Shop menü

ÍGY LEGYEN ÖTÖSÖM! - TELIBE TALÁLÓ JÁTÉKOK

Az ikertornyok szörnyű vége, a világ legrosszabbul időzített videojátékai és fura nyerő széria. Cikkünkben ezúttal érdekes véletleneké és egybeeséseké a főszerep.
Gera Krisztián
Gera Krisztián
Így legyen ötösöm! - Telibe találó játékok

A Titán és az ikertornyok

A pályáját kabinos fiúként megkezdő, majd több, mint egy évtizednyi kemény munka után első tisztként leszerelő Morgan Robertson íróként sem tudott elszakadni a végtelen kékségtől. Sajnos azonban többnyire legnagyobb bánatára elkerülte az átütő siker, ám mivel hellyel-közzel megélt írásaiból és komoly élettapasztalattal bíró, a tengereket a tenyereként ismerő emberként megbecsülésnek örvendett bizonyos New York-i irodalmi körökben, nem panaszkodott. Nevét mára már biztos, hogy elnyelték volna a feledés hullámai, de 1912. április 15-e után, a Titanic katasztrófáját követően a nem túl jelentős ponyvaszerző bekerült a halhatatlanok képzeletbeli csarnokába.

Ennek oka, hogy első kisregényének, az 1898-ban publikált, magyarul “A Titan végzete”-ként megjelent Futility, or the Wreck of the Titan-nak a cselekménye hátborzongatóan hajaz az egész világot megrázó tragédiára. Az egybeesések valóban megdöbbentőek. Az elsüllyeszthetetlennek hitt Titan a White Star Line óceánjárójához hasonlóan áprilisban kap léket, miután egy jéghegynek ütközik és az utasok többsége azért hal meg, mert nincs elég mentőcsónak. Emellett az elképzelt bárka hossza 244 méter és súlya 45,000 bruttó regisztertonna, a Titanic pedig 269 méterre rúgott és 46,000 bruttó regisztertonnát nyomott.

Ráadásul a könyvbeli jármű huszonkét és fél csomóval ütközik, miközben a Titanic huszonöt csomóval haladt és mindezt betetézendő, Robertson gigászát is négyszáz mérföldnyire Új-Fundlandtól éri el a végzet, pont, mint a valódi hajót. Szerencsére, a fikció kegyetlenebbnek bizonyult a valóságnál, mivel míg a kötet oldalain 2500 személyből csak tizenhárman maradnak életben, addig a szörnyű éjszakán 2200 utasból és tengerészből 705 menekült meg.

Az alkotás körüli hisztériát jól mutatja, hogy a férfit ezután többen látnoknak kiáltották ki, ám ő értelemszerűen mereven elzárkózott a képtelen felvetés elől. De több mint valószínű, hogy a történtek megviselték az idegeit, mert 1915. március 24-én bekövetkezett halálát a nyugtatóként és altatóként is használt paraldehid túladagolása okozta.

Furcsa véletlenek a játékiparban is akadnak. Lássunk hát pár példát!

Bár számos videojáték-borító határozottan rosszul öregedett az évek során, a kritikai és közönségsikert is arató Command & Conquer: Red Alert 2-é jó eséllyel dobogós helyen végezne a versenyen. A 2000-ben kiadott RTS dobozképén egy repülőgép tart a támadás alatt álló WTC-nek, ami 2001. szeptember 11-e után sokakat sokkolt. Ráadásul a szovjetek oldalán harcolva az egyik küldetésben egészen addig lerombolhattuk az ikertornyokat, ameddig egy patch-csel általános funkciót betöltő, jellegtelen épületekre nem cserélték őket.

Galéria megnyitása

A felhőkarcolók az Ion Storm munkatársainak kreativitását is beindították, igaz, nagyrészt kényszerből. Elvégre, a korabeli technológiai limitáció miatt elképzelhetetlen volt, hogy a New York látképét meghatározó, ikonikus építmények megfelelő minőségben láthatóak legyenek a Deus Exben. Így a fejlesztők úgy döntöttek, hogy 2000. június 22-én debütáló cyberpunk RPG-FPS fojtogató atmoszférájához abszolút illő módon azzal magyarázzák a tornyok hiányát, hogy azok egy terrortámadás során az enyészeté lettek. Ez alighanem sokuknak eszébe jutott tizenhat hónappal később.

