszta erejükkel, képességeikkel győzedelmeskednek (ilyen például Árész, Superman, vagy Green Lantern), és vannak, akik házi készítésű kütyükkel vagy szuperfegyverekkel vágnak vissza (Joker, Batman, Lex Luthor, és így tovább). A két, egymással teljesen aszimmetrikus oldal látszólag remek összhangot alkot, ám van azért pár hős, akik egyszerűen túl erősek lettek a többiekhez képest.

Nem, még csak véletlenül sem Supermanre gondolok, bár azért ő is oda tud sózni, atmoszféracsapása a játék leglátványosabb szupertámadása. Ugyanakkor Aquamanhez viszonyítva csak vinnyogó marslakónak tűnik a kriptoni titán: bizony, a mémszinten is sokat gúnyolt atlantiszi hős az Injustice talán legjobb karaktere, szigonyával közelre és távolra egyaránt nagyon hatásos, és bár a sztoriban igyekeztek kicsit gyengébbnek beállítani, multiplayerben durván kitüremkedik Aquaman túlereje. Vele talán csak Killer Frost említhető egy lapon. És bár meg lehet tanulni legyűrni mindegyik szereplőt, tény, hogy az olyan, általánosságban gyengécske harcosok, mint Cyborg, Hawkgirl, Catwoman vagy Green Arrow, tapasztalatlan kezek által irányítva halálra vannak ítélve. Még szerencse, hogy a sokféle támadás, és az interaktív pályák taktikai lehetőségei segítenek viszonylagos egyensúlyban tartani a játékot, de persze ezeknek az előnyöknek a kiaknázása csak több tucat játékórát követően válik zsigeri stratégiává.

S ha már a pályáknál tartunk: egyszerűen döbbenetes, milyen hatással lehetünk környezetünkre a játékban! A program mindig tudtunkra adja, hogy éppen egy felhasználható objektum mellett állunk (persze nem kell villogó feliratra vagy sípoló hangra gondolni, egyszerűen csak megjelenik egy „RB” vagy „L2” felirat az életerőcsíkok mellett), és ha elég gyorsak vagyunk, ellenfelünkhöz hajíthatunk egy egész oszlopfejezetet, ráboríthatunk egy tengeri akváriumot, vagy csak olyat bemoshatunk neki, hogy szó szerint átrepül az egész város felett, és egy addig nem is látott helyszínen folytatódik a csetepaté. A különböző karakterek „tánca” pedig megunhatatlan: Joker pengebalettje, Deathstroke lövöldözése, Bane dühöngése vagy Batman akrobatikus harcmodora nemcsak a játékélményt varázsolja jobbá, de az egész játékot pergőssé teszi. A harcrendszer teljesen rendben van, könnyen tanulható, sokáig lehet kísérletezni vele, az összetett mashupok, a sorozott kombók és az állandó kombótörések jól állnak a programnak, ráadásul könnyű azonosulni a játékmechanikával, mert már ismerős lehet a Mortal Kombatből és a Soul Caliburből. Mi több, az Injustice-t nézni is szórakoztató, főleg, ha igazi profik játszanak.

III. oldal

[bold]

A ligába nincs felvétel[/bold]

A sztori végigjátszását követően megnyílnak a kihívások (itt S.T.A.R. Labsnek hívják őket), kapunk egy sor új kosztümöt, szinteket lépünk… egyszóval az összes jelenkori slágerelem helyet kapott az Injustice-ben, megfejelve egy kidolgozott többjátékos móddal, mely viszont a játék megjelenésekor komoly gondokkal küzdött. Az online rendszer még mindig hajlamos laggolni, de legalább a meccseket félbeszakító bug nem jön elő olyan gyakran. Igen, voltak problémák, de személy szerint úgy gondolom, hogy erről nem a játék vagy a fejlesztők tehetnek, hanem az esetleges rövid tesztidő, netán a kiadó hanyag hozzáállása a szerverparkhoz. Nem fogok tehát az internetes játék technikai oldala miatt nyafogni, vagy levonni a végértékelésből, ellenben a pályaválasztási metódus miatt igencsak kiérdemelt egy nyaklevest a NetherRealm csapata.

Mint korábban írtam, az Injustice pályáin rengeteg az interaktív elem, melyek egyébként nem minden karakter esetében működnek ugyanúgy. Ezért aztán, ha egy gyengébb, de a környezetére aktívabban ható szereplővel szeretnénk játszani (vegyük példának az ostorával messzebbi tárgyakat is elérő Catwomant), olyan helyszínre van szükségünk, ahol kamatoztathatjuk a képességeit. Ellenben az online meccsek elején mindig választanunk kell egy arénát, az ellenfelük is választ egyet, majd a program véletlenszerűen elindítja az egyiket a kettő közül. Logikusnak hangzik, nemde? Az is, csak épp emiatt sok mérkőzést el lehet veszteni, mert Catwoman nem tudja elkapni a metropolisi sikátor szemeteskonténerét, melyet ugyanakkor Bane játszi könnyedséggel hajít a fejünkre. Persze szó sincs róla, hogy az Injustice multiplayer-módja élvezhetetlen vagy rossz lenne. Egyszerűen csak jó példa az apró átgondolatlanságok egész játékra kiható hatásfokozatainak széles spektrumára.

Nyilván, ha a kanapén ülve egy barátunk társaságában játszunk az Injustice-szel, akkor mindez nem okoz gondot, hisz meg lehet beszélni a pályaválasztást, és persze a netkód instabilitási gondjai miatt sem kell, hogy fájjon a fejünk. Mintha csak a NetherRealm szándékosan az offline-játékra fókuszált volna a fejlesztés során, és most, a játék premierjét követően is ebbe az irányba orientálnak bennünket. Érdekes.

IV. oldal

Köztünk járnak

Nem könnyű értékelnem az Injustice: Gods Among Ust, mert minden hibája ellenére egy egyedülálló, igen magas minőséget képviselő programról van szó, ami nemcsak hogy jól bánt a DC univerzummal, de játékmenet terén is kielégítő minőséget nyújt, döbbenetesen tartalmas egyjátékos móddal megspékelve. Ráadásul ott van még a fantasztikus hangulat, a kiváló szinkron és zene, na meg a könnyű irányíthatóság… erős pozitív oldal, nem mondom.

Csakhogy az apró, kiegyensúlyozatlanságból adódó kellemetlenségek mellett nem szabad elmenni szó nélkül. A NetherRealm munkája így is maximálisan ajánlott, akinek van Xbox 360-a vagy PlayStation 3-a és nem gyűlöli zsigerből a bunyós címeket, az a tavasz talán legjobb konzolos játékát tisztelheti benne. Azt viszont, hogy valaha klasszikusként hivatkozunk-e rá a jövőben, egyelőre képtelenség megállapítani, mert a Gods Among Usnak számtalan olyan oldala van, ami erősen függ a játékosok hozzáállásától, és tényleg csak szubjektív módon ítélhető meg.

Platformok: Xbox 360, PlayStation 3

Tesztelt platform: Xbox 360