A hirtelen csecsemőhalál szindróma (sudden infant death syndrome, SIDS), avagy a bölcsőhalál egy, a mai napig kevéssé értett, halálos állapot, amely az egyik leggyakoribb halálok a csecsemők között a fejlett országokban. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy minden újabb tudományos eredmény nagy port kavar. A most közzétett tanulmánnyal is így volt ez, ennek eredményeit világszerte úgy ünneplik, mintha sikerült volna megtalálni az egy év alatti gyerekek rejtélyes halálának okát, és mintha ezzel rögtön meg is oldódott volna a probléma.
Ugyanakkor a tanulmány szerzői maguk is leszögezik, hogