1. oldal

Kissé megkésett az Infamous: Second Son tesztünk, pedig tény és való, hogy nem dúskálunk exkluzív címekben sem PS4-en, sem pedig Xbox One-on, hiába ígértek nekünk minden félét a konzolgyártók a játékgépek megjelenése előtt. Ezért aztán különösen fontos ennek a néhány címnek a szemügyre vétele, mert ezek egyrészt iránymutatóak a next-gen jövőjének tekintetében, másrészt megkönnyíthetik a döntést a játékosok számára, hogy melyik platform mellett is kötelezzék el magukat igazán.

Amennyiben most hallotok először az InFamousről – vagyis valamilyen rejtélyes oknál fogva átugrottátok a PS3 érát, akkor annyit érdemes tudnotok kezdésképp a játékról, hogy egy nyílt világú, harmadik személyes nézetű akciójáték, melyben hősötök szuperképességekkel rendelkezik. Mivel egy sorozat harmadik epizódjáról van szó, nem állhatom meg, hogy össze ne hasonlítsam az előző részekkel, amit nem lesz könnyű spoilerek nélkül megtenni, de azért igyekezni fogok. Az első két rész főszereplője, Cole McGrath ezúttal nem tér vissza, új hőst kapunk helyette. A sztori viszont nagyjából ott folytatódik ahol anno abbamaradt. Mivel az InFamous részek attól függően, hogy a hős vagy az anti-hős szerepébe ugrotok, kétféle befejezéssel rendelkeznek, jobb ha tudjátok, hogy a kánon a jó befejezést viszi tovább. Ez egyébként nekem nem annyira tetszett, mivel az első két részben inFamous voltam, tehát nem éppen egy kezét-lábát törő jótevő, de ugyanakkor be kell látni, azt a verziót jóval nehezebb lett volna folytatni.

A történet maga egyébként nem egy nagy eresztés, de kellően aláfesti a játékmenetet. Az új hős, Delsin Rowe nagyon szimpatikus figura, eszméletlen jó humora van, jó stílusa, mindezt pedig főként a szinkronhangjának köszönheti, aki nem más, mint a mostanában nagyon népszerű Troy Baker. Meg kell, hogy mondjam, Baker méltán lett felkapott, egyszerűen megint olyat alakított, hogy az előzetesek alapján elég unalmas srácnak látszó Delsint maradéktalanul sikerült megszerettetnie. A főhőssel igazából egyetlen baj van csak, mégpedig az, hogy abszolút nem passzol hozzá a megkeményedett, realista anti-hős szerep. Delsin egy zárt indiánközösségben felnőtt „jógyerek”, nem pedig egy rendőrgyilkos pszichopata. Mellesleg a tesója is zsaru, ezért nekem különösen fura érzés volt, amikor kiiktattam egy-egy járőrt. Mindezek miatt a negatív végigjátszás egy kicsit rossz szájízt hagyott maga után, mert hősünk ilyenkor inkább egy éretlen, meggondolatlan és gyáva alaknak tűnik sokszor, nem pedig egy badass-nek, mint amilyen Cole volt.

2. oldal

Ha már a jó és rossz kérdésénél járunk, az eddigi InFamous játékokhoz hasonlóan itt sem érdemes nagyon keverni a morális döntéseket, mert az csak plusz munkát eredményez nekünk, ugyanis most is a hírnevünk szintjétől függ egy csomó képességünk. Rossz karmával nem vehetünk fel hős skilleket és fordítva. Nem nehéz persze visszaszerezni a hírnevünket, ha egyszer-egyszer átkacsintunk a másik oldalra, de érdemesebb az elején eldönteni melyiket csináljuk és tartani magunkat hozzá. A játék egyébként blokkol küldetéseket és választási lehetőséget korábbi döntéseink miatt, szóval ha egyetlen végigjátszást terveztek, akkor én a jó oldalt javasolnám nektek. Sokkal jobban összhangban van a főszereplő személyiségével.

Visszatérve a képességekre, a legnagyobb újdonság ilyen téren, hogy most hősünk nem csak egyetlen típusú erővel rendelkezik. Cole ugyanis kizárólag elektromosságot volt képes használni, viszont jó sokféle lövést, rakétát, gránátot és egyéb hasznos trükköt tudott vele. Most a játék végére 4 féle erőt is összeszedhetünk, amikhez mind különböző fajta lövések és támadások tartoznak. Az pedig kifejezetten üdítő, hogy a készítők nem ragadtak le az elemeknél, jóval kreatívabb és modernebb szubsztanciákkal játszadozhatunk.

Itt megjegyezném, hogy Delsin nem igazán tud sem többet, sem kevesebbet, mint Cole az inFamous 2-ben, csak az egyes támadástípusok más erők alá vannak csoportosítva. Ez igazából sokkal jobb, mert így garantált, hogy mindenbe belekóstolunk és nem kényelmesedünk be 1-1 típusú támadás használatába. Az erőket viszont nem lehet kombinálni, a környezetből legutoljára kiszívott energia áll csak rendelkezésünkre. Tehát ha mi füsttel szívtuk meg magunkat, akkor nem tudunk neon képességeket sütögetni. Ez egyrészt praktikus olyan szempontból, hogy nem kell keresgélnünk és váltogatnunk az aktív képességeinket (vagyis folyékonyabb a játékmenet), másrészt ahogy már említettem, megakadályozza, hogy összerakjuk a legerősebb szettet és csak azt használjuk. Például nehéz fegyvernek füstrakéta, normál lövésnek neon lézer… és így tovább. Mellesleg jót tesz a látványvilágnak is, hogy nem csak elektromossággal machinálhatunk, hisz, mindegyik erőhöz más effektek tartoznak. Nem utolsó sorban pedig mindegyikkel más közlekedni a városban. Ha nincs épp a közelben szellőző, akkor a füstnél például meggyűlik a bajunk a vertikális mozgással, míg a neonnál úgy száguldunk fel a falakon, mintha észre sem vennénk azt a laza 90 fokos emelkedőt…

Nehézségre a játék teljesen jól van belőve, a normál mód itt valóban normál nehézséget takar, egy átlagos játékosnak tökéletes első végigjátszáshoz. A mesterséges intelligencia egy jó közepest hoz, az ellenfelek meg tudnak birkózni a vertikális mozgásokkal és szintekkel, üldöznek ameddig kell, fedezék mögé bújnak ha tudnak, és nem csak céltáblák. A gyalogosok sikítoznak és elfutnak ha harcot látnak, és reagálnak arra milyenek vagyunk. Ez utóbbi teljesen binárisan működik, ha jók vagyunk, akkor méltatnak, ha pedig rosszak, akkor utálnak és félnek tőlünk. Visszatérve a harcra, vannak „boss” harcok is, amik ügyesen össze lettek rakva. Ha rájöttök, mit kell csinálni, nem túlzottan nehezek, de így is izgalmasak. A lényeg az, hogy harmóniában vannak a játék többi részével, miközben azért nyújtanak egy kis plusz kihívást. A nehézséghez még annyit fűznék hozzá, hogy ugyan sok reklámban céloztak arra, hogy a jó végigjátszás keményebb, mert óvatosnak kell lennünk, nehogy civilek is áldozatul essenek a harcok során, de én úgy vettem észre, hogy ez nem jelent akkora gondot, hiszen a képességfa jó ágán sok olyan módosító van, ami segít elkerülni a vérontást.

3. oldal

Most pedig nézzük meg, hogy milyen küldetésekkel találhatjuk szembe magunkat az új InFamousben. A fősztori a teljes játéknak most is csak a kisebbik részét teszi ki, így nagy hangsúly kerül a mellékküldikre, amikkel tele van a város. Ezeknek a teljesítésével növelhetjük a befolyásunkat egy-egy kerületben, ami ha elért egy küszöbértéket, kinyitja a missziót a kerület uralmának megszerzéséért. Mellékküldikből nincs túlzottan sok típus, de azért van annyi, hogy a játék végéig ne unjuk meg őket.

A falfirkálás kihasználja a kontrollerben lévő mozgásérzékelőt, azzal irányítjuk ugyanis a festékszórást. Ebben kihívás nincsen, de élvezet nézni, ahogy kibontakozik a festékrétegekből egy menő graffiti. Mindig dönthettek, hogy fenyegető firkákat készítetek vagy ravasz, társadalomkritikával megspékelt műveket, de abban biztosak lehettek, hogy mindkettőnél nagyon jópofa eredményeket kaptok. Én legalábbis nagyon bírtam Delsin alkotásait. Az audiologok felkutatása ismerős lehet a korábbi részekből, ezeket most is jó begyűjteni, mert sokat adnak a sztori hátteréhez. A rejtett kamerák kiiktatásánál a megfigyelőképességünket teszik próbára, ez is abszolút élvezhető minijáték és jól tűri a sok ismétlést. Én talán a beépített ügynökök megtalálását és lekapcsolását szerettem a legkevésbé, de ha jók a reflexeitek és jól céloztok, akkor ezzel sem lesz gondotok, remélhetően nem kell keresztülhajszolnotok a fél városon a besúgókat, mint ahogy én tettem néhány alkalommal.

Ezek mellett városszerte mindenhol ott vannak még a hozzánk hasonlókra vadászó Department of Unified Protection bázisai, ellenőrzőpontjai, zavarói és biztonsági kamerái is, melyek elpusztíthatóak. Minden gyorsan összeeszkábált DUP építményt el lehet törölni a föld színéről, vagyis korlátozottan rombolható a környezet. Mivel ezek a tákolmányok elütnek a város többi részétől, mindig egyértelmű a játékban, hogy mit lehet lerombolni és mit nem.

4. oldal

Ahogy azt korábban említettem, ha a főküldetés során valamiért úgy döntötök, hogy például jó végigjátszás közben mégis letértek a sárgaköves útról és valami borzalmat követtek el, tudtok ezen korrigálni. A városban ugyanis zajlik az élet, az utcán például gyakran láthattok tüntetőket, akik a „mutánsok” ellen szólalnak fel, belebotolhattok drogcsempészekbe, utcai zenészekbe vagy akár sérült civilekbe is. Amennyiben lekapcsoljátok a drogosokat vagy meggyógyítotok egy civilt, kaptok egy kis pozitív karmát. Ha szétveritek a tüntetőket, vagy lecsaptok egy szerencsétlen utcai zenészt, akkor értelemszerűen negatív üti a markotokat. A DUP létesítmények mellett gyakran találtok zárkákat is, tele bio-terroristáknak bélyegzett természetfeletti erővel rendelkező emberekkel. Őket egy könnyed suhintással a tapipadon kiszabadíthatjátok pozitív karmáért, vagy bezúzhatjátok őket a kis konzervketrecükkel együtt negatívért.

A tevékenységek sora itt nem ér véget, ugyanis még nem beszéltem az egyik legfontosabbról, a blast shard gyűjtögetésről. A képességfán ezúttal az összeszedett shardokból tudtok újabb skilleket venni, így most nem csak egy opcionális móka a mindenfelé elszórt darabkák felkutatása, mint az előző részekben. Ezért aztán kevesebb is van, és most van gyakorlati funkciója is a gyűjtögetésnek. A DUP ugyanis használja a shardokat, ezek segítségével tudják felkutatni ugyanis a bio-terroristákat, mivel ezek a kövek reagálnak a különleges erővel bíró személyekre. Így ott vannak az ellenőrző állomásokban, illetve a mutánsok után kutató kis drónokban is. A drónok egy része csak parkol valahol, másik része viszont repked, úgyhogy gyakorolhatjátok velük a célzást. Ha lekapcsoljátok a helyi DUP kommunikációs állomást, akkor az adott kerület térképen feltűnik az összes drón, így nem okozhat gondot a megtalálásuk.

A játék nyílt végű, így a sztori befejezése után még szórakozhattok a városban, próbálkozhattok az ügyességet igénylő trófeák megszerzésével, esetleg a maradék drónok összekapkodásával, szintén trófeáért, de ha már kiizzadtátok a játékért azt a tizen-x-ezer forintot, amit szerintem nem fogtok megbánni, akkor úgyis nekiestek majd még egyszer. Nem csak azért, hogy megnézzétek a második fajta végződést, hanem mert a játék egyszerűen élvezetes és egy normál végigvitel után szinte követel magának egy nehéz végigjátszást is. A Second Son nem hoz semmi forradalmit, viszont nagyon jól kihasználja az új kontrollert, a grafikája egyszerűen gyönyörű és én ilyen jó mimikával még egy játékban sem találkoztam, mint ebben. A zene és a hangok szuperek, minden összeáll, közben pedig a régi rajongók sem panaszkodhatnak, hiszen egy igazi inFamoust kaptak a Second Sonnal. És ha már búcsúzni kellett Cole-tól, Delsin és Troy Baker a lehető legjobb, ami a játékkal történhetett főszereplőváltás frontján. Az első napos DLC hozott egy kis nosztalgiát is, amit valószínűleg minden PS3-as veterán értékelni fog, hamarosan pedig számíthatunk egy újabbra, ami szintén sztori fronton bővíti a játékot. Én nem csalódtam az új Infamousben, ha a szívemre teszem a kezem, nem tudok 90%-nál rosszabbat adni neki.

Platform: PS4