Az AMD következő generációs RYZEN processzorai várhatóan foglalatot váltanak, azaz a Socket AM4 helyét a Socket AM5 veszi át. Erre a váltásra régóta lehet számítani, a napokban azonban konkrétumok is érkeztek vele kapcsolatban.
A jelek szerint nemcsak foglalatváltást tervez az AMD, de a processzor alján kialakított érintkezőtömb is alaposan megváltozik: az eddigi „tüskés” PGA dizájnt az Intel által is használt, érintkezőlapokból álló LGA dizájn válthatja le, amennyiben pontosak az értesülések. Mivel azonban ezúttal is csak pletykáról van szó, most is érdemes egészséges gyanakvással fogadni a friss információkat.
A legutóbbi értesülések alapján úgy tűnik, a Socket AM5-ös processzorfoglalat nem kevesebb, mint 1718 érintkezővel rendelkezik majd, ez 18-cal lesz több, mint amit az Intel alkalmaz az Alder Lake-S processzorokhoz használt LGA-1700-as tokozás esetében. Az új AMD processzorok várhatóan DDR5-ös memóriatámogatással érkeznek, természetesen kétcsatornás dizájnt alkalmazva, és a jelek szerint nem lesz visszamenőleges DDR4-es memóriatámogatás – csak DDR5-ös memóriamodulokkal használhatjuk majd a platformot.
Az új processzorok hátoldalával kapcsolatban kiszivárgott egy renderelt kép is, amelyen az látszik, hogy a tokozás alját teljes egészében beborítják az érintkezők, nem lesz a processzor aljának közepén semmiféle extra komponens. Érdekesség viszont, hogy a fedélzeten helyet kapó PCI Express vezérlő mégsem 5.0-s, hanem „csak” 4.0-s szabvány köré épül majd. Ez az egység összesen 28 darab PCI Expess 4.0-s sávot kínál, amelyek közül 16 a videokártyá(ka)t szolgálja ki, négyet az M.2 NVMe slot foghat munkára, míg a fennmaradó 8 várhatóan a lapkakészlettel való kommunikációt segíti. Amennyiben utóbbi értesülés pontos, akkor a következő generációs X680-as lapkakészlet és a processzor között kétszer nagyobb adatátviteli sávszélesség áll majd rendelkezésre, mint az Intel Z590-es platformjánál.
További érdekes adalék, hogy a Socket AM5-ös processzorfoglalatba illeszkedő „Rembrandt” processzorok TDP kerete 120 W és 170 W között helyezkedik majd el, ami az eddigiekhez képest kissé magasnak tűnik – ha igaz.