ÍGY KÉPZELI EL AZ NVIDIA A JÁTÉKPIAC JÖVŐJÉT

Lehullott a lepel az Nvidia nagy újításairól, amelyek valóban forradalmasíthatják a játékpiacot.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. márc. 4. 12:30
Így képzeli el az Nvidia a játékpiac jövőjét

Az Nvidia illetékesei néhány hete ígérték meg, hogy az idei GDC alkalmával lerántják a leplet arról, hogyan képzelik el a játékpiac jövőjét. Sejthető volt, hogy a bejelentések a GRID-hez, illetve egy új, valószínűleg Tegra X1 alapú termékhez kapcsolódnak majd – most végre lehullott a lepel minden részletről.

Bemutatkozott a Shield konzol, amely az Nvidia nézőpontjából valóban a játékpiac jövőjét képviseli. Az Android TV operációs rendszert futtató, kifejezetten elegáns dizájnnal rendelkező újdonság erős hardvert rejt, ami a játékok futtatásán felül segít "felokosítani" is az adott televíziót.

Hogy mit is kell tudni az új Shield-ről? Ez egy kompakt, 130 milliméter magas, 210 milliméter széles és 25 milliméter vastag apróság, amely mindössze 654 grammot nyom a mérlegen. Az elegáns, anodizált alumínium házzal és zöld ledes világítással rendelkező konzol az Nvidia Tegra X1-es SoC egységére épül, ami játékon kívül akár 4K-s tartalmak lejátszására és felvételére is használható, méghozzá 60 képkocka/másodperces sebességig – VP9, H.265 vagy H.264 kodek használatával. Emiatt a Shield kiérdemelte a világ első 4K-s Android TV-jének járó előkelő címet is. A SoC mellé 3 GB-nyi fedélzeti memóriát kapcsolnak, az adatok tárolásáról pedig 16 GB-nyi NAND Flash tárhely gondoskodik. Utóbbi természetesen bővíthető, hála a microSD memóriakártya-olvasónak, amelybe a SanDisk jóvoltából akár 200 GB-os microSD kártya is kerülhet.

Az igényes dizájnnal rendelkező konzol fedélzetén 802.11ac WiFi vezérlő is helyet kapott 2X2 MIMO kiépítésben, de rajta kívül egy Bluetooth 4.1-es vezérlő, illetve egy Gigabites Ethernet port is jelen van a kínálatban.

A csatlakozók között egy HDMI 2.0-s videó kimenetet, két darab USB 3.0-s portot, egy microUSB 2.0-s portot, valamint egy microSD memóriakártya-olvasót találunk. A rendszer kényelmes irányításáról egy apró, könnyen kezelhető infra távirányító gondoskodik, amely hangalapú vezérlésre is módot ad – ez a jelek szerint külön megvásárolható kiegészítő lesz, csak úgy, ahogy a konzol álló pozícióját biztosító állvány is. Az apró távirányítón egyébként egy fejhallgató csatlakozó is helyet kapott. Extra, hogy rendszer a Logitech Harmony távirányító sorozatával is kompatibilis, így ha ilyenünk van otthon, a távirányítás kényelmesen megoldható. A komplett rendszer tápellátásáról egy 40 wattos külső tápadapter gondoskodik.

Az Nvidia újdonságával helyi játékokkal éppúgy játszhatunk, mint felhő alapú játékokkal – utóbbiak a GRID szolgáltatáson keresztül érkezhetnek. A GRID lényege, hogy a játék egy távoli szerveren fut, irányítását pedig a felhasználó végezheti, méghozzá meglehetősen alacsony késleltetés mellett.

A videó folyam 1080p-s felbontásban, 60 képkocka/másodperces maximális képfrissítési rátával érkezhet, hatékony kódolásáról pedig H.265-es kodek gondoskodik, amely a H.264-hez képest jelentősen hatékonyabb. A GRID szolgáltatás várhatóan májusban lép ki a béta állapotból.

A GRID szolgáltatás a jelek szerint előfizetéses lesz és két szintben érkezik: alap- és prémium változatban. Az egyes szintek árazásával kapcsolatban egyelőre nem derültek ki részletek, de a dolgok jelenlegi állása szerint erősen úgy tűnik, hogy egyik sem lesz ingyenes. Ezzel együtt a GRID-en keresztül játékokat is lehet majd vásárolni – ez a legújabb és legnépszerűbb címek esetében lesz elérhető opció. Az árazás az aktuális információk szerint a kereskedelmi forgalomban kapható PC-s címekével lesz egy szinten.

A Shield konzol vezérlését a már jól ismert és sokak által kedvelt kontrollerrel végezhetjük, ami füles kimenetet is kapott, teljesítmény tekintetében pedig nem lesz vérszegény a rendszer: az Nvidia szerint a Tegra X1 alapú megoldás az Xbox 360-hoz képest kétszer nagyobb teljesítményt kínál, fogyasztása pedig csak egy ötöde lesz a népszerű, de kicsit öregecske konzolénak. A Shield egyébként számos nagy címmel is megbirkózik: az Nvidia bemutatója szerint a Borderlands: The Pre-Sequel, a The Talos Principle, a Doom 3: BFG Edition, és a Crysis is folyékonyan fut az apróságon (induláskor 50+ cím lesz rá).

A Shield és az Nvidia GRID szolgáltatásának végleges változata egyaránt májusban rajtolhat el. A Shield konzolért 199 dollárt kérnek majd el, ebben benne van egy kontroller is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

53 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
eriol
eriol
2015. márc. 5. 23:07
#22

Lassú a neted, majd kicsit feltolják a tömörítést a túloldalon (lassú net=csúnya kép). Amúgy meg 720p 30fps a default szolgáltatásuk.

Asagrim
Asagrim
2015. márc. 6. 6:21
bp123
bp123
2015. márc. 5. 13:39
#21

ping=rtt (round trip time), a teljes oda-vissza út ideje, nem kell 2vel szorozni

Az amazon ec2 felhőnek 10 központja van világszerte, ebből már 8-ban vannak nvidia grid-es szerverek (van ahol már 2013 óta). Én olyat használtam amiben k520 van (gk104), azon a videótömörítés késleltetése fullhd/h264 <10msec volt.

Az biztos hogy nem jó minden játékhoz, a világ bármeny pontjáról, de a fizetőképes keresletet azért elég jól lefedik.

Asagrim
Asagrim
2015. márc. 5. 14:01

[off]Mindeközben az Invitel infrastruktúráját használó internetszolgáltatóknál még a Twitch is nézhetetlen, 10 másodpercenként akad ...

Bele se merek gondolni mi lesz itt, ha nem videót, hanem játékot kell streamelni.[/off]

chaos25
chaos25
2015. márc. 5. 11:42
#20

Ezek a felhő alapú konzolok szerintem egyenlőre halálra vannak ítélve! Kit érdekel, hogy olcsóbb a konzol, azt csak 1x kell megvenni! Havi díj viszont állandó költség, a játékok nagyjából pont annyiba kerülnek hozzá, ráadásul elég bizonytalan egy ilyen konzol jövője és akkor még nem beszéltünk az internet kapcsolatról ami mondjuk úgy igencsak behatárolja a lehetőségeket! Mondanám, hogy külföldön van ennek létjogosultsága, de nekem pont az a tapasztalatom, hogy például német országban ritka szar a net! Azon még a youtube is necces, nem hogy egy ilyen szolgáltatás!

chaos25
chaos25
2015. márc. 5. 11:26
#19

:D ez jó! :D

cryd
cryd
2015. márc. 5. 8:22
#18

http://blogs.nvidia.com/blog/2015/03/03/grid-made-to-game/

"This is where the benefits of building an end-to-end system come into play. We built everything from the controller to the server hardware to the GPU inside SHIELD. So we can shave milliseconds in many places.

Another advantage: services like Netflix have created demand for quicker broadband services. We’ve placed our servers worldwide. So, we’re ready to take advantage of these faster networks.

The result: We’ve cut latency to about 150 milliseconds – half the time it takes to blink. So when you game on the GRID game-streaming service, it feels like you’re playing the game on a supercomputer just a few feet away."

150ms-t írnak, de az is ott van hogy a szerver hw. benne van a shieldben(akármit is jelentsen, gondolom akkor nem olyan egyszerű lesz, hogy jön a kép, megy az input), meg nem hiszem, hogy kiadnák használhatatlanul.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. márc. 5. 9:10

A 150 IDEÁLIS esetben reálisnak tekinthető, csak éppen hatalmas nagy.

Ha ezt írják a reklámba, akkor azért valószínű, hogy ennél valamivel nagyobb is lesz az átlagos. De legyen csak 150.

De hogy ez nekik a fele annak, mintha villogna :D

kicsit azért túlzás.

Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni belőle. Érdekes lenne ha felrázná kicsit a piacot, csak sajnos buktak már bele ebbe nagyobb végek is.

A shieldben szerintem az egész rendszert értik, hogy ők készítik a szervereket is, nem pedig szerver lesz a készülék.

Imi3est
Imi3est
2015. márc. 4. 22:07
#17

Szerintem simán működhet a dolog. Nálam 20ms a ping az index.hu-ra. Ha ez felmegy 50-60-ra azt még egy átlag konzolos szerintem simán tolerálja. Gondolom megoldották hogy hardverből elég jól tudjon kitömöríteni. Elég sokan játszanak online játékokat, pedig mindenhol ott van az a néhány 10ms.

Zabalint
Zabalint
2015. márc. 5. 9:45

Nézd meg nvidia.com-ra :-)

Nem azért mondom, mert ez lenne, nyilván lesznek európai szerverek is, ahonnan tényleg csak 50-100 körül lesz, de csak alapból, mert mint ahogy CyberPunk írta, a videó tömörítése is ad hozzá (a videó tömörítés nem képtömörítés, nem függetlenek egymástól a képkockák).

Crytek01
Crytek01
2015. márc. 4. 20:44
#16

Hoho Doom 3, Resi 5, Crysis 3 ezzel megvettek kilóra.

Amint kapható lesz rendelem is megfelé! Még több pc-s portolást!!!!

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. márc. 4. 21:58

Megkérdezhetem, hogy mi az a pont, amikor ez annyira jó, hogy megveszed és nem csak felrakod a gépre, és tolod úgy? Még a tv-re is rákötheted.

Mi az a pont, vagy ok, ami miatt ez a nyerő erre a feladatra?

Ezeknél a játékoknál az nem kifogás, hogy erős és drága gép kell hozzá.

Én P4-en toltam doom 3-mal.

Nem flame, tényleg érdekel, hogy miért éri meg ez erre a feladatra.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 4. 20:01
#15

szerintem meg van benne fantazia.Marcsak a 4K elterjedese miatt is.

Ha azt vesszuk hogy legtobb szamitogep sem tudja megjeleniteni rendesen.Es akkor a konzolokrol mar ne is beszeljunk.Egy jobb streamer amin meg esetleg jatszani is lehet.Es arban kb annyi mint egy pioneer streamer ami fele ilyen eros.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. márc. 4. 20:14

Azért a 4k-s videót átvinni élőben tömörítéssel kis késleltetéssel azért nem kutya :D

Nem kevés víz lefolyik még a Dunán, mire ez eljön...

Egy videó esetében sem azt látod, ami éppen beérkezik, hanem előretölt valamennyit és a beérkezés után még némi időbe telik amig abból kép lesz.

De ott észre sem veszed, hogy a beérkezés után két másodperccel látod és hallod, mert nem vagy benne interaktívan. Neked mindegy, hogy "hol kezdpdik".

De amikor már te nyomod a gombot, akkor ott nagyon komolyan számít, hogy az ne kettő másodperc múlva jelenjen meg a képen, hanem századmásodperces(!) nagyságrenden belül. Mert ezt már érzékeled...

Teccikérteni?

kiskoller
kiskoller
2015. márc. 4. 20:00
#14

Streamelős gamerkedés esélytelen még vagy 10-20 évig. Addig max a dolgozószobában lévő számítógépről lehet a TVnek streamelnie, azt is csak úgy-úgy.

Persze egy casualnak tökmindegy, lehet nem fogja zavarni a fél másodperces input lag...

SgScorpion
SgScorpion
2015. márc. 4. 18:02
#13

Ez mind szép és jó, de addig amíg az android ilyen ernya lesz, ne is reménykedjünk a sikerben...

Továbba a shield kontrollerje egyszerűen a ps3 kontrollerét nem üti meg...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 4. 17:55
#12

Sajnálatos vagy sem , de azokkal tudok egyet érteni akik azt mondják :

Nem jósolok nagy jövőt a Shieldnek !

És akik úgy gondolják , hogy a jelenlegi konzolok nem fognak újulni , újítani 2-3 év múlva , vagy netán belül - nagyot tévednek ! Mert szerencsére nem ilyen agyament gondolkodással bírnak mint itt páran .

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 4. 17:09
#11

Nem jósolok nagy jövőt a Shieldnek. A nép már berendezkedett a közismert konzolok köré.

Riddick77
Riddick77
2015. márc. 4. 17:03
#10

Ne általánosíts! Van konzolom és Pc-m is,online játéknál nem éreztem gondot a Digi 8ms netjével,hasít gond nélkül.

Riddick77
Riddick77
2015. márc. 5. 6:40

Arra írtam a pinget,amit az egyik kolléga írt,valóban hazai szerverre annyi.

Értelem szerűen egy külföldön futó szerveren nem ennyi....

De, a jóval kisebb sebességű internettel is teljesen jókat lehetett játszani Xbox Liveon még X360-an Halo 3 Multiban.

A konzolra vissza térve,nem hiszem ,hogy akkora piaca lesz a Xbox One és PS4 mellett.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. márc. 4. 15:57
#9

Eddig minden streamelős cucc befuccsolt.

Nagyon közel kell lennie fizikailag a szervernek, hogy ez működjön. Tele fogják szórni a világot szerverekkel? Minden földrészre kéne vagy 6-7 központ, hogy elviselhető legyen a késleltetés.

Aztán sokaknak van kicsit akadozó netkapcsolata, ami egy helyben futó játéknál még rövid ideig megoldható (sok játék csinálja, hogy a tizedmásodperces kihagyásokat megtippeli (folyatódik, ami amúgy történt eddig), de ez lehetetlen, ha csak a képet kapod és nem helyben fut.

Az is nevetséges, hogy alig pár hónapja mindenki ekézte a sonyt, mert streamelős céget vett, de most az nvidia fanok meg istenítik ezt a gépet. ^^

Majd meglátjuk, lehet ez jó, de nagyon komoly beruházások kellenek hozzá, hogy működjön. Ami viszont elég kérdéses, hogy megéri-e.

Az ötlet amúgy fantasztikus, de nem kivitelezhető olyan könnyen.

Terror
Terror
2015. márc. 4. 16:16

Mondjuk a Nintendo hülyére keresi magát casual családi játékokkal, és azokkal meg simán működhet is a dolog. Játék alatt nem feltétlenül akcióorientált dolgokat kell érteni.

Olyan játékoknál, mint a Batman pl. szinte csak a hit detection miatt kell alacsony input lag, de azt meg lehet oldani. Végül is Mortal Kombatot is játszanak az emberek online, és működik is.

BReal
BReal
2015. márc. 4. 14:26
#8

Illetve itt a 200 dollárt nyugodtan lehet számolni 200 euróval is, ami 60e Ft fölött van. Tény, még az is a mostani konzolok árának fele. Az viszont egészen nevetséges, hogy 80%-kal olcsóbban lehet venni a játékokat, mivel ott írja, hogy 60 euró egy játék. :D Szerintem durván a konzolosok is ennyibe kerülnek.

v_peter
v_peter
2015. márc. 4. 14:11
#7

atti2010: "ha Amerikát hoztad szoba akkor ott is a lakosság 60-70% leroggyant nettel rendelkezik (300 PING+10Kb/s)"

[LINK]

Ezt honnan vetted? 2012 negyedik negyedévben 7,4Mbit volt az internet átlagsebessége az USA-ban. Azóta eltelt 2 év. Akkor a globális net sebesség 2,9Mbit volt.

http://kepfeltoltes.hu/150304/BDwww.kepfeltoltes.hu.png

Az erős konzolokról meg annyit, hogy a 960p meg a felskálázott 1080p 30 fps-el gondot okoz, 1 éve jelentek meg.

atti2010
atti2010
2015. márc. 4. 15:30

Nagyot tévedsz, akkor most az AMD kapná meg a taslit, amugy ebbe a netes felhős dologba nagyobb cégek is buktak bele ahol a PING nem is számított, amugy konkrétan leírtam hogyan alakul a játékok LAG-PING aránya, de a kezdők kedvéért még 1x leírom, az olyan játékokban ahol a szerver számol már a 70 PING is katasztrófa, na -most azt Nvdia ettől tovább megy csak a képet küldi oda vissza, ami 2x PING--et jelent, hát játszanak ők olyan játékon.

sirdani566
sirdani566
2015. márc. 4. 13:41
#6

Nem tudom, hogy ti most AMD/PS4/XBOX fanboyok vagytok, vagy csak nem tudjátok értelmezni, ami elolvastatok, de csak a GRID szolgáltatás kerül folyamatosan pénzbe. Játékokat ugyanúgy tudsz hozzá majd venni, mint PS4-hez, és Xbox One-hoz, ja vagyis nem teljesen ugyanúgy, mert kb 80%-al olcsóbban.

Internetes kapcsolat szerintem androidos alapjainak köszönhetően (gondolom felhő alapú profile tárolás, meg védelem a játékokra) kötelező.

Engem a teljesítménye fogott meg. Több oldalon is azt olvastam, hogy xbox 360-hoz képest kb 240%-al gyorsabb. Ez kb azt jelenti, hogy olyan grafika megjelenítésére lesz képes, mint a ps4 és xbox one jelenleg (mivelhogy az ő teljesítményükből még azért ingencsak nem hoztak ki mindent, ha azonos módon képzeljük el a fejlődési ívüket, mint az előző generációét).

Arról nem is beszélve, hogy tutira lehet majd vele PC-s játékokat PC-ről streamelni 60 FPS-el TV-re, úgyhogy lényegében a PS4/XBOX ONE/WII U konzolok mellett már csak az exkluzív címek fognak lehetséges érvéként felsorazkozni, ami pedig eléggé szegényes lett (Ryse, Order).

És mindezt kevesebb, mint fél áron. Be fog ez lendülni, még ha nem is rögtön, meg itt már rá lehet majd venni az embereket, hogy sűrűbben vegyenek új konzolt (200 dolcsi azért sehogy sem lesz 100.000 HUF felett, de még csak 50 se lesz szerintem).

Tuti, hogy a jelenlegi "aaa"-s konzolgeneráció nem fogja 7-8 évig húzni. Nem adok nekik mostantól még 2,5-3 évet...

Zabalint
Zabalint
2015. márc. 5. 9:10

A tőzsde nagyon jó példa, mert ma már ott tartunk, hogy csak olyan cégek tudnak élni az arbitrázs lehetőségekkel, akiknek az összes nagy tőzsde közelében van infrastruktúrájuk. Mivel ott rengeteg pénz van, de azt csak kevés nagy "arbitrázs őr" tudja elvinni, ezért voltak akiknek megérte ezt kiépíteni, de kétlem, hogy a konzolos játékipar egy töredéke miatt az Nvidiának megérné az arbitrázsra játszó vállalatokénál is kiterjedtebb szerver infrastruktúrát kiépíteni (mert ahhoz, hogy jó legyen a ping, több kéne, mert nekik a játékosok közelében kell lenniük, nem a tőzsdék közelében).

FaL
FaL
2015. márc. 4. 13:37
#5

Ahogy elnézem ez a Shield főleg otthonra van tervezve, a TV előtt süppedésre. Az Nvidia nem hülye, olvasnak újságot és követik a közéleti eseményeket. Aki nem tudná, épp a héten fogadta el az FCC a net neutrality-ról szóló beadványt, ami lényegesen át fogja formálni az Egyesült Államokban az internet hozzáférést. Mostantól ott is elterjedhet a korlátlan internet, ami épp kapóra jön egy ilyen terméknek.

FaL
FaL
2015. márc. 4. 14:11

de korlátlan (adatforgalom-korlát mentes) internetről beszélünk, mivel Amerikában eddig ez nem volt elterjedt, SŐT! ezért van a 60-70%-nak x@r kapcsolata. Ezért köpködtek is az Xbox always on-ra, mivel a fix adatmennyiséges megoldásokkal az nem feltétlen jó üzlet. Mostantól viszont rá lesznek kényszerítve a szolgáltatók, hogy eltöröljék a korlátos internetet és csupán a sebesség határozhassa meg a csomagokat. Az amerikai kormány jelenleg nagyon is elkötelezett a területileg és pénzügyileg is elérhető lakossági internethozzáférés biztosítására.

De mindegy, Téged úgysem lehet meggyőzni semmiről :) nem is érdemes próbálkozni :D

gery84
gery84
2015. márc. 4. 12:55
#4

Majd meglátjuk mennyire lesz életképes megoldás.

De hogy havonta fűzessek hogy a felhőszolgáltatásért, (GRID) na az már halott ügy számomra.

De mint az elődje bukta lesz.

atti2010
atti2010
2015. márc. 4. 13:06

Minden tiszteletem az Nvidiáé ha ezt áttolják az embereken, még ingyenes szerveren is bukta.

atti2010
atti2010
2015. márc. 4. 12:52
#3

Én erre tippeltem, szerintem bukta lesz 2 okból is,

  1. már van 2 erős bejáratott konzol ami internet nélkül is működik , ne feledjük mekkora kálváriát csaptak az One Box kötelező online kapcsolata miatt pont Amerikában.

2.Ehhez nagyon jó internet kapcsolat és PING kell hogy elvezhető legyen, ilyen kapcsolat országosan Japánban van, nem olcsón.

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 4. 12:48
#2

Ez egy nagyon érdekes koncepció.

Igenis kellenének androidra is nagy címek. Leáldozhatna már a 40 ezer forintos windowsnak a világuralma és jöhetne egy ingyenes rendszer térnyerése erős hardware-kkel.

Kérdés az hogy ez mennyire utópisztikus jelenleg.

TheEngineer
TheEngineer
2015. márc. 4. 12:40
#1

Nah aki konzolra tippelt, igaza lett.

Bedobozoltak a tabletet kb. SD bövithetöseg?!?

Nem igazan ertem a dolgokat manapsag...

Vissza az oldal tetejére