A csillagok távolról pontszerűnek tűnnek ugyan, de a valóságban óriási mennyiségű anyagból álló nukleáris kohók, amelyeket komplex mágneses mezők vesznek körül. Amikor egy csillag megszületik, az pedig még kaotikusabb folyamat. A fiatal égitest például óriási energiájú kitöréseket képes produkálni, időnként különösebb fókusz nélkül, máskor erősen összetartó nyalábok formájában.
Az utóbbi történt a Herbig–Haro-24 (HH–24) katalógusjelű égitesttel is, amelynek születésére akkor figyeltek fel a kutatók, amikor felfedezték a belőle kiinduló ikernyalábokat. A Hubble űrtávcső felvételén a HH–24 és környezet infravörösben látható. A csillag 1400 fényévre, az Orion csillagképben található, nagyjából félúton a mitologikus vadász öve és a fényes Betelgeuse között. A csillag az Orion B nevű, sűrű, hideg anyagfelhőben keletkezett, amely egy aktív csillagbölcső.
A felhő annyira sötét, hogy maga a csillag nem is látszik a képen, mivel a sűrű anyag elfedi előlünk. A felhő anyaga gravitációs összeomláson ment át, és korongot formált a középen alakuló csillag körül. A korong mágneses tere pedig úgy alakult, hogy a csillaghoz közeli részen, ahol a leggyorsabban kavarog és legforróbb az anyag, abból tornádóhoz hasonló örvények formálódnak a keringési sík alatt és felett, a csillag forgástengelye mentén. Ezekből aztán koncentrált nyalábok alakulnak ki – az egész folyamat nagyon hasonló a fekete lyukak relativisztikus nyalábjaink formálódásához. Az ilyen csillagokat Herbig–Haro-objektumoknak nevezzük, és mára több tucatot ismerünk közülük.
A HH–24 esetében a nyalábok elképesztően koncentráltak, és bennük több billió kilométeren át összetart az anyag. A felhő útjukba kerülő anyagát félretolták, és méretes üregeket vájtak ki maguknak a környező gázban és porban. A nyalábokon látható csomók valószínűleg úgy keletkeznek, hogy a csillagot körülölelő korongból időnként több anyag kerül ezekbe. Ilyenkor a nyaláb később keletkező, gyorsabb és vékonyabb része utoléri a lassabban haladó csomót, és felhevíti azt. Ebből adódóan a nyalábok úgy néznek ki, mintha egy damilon gyöngyök sorakoznának. A HH–24 kapcsán az is érdekes, hogy annak balra mutató nyalábja egy ponton diffúzzá válik, és irányt is vált. Valószínűleg itt a korábbinál sűrűbb anyagba ér, amelyen szóródik.
A HH–24 nem az egyedüli hasonló objektum a képen. A középtájt, de kicsit jobbra és felül látszódó sötét anyagfelhőből szintén kiindul egy nyaláb, amely valószínűleg szintén egy fiatal csillagból származik. Alaposabb vizsgálatokkal pedig további hasonló égitestek is fellelhetők a képen, ami nem is csoda, hiszen a régió egy aktív csillagbölcső, amely tele van fiatal csillagokkal.
A HH-objektumok kozmikus léptékben nem léteznek sokáig ebben az állapotukban. A csillag formálódásának egy pontján a nyalábokat létrehozó mechanizmus leáll, és azok lassan szétoszlanak. A csillag pedig lenyugszik, és olyan égitestté válik, mint amilyen a Nap. A körülötte található anyagkorongban bolygók formálódhatnak, és pár millió év távlatában átlagos bolygórendszerré válhat a rendszer. Ami azt illeti, könnyen lehet, hogy a Nap is HH-objektum volt formálódása idején, 4,6 milliárd évvel ezelőtt.
