Kiszivárgott némi információ az AMD következő generációs APU egységeivel kapcsolatban, amelyek a mobil szegmensben jelenhetnek meg a nem is oly távoli jövőben. Az értesülés szerint egyes esetekben ZEN 5 architektúra köré épülő processzormagokkal, illetve RDNA 3.5 alapú iGPU-val találkozhatunk, de ZEN 4-es modellek is érkezhetnek, valamint olyanok is, amelyek a ZEN 5 architektúrát az RDNA 2 architektúrával ötvözik.
A kiszivárgott adatok szerint a középkategóriában a Phoenix APU egységeket a Hawk Point sorozat tagjai válthatják le, amelyek igazából maximum 8 processzormaggal érkeznek, méghozzá a ZEN 4 architektúrára támaszkodva. Ezek a modellek várhatóan a Phoenix APU egységek „átnevezett” verziói lesznek, amelyek a 4 nm-es csíkszélesség optimalizált verzióját használhatják, míg az iGPU az RDNA 3.5-ös architektúra köré épülhet, vagyis utóbbi területen számíthatunk némi előrelépésre, már ami a teljesítményt illeti. Ezek az APU egységek 2024 első felében debütálhatnak, és jó eséllyel a Computex 2024 alkalmával mutatkozhatnak be.
Egy fokkal érdekesebbnek ígérkezik a Strix Point APU, ami egy monolitikus felépítésű, azaz egyetlen nagy lapkából álló, 4 nm-es gyártástechnológiával készülő megoldás lehet. A ZEN 5 és ZEN 5C alapokon nyugvó processzormagokból sorrendben 4, illetve 8 darab áll majd rendelkezésre, ezek mindannyian kapnak SMT támogatást is, vagyis maximum 12 maggal és 24 szállal gazdálkodhatnak az újdonságok. Az L3 Cache kapacitása ebben az esetben már 24 MB lehet. Az iGPU részleg várhatóan az RDNA 3 architektúra továbbfejlesztett változatára támaszkodhat és maximum 16 CU tömbbel rendelkezhet, ezek 8 WorkGroup Processor csoportba tömörítve érhetőek el.
Teljesítmény terén a 35 W-os GeForce RTX 3050 Laptop GPU szintjét veheti célba ez a fejlesztés, és ezzel együtt az Intel érkező Meteor Lake SoC egységeit is lekörözheti ezen a téren. A memóriavezérlő 128-bites lehet és LPDDR5X támogatással érkezhet, valamint egy AI Engine is jelen lesz a fedélzeten, ami 20 TOP/s teljesítménnyel büszkélkedhet, Infinity Cache azonban nem áll majd rendelkezésre. Ezek az APU egységek valamikor 2024 második vagy harmadik negyedévében jelenhetnek meg.
A Strix APU sorozatban a hírek szerint ütősebb iGPU-val felszerelt modellek is helyet kaphatnak, amelyek már 20, 24, illetve 32 CU tömböt foghatnak munkára, így a 3050-es, a 4050-es, valamint a 4060-as sorozatú mobil Nvidia videokártyák ellen is felvehetik a kesztyűt, már amennyiben hihetünk a szivárgásnak.
A következő a sorban a Strix Halo lesz, amit igazából Starlak néven is emlegetnek a pletykálók. Ez az APU már nem monolitikus, hanem chipletes felépítést használhat. A ZEN 5-ös processzormagokból maximum 16 állhat rendelkezésre, és az ugyancsak 16 processzormaggal ellátott Dragon Range processzorokhoz képest 25%-kal nagyobb teljesítményre lehet képes a csúcsmodell az előzetes Cinebench R23 eredmények alapján. A sorozat egyébként többféle verziót tartalmaz majd, így 12, 8, illetve 6 processzormaggal ellátott modellekkel egyaránt találkozhatunk a kínálatban.
Ennél a modellnél már 40 CU-t vethet be az iGPU, ezek természetesen 20 WGP-re osztva foglalnak helyet a lapkán, valamint még 32 MB-nyi Infinity Cache is használható lesz melléjük. Az előzetes hírek szerint a 40 CU tömbbel ellátott példányok teljesítménye valahol a 95 W-os TDP körül elhelyezkedő GeForce RTX 4070-es mobil videokártyáké környékén helyezkedhet el. Érdekesség egyébként, hogy ezek az APU-k 20W és 120 W közötti TDP kerettel gazdálkodhatnak majd, modelltől függően. A memóriavezérlő itt 256-bites lesz ls ugyancsak LPDDR5X támogatással rendelkezik, az AI Engine teljesítménye pedig duplázódik, azaz 40 TOP/s-ra rúghat. Az újdonságok érkezésére a 2024-es esztendő második felében számíthatunk, célkeresztjükben pedig egyebek mellett az Apple M sorozatú SoC egységei is szerepelnek majd.
A Dragon Range családot 2024 második felében a Fire Range sorozat válthatja, amelynek tagjai maximum 16 processzormaggal rendelkeznek majd, ezek természetesen a legújabb, ZEN 5-ös architektúrát használhatják. Az iGPU-val kapcsolatban egyelőre nincs egyetértés, ugyanis míg a korábbi információk RDNA 3+ alapú megoldásról szóltak, addig a legfrissebb szivárgások már RDNA 2-es iGPU-t emlegetnek. Úgy tűnik, a processzormagokat tartalmazó chipleteket le fogják cserélni, így a ZEN 5 architektúra használhatóvá válhat, az iGPU-t tartalmazó IOD lapka azonban iGPU terén ugyanaz maradhat, mint amit a Dragon Range sorozatnál megszokhattunk. Hogy lesz-e egyéb változtatás? Remélhetőleg a később felbukkanó pletykákból erre is fény derül. A Fire Range modellek egyébként ugyanúgy asztali szintű lapkát használnak majd, mint a Dragon Range család tagjai, ám itt a Socket AM5-ös helyett természetesen ismét BGA tokozás lesz érvényben.
A 2025-ös kínálat kapcsán felbukkant a Kracken és az Escher kódnév is, amelyek a kereskedelem fő áramába szánt következő generációs AMD APU egységek kódnevei, valamint a Mendocino kódnév is feltűnt. Utóbbiakkal kapcsolatba egyelőre friss információk nem állnak rendelkezésre, és a régi értesülések sem túl részletesek, de remélhetőleg az elkövetkező hónapok folyamán ezekkel kapcsolatban is kiszivároghat ez-az.
A fenti értesülések egyelőre csak iparági pletykák, azaz érdemes távolságtartóan fogadni őket.