Ha a kereszténység hatását szeretnénk röviden összefoglalni, akkor néhány szám és adat ebben komoly segítséget nyújthat. Jelenleg több mint 450 féle Biblia létezik angol nyelven, ezek között a King James Version (KJV) a legnépszerűbb. Az 1631-ben kiadott változatát viszont egy „apró” hiba miatt újra ki kellett adni, ugyanis a tízparancsolatban az egyik parancsolat a ’ne’ szócska kihagyása miatt úgy szerepelt, hogy: Paráználkodj!
Az 1716-os kiadásba is belenyúlt a „Sátán” keze, ugyanis az egyik mondatban az angol ’no’ egy felcserélés miatt ’on’-ná változott, ami azért is volt bajos, mert a „Go and sin no more” olvasata így „Go and Sin on more” lett. Minden változatot beleszámolva a változatok száma 80000 felett jár és az elmúlt években készített statisztika szerint 3524 nyelvre fordították le a Bibliát vagy egyes részeit.
Nem lehetett könnyű egy mindenható lény, egy esendő emberekből álló tömeg és egy mindig bűnbe csábító anti-erő összegyúrásával viselkedés, elv és világrend mértékű rendszert összekalapálni. Vagy pont azért volt mégiscsak könnyű, mert akkora behelyettesíthető hézagokkal dolgozott, ahol, ha valami jó történt, akkor hála Istennek, ha valami rossz, akkor legyen meg az Ő akarata, ha pedig valamire csak vakargattuk az állunkat, akkor Isten útjai kifürkészhetetlenek. És mindezzel nem volt nehéz eljutni a következő lépcsőfokra.
Hogyha a bűnben születés, a gyónás, kortól függően a búcsúcédulák, a szabad akarat ott a listán, akkor leraktuk az alapokat. Ha pedig a keretrendszer folytatása a már említett minden bűnre csábító Főellenség, valamint a Mindenható (az akarata, az útjai és jószándéka), és mindez egy zsákba kerül, akkor szinte mindegy mit húzunk elő belőle egy kérdés vagy dilemma során, mindig igazunk lesz. Ha pedig van válasz, akkor koherens a rendszer, vagyis tévedhetetlen.
Az Indika humorát jól jellemzi, hogy szinteket léphetünk benne, pontok gyűjtögetésével. Egyetlen nagy bökkenő van csupán, amit a játék is közöl velünk: „Don’t waste you time collecting points, it is pointless.” vagyis ne foglalkozzunk a pontgyűjtéssel, mert semmi értelme. És még így is nehéz nem gyűjteni a pontokat, egyfajta gamer reflexből vagy épp azért, mert érdekes – és végtelenül cinikus – leírású tárgyakat is találhatunk utunk során. Az így elnyert „skillek” pedig megint csak önmagukért beszélnek a vallásos keretbe ágyazva: Alázat (Humility), megbánás (Regret), gyász/bánat (Grief), lelkiismeretfurdalás (Guilt), szégyen (Shame), bűnbánat (Repentance) – mindenki oda tegye a pontokat, ahová jónak látja!
Indika az Isten szolgálólánya, Jézus mennyasszonya, hívő keresztény, jó szándékú és szerény, önmagát háttérbe szorító, saját igényeit, szükségleteit semmibe vevő apáca, aki, ha a téli fagyban leöntik egy vödör vízzel azon kezd el aggódni, hogy a másik nehogy elcsússzon majd a jégen, ami a kiömlött víz után marad. Vagyis Indika egy szerencsétlen, akinek ráadásul egy olyan tulajdonsága is van, ami keresztény körökben, a legfinomabban fogalmazva is komoly hátrányt jelent.
Az már önmagában abszurd helyzet, hogy a Sátán hangját hallja a fejében, hogy olyasmiket lát, ami nincs ott és nem is létezhet. De ha legalább szerencséje lenne és szenteket, kisjézust vagy hasonlókat látna/hallana, akkor minden bizonnyal több megbecsülést és elismerést kapna a jelenlegi nullánál. Így viszont lenézik, kerülik, szentségtelennek bélyegzik és még arra se tartják érdemesnek, hogy az általa nagy nehezen, vödrönként összegyűjtött, hordónyi vizet főzésre használják. A keresztény szeretet elmélete olyan sok ponton és módon megbukik, hogy egyenesen áldásként jön a hír, hogy Indika levelet kell, hogy elvigyen a nem épp közel levő monostorba.
Az abszurd és a szürreális egyértelműen a játék vezérfonala és meglepő pillanatokban bukkan fel vagy prezentálja magát normalitásnak. Hiszen miért is ne akarhatná még egyszer meghallgatni a kedvenc dalát az az ezredes, akit a vonatszerencsétlenségben egy vasrúd szúrt át. Miért ne menekülhetnénk egy közepesen lassú (vagy csak kis mértékben gyors) motor szerűségen egy olyan katona elől, aki mindenki szerint a világ legrosszabb céllövője – de tényleg, 2 méterről lő ránk vagy 5 percen keresztül, találat nélkül – és ezt az egész üldözést persze a nagy orosz télben, hóban fagyban, egy régi, Mario szerű játék hangjára követjük el. Egyértelműen összeáll a kép, nem?
De a látvány – például a halfeldolgozó üzem vagy a katedrális gigantikus harangja – sokkal beszédesebbek látványilag, mint néhány történés. Sokszor a „végülis miért ne létezhetne ilyen” és az elképzelhetetlen határán billeg az Indika, de jó érzékkel. És akkor a célokról, a hitről és a valóságról - mert ezek nagyon szépen ütköznek - nem is beszéltünk.
A bűn fogalma és természete kiemelt szerepet kap a történetben. Hiszen, ha ránk van bízva egy levél, akkor azt elolvasni – tudva, hogy nem nekünk címezték – bűn. És ha mondjuk kétszer nagyobb bűn, mint nem célhoz juttatni azt a levelet, akkor ezzel viszonyítási alapot kaptunk a bűn komplex rendszerében? Ez azt is jelenti, hogy két célba nem juttatott levél bűn értéke ugyanannyi, mint egy elolvasotté? De akkor a nem kézbesített levélért elkövetett bűn mértékében számolva mennyi levelet ér egy gyilkosság? Ezret mondjuk? És egy postás, aki egy zsáknyi levelet elhagy, akkor egy gyilkossághoz elegendő bűnt követ el ezzel?
A játék nem óvakodik filozófiai mélységekbe merülni és nem csak az élet, a Istenhez való kapcsolódás vagy a lélek kérdéseit feszegeti. A szabad akarat legalább ilyen nagy téma, amellyel kapcsolatban felmerül az a dilemma, hogy ha a Teremtő a szabad akarattal valós szabadságot is akart adni, akkor miért van olyan sok törvény, elvárás és durva büntetés? Ha pedig mindenképpen a bűn elkerülését várja tőlünk, akkor miért nem teremtett minket olyanná, akikben kezdetektől a kedvét leli és nem kell azt lesni, méricskélni, hogy hol, mennyire estünk bűnbe és hogy létezik-e még feloldozás, menekvés számunkra.
Egyszóval furcsa játék az Indika, de az biztos, hogy üdítő színfolt, amire nem túl gyakran látunk példát. A története elgondolkodtató, a kritikája éles, a platformer részek jól illenek bele, ahogy a szereplői is abba a tőlünk nem is olyan távol elhelyezkedő fiktív világba, amiben játszódik. A pixelgrafika, a valós történések, a főszereplő fejében lakozó hang és a szembejövő furcsaságok mind koherens egésszé állnak össze, csak néha el kell fordítanunk a fejünket kicsit.