A szupernehéz fekete lyukak többsége legjobb tudomásunk szerint egyedül él: a több millió naptömegű kolosszusok galaxisok közepén foglalnak helyet, körülöttük kering az egész csillagrendszer, és ha egy csillag vagy porfelhő túlságosan közel kerül hozzájuk, bekebelezik. Ritka esetekben azonban előfordul, hogy egy galaxis közepén két szupernehéz fekete lyuk található. Ezek a kettősök az univerzum fiatalabb korában valószínűleg jóval gyakoribbak voltak, de mostanság csak párat ismerünk közülük, amiben persze az is szerepet játszhat, hogy ezeket a duókat nem könnyű azonosítani.
Azzal kapcsolatban, hogy mit látnánk, ha közelebbről is megvizsgálhatnánk ezen kettősök egyikét, nemrégiben elképesztő szimulációt tettek közzé a NASA kutatói, Jeremy Schnittman és Brian P. Powell. A mellékelt videó nem egyszerűen látványos ábrázolása annak, hogy a szakértők elképzelése szerint mi történhet két fekete lyuk közelségekor, hanem a relativitáselmélet egyenleteinek megoldásán alapuló, minden eddiginél pontosabb szimulációja egy ilyen rendszernek. Ezeket az egyenleteket egyetlen fekete lyukra sem volt egyszerű megoldani, és a szakértők most egy kettős rendszerre oldották meg, hogy megtudják, mi történik a fénnyel egy ennyire összetett gravitációs környezetben.
A szimulációban az egyik fekete lyuk 200 millió, a másik 100 millió naptömeggel rendelkezik, és mindkettő aktív, vagyis táplálkozik, a beléjük hulló anyag pedig egy-egy látványos akkréciós korongot formál az égitestek körül. A videón ugyanakkor a gravitációs tér ereje és komplexitása miatt nem egészen ezt látjuk.
Ha úgy képzeljük el a fekete lyukat és az akkréciós korongot, mint a Szaturnuszt és gyűrűrendszerét, gyengébb gravitáció mellett azt látnánk, mint amit a Szaturnusznál, vagyis a gyűrű hátsó ívét kitakarná az égitest. A fekete lyuk gravitációja viszont olyan erős, hogy a hátsó ívből származó fotonok egy része is eljut a megfigyelő irányába, így azt az ívet is láthatjuk. Mégpedig akár rögtön kétszer is, a fekete lyuk felett és alatta, mintha kilencven fokban fel és le is hajlott volna tényleges pozíciójához képest. A fekete lyuk körül ezen túl keskenyebb gyűrűk is feltűnhetnek, amelyek az égitest körül keringő, furcsán viselkedő fotonoktól származnak.
Ha ehhez az eleve komplex képhez hozzáadunk egy másik fekete lyukat, a végeredmény még bonyolultabb lesz. Az egyik fekete lyuk akkréciós korongjának fényét ugyanis immár nem csak kérdéses égitest, de egy másik fekete lyuk is torzítani fogja. Ha a rendszerre majdnem pontosan oldalról, az akkréciós korongok síkjában tekintünk rá, a végeredmény úgy fog kinézni, mintha egy görbe felületű, mozgó tükörben néznénk az eseményeket, amely ide-oda görbíti az anyagkorongok képét az egyébként láthatatlan égitestek körül. A gravitáció időnként annyira erősen torzít, hogy több példányban is felbukkan az éppen háttérben levő fekete lyuk a gravitációs lencsézés miatt, és ahogy a videó kitér rá, ez a hatás még felső nézetben is érvényesül.
Egy másik érdekes jelenség, hogy az oldalsó nézetben úgy látszik, mintha az éppen felénk közeledő égitest zsugorodna, a távolodó pedig nőne. Ez a szakértők elmondása szerint a relativisztikus torzítás eredménye. Röviden arról van szó, hogy a két égitest olyan gyorsan kering egymás körül, hogy fényük a haladás irányába fókuszálódik, így a közeledő fekete lyuk esetében a korongból származó fény közelebb látszódik a fekete lyukhoz, ami miatt úgy tűnik, mintha összemenne, míg a távolodó objektumnál a fekete lyuktól távolabb látjuk a korongot, így az nőni látszik. (Hasonló effektus van érvényben akkor is, amikor esőben megyünk a kocsival, és úgy látjuk, mint hogyha felénk esnének a cseppek.)