Egy diktátor halála

Amennyiben egy játékról hét évvel a megjelenése után kismillió cikk születik, az többnyire azt jelenti, hogy a készítők egy múlhatatlan etalonnal örvendeztették meg a célközönségüket. Ám, a vitán felül elsőrangúra sikerült Tom Clancy's Ghost Recon körül más ok miatt pezsdült fel az élet. A taktikai lövöldében ugyanis fontos szerep jut egy 2008 áprilisában kirobbanó, Grúzia, valamint orosz nacionalisták közötti konfliktusnak és miután a valóságban ezen esztendő augusztusában zajlott le a két ország között egy öt nap alatt nyolcszáz ember életét követelő háború, a sajtó rávetődött a témára.

A déllel való egyesülése után varázsütésre megerősödő és 2025-ben az Egyesült Államokra támadó Észak-Korea elleni harcról szóló Homefront gyakran szerepelt a médiában. Először azzal keltett felhördülést, hogy egy hatásvadász Youtube-kampánnyal megannyi internetezőre a frászt hozta Ausztráliában, mivel a kedvcsináló trailer-hez vezető banner alapján rengetegen azt hitték, hogy a totalitárius rezsim beváltotta fenyegetéseit.

Az is osztatlan döbbenetet keltett, hogy egy hallatlanul ostoba ötletnek engedelmeskedve tízezer léggömböt engedtek el a San Francisco öbölben, lokális ökológiai katasztrófát okozva. Legnagyobb, kivételesen nem visszaütő dobásukat viszont nem tervezték meg előre. Hiszen aligha tudhatták, hogy a művükben 2012. január 2-án elhalálozó Kim Dzsongil a valóságban 2011. december 17-én fog elhunyni. Ergo, alig több, mint két héttel lőttek mellé, új lendületet adva az újra az érdeklődés középpontjába kerülő FPS-nek.

Akadnak békésebb telitalálatok is. Az évente megjelenő sportjátékok esetében gyakori kritika, hogy azok alig-alig változnak és a rajtuk ímmel-ámmal dolgozók jóformán semmi mást nem tesznek, csupán minimális átalakítások, illetve némi grafikai ráncfelvarrás ürügyén kihúzzák a rajongól zsebéből a pénzt. A hódító útját még 1988-ban megkezdő Madden-sorozat azonban ékesen illusztrálja, hogy a háttérben komoly munka folyik, mert az elemzők éjt nappallá téve azon vannak, hogy a leghitelesebben modellezzék a játékosok képességeit. Emiatt a fejlesztők 2004 óta minden esztendőben lejátsszák a Szuperkupa döntősei között lezajló meccs szimulációját, majd győztest hirdetnek. Az eredmény magáért beszél: a program tizenöt esetből tízszer találta el, hogy melyik csapat arat diadalt és ezt a pontosságot számos fogadó megirigyelhetné.

Túl szép, hogy igaz legyen?

Ennyi furcsaság után nem meglepő, hogy egyesek fantáziája egy kicsit meglódult, és nem zavartatták magukat a tényekkel. A legnagyobb karriert befutó példa esélyesen a Fallout 3 Numbers Station hoaxa. Ennek lényege, hogy ha a játékos megöli a Galaxy News karizmatikus bemondóját és DJ-jét, Three Dog-ot, majd megsemmisíti az Enclave bázisául szolgáló Raven Rock-ot, akkor egyes helyeken, például a Tenpenny torony tetején, vagy a Point Lookout DLC óriáskerekén egy nem mindennapi adást foghat. Ez az ijesztő és szürreális műsor az I Dont Want to Set the World of Fire-ből és abból áll, hogy az elvileg halott rádiós monoton hangon számokat olvas fel. Ezek a városi legendává nemesedő pletyka terjesztői szerint valójában kódolt, rettenetes titkokat rejtő Morse-üzenetek.

Az összeesküvés-elmélet hívők szerint a 2009-ben kiadott alkotás amellett, hogy percre pontosan megjósolta az amerikai komikus, Gary Coleman halálát, még a BP rettenetes károkat okozó Mexikói-öbölbeli olajömlés-katasztrófáját is megjövendölte. Ez elég bizarrul hangzott ahhoz, hogy felkeltse a többség figyelmét, főleg, mivel a próféciák sora nem ért véget. Az üzeneteket dekódolva megtudhatjuk, hogy az angol királynő 2014-ben meghal, Britney Spears 2023-ban Oscart kap és 2027-ben egy világvégét okozó, félresikerült kísérlet miatt az utolsó túlélők egyike inkább öngyilkosságba menekül mert már nem képes elviselni az univerzum szétesésével járó hangokat és fényeket. Ez, ahogy azt II. Erzsébet sorsa is világossá teszi, nem más, mint egy, a Fallout 3 sikerének hála, szélsebesen terjedő átverés, amihez számos tréfamester hozzátette a magáét. Ezért egyes változatokban különféle jeles személyek jobb létre szenderítéséhez, vagy speciális körülményekhez kötik a Bethesda által többször is kategorikusan kitalációnak nevezett állomás elérését.

A Metal Gear szériába is sokan hajlamosak többet belelátni, mint amennyi van benne. Sokan úgy vélik, hogy az 1990-ben kiadott második résznél Kojima előre látta, hogy az algát egy nap üzemanyagként fogják használni. De Richard Harder és Hans von Witsch már 1942-ben felvetették az ötletet az USA pedig 1978 és 1996 között huszonötmillió dollárt költött efféle kísérletekre. Ám mivel a metódus túl komplikáltnak és drágának tűnt, nem nagyon foglalkoztak vele és csak az emelkedő benzinár jelentette problémák megoldásaként került újfent elő napjainkban.

Hasonlóképpen, akármennyire is csábító a felvetés, hogy a Metal Gear Rising: Revengeance főellensége, az Amerika naggyá tevéséről álmodozó, elnöki babérokra törő Armstrong szenátor, Donald Trump előképe, az igazság sokkal prózaibb. A nem túl komplikált szlogent kissé más formában, "Let's Make America Great Again"-ként még Ronald Reagan használta 1980-ban és 1992-ben Bill Clinton is beleszőtte egy-egy beszédébe.

Ugyanakkor, vitathatatlan, hogy a Sons of Liberty, melynek központi eleme az információáramlás, számtalan korát megelőző ötletet vetett fel. Köztük azt is, hogy kellő kapacitással a digitális érában egy elszánt csoport alapjaiban tudja befolyásolni a közvéleményt. Bár a játék a politikai thrillerek hagyományainak megfelelően egy titkos, kormányok fölött álló csoport mesterkedései körül forog, a Cambridge Analytica botrány remekül rámutat arra, hogy magáncégek is képesek erre.

A titok az időzítés

Cikkünket egy katasztrófával indítottuk, így azzal is zárjuk le. A versenyjátékokra specializálódó Evolution Studios tagjai egy kicsit el szerettek volna térni a megszokott recepttől, emiatt úgy döntöttek, hogy PS3-exkluzív művük, a MotorStorm: Apocalypse középpontjában a látványos, filmszerű élmény áll majd. A játékban ezért száguldás közben nem árt odafigyelni, mert a természet tomboló erői egy szempillantás alatt átrendezhetik a pályákat.

A merész ötletről sokan biztosra vették, hogy kasszát fog robbantani, de 2011. március 11-én, pár nappal a megjelenések sorát megnyitó angliai debütálás előtt Japán Tóhoku régiója a szigetország történelmének legerősebb földrengését szenvedte el. Az iszonytató erejű földmozgás és az azt követő cunami során hozzávetőlegesen tizenhatezren vesztették életüket, a háromszázhatvan milliárd dollárra becsült anyagi kárról nem is beszélve. A Sony ilyen körülmények között jobbnak látta eltolni a start dátumát, sőt, Japánban ki sem adták a programot.

A szintén a vállalat konzoljára szánt Disaster Report 4 sem járt különbül, mivel az egy összedőlő városból menekülő karakterek kálváriáját bemutató címet inkább egyáltalán nem dobták piacra. Holott, az eredeti tervek szerint 2011. március 10-én, azaz a csapás előtti nap akarták a nagyközönség elé tárni. Némi öröm az ürömben, hogy az érdeklődők 2018 végén PS4-en kipróbálhatták a felújított verziót - és a történelem szerencsére nem ismételte meg önmagát.

Ezzel felsorolásunk végére értünk. Amennyiben ti is rácsodálkoztatok ilyen, vagy ehhez hasonló véletlenekre, kérjük, osszátok meg velünk a fórumon, hogy miket találtatok!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére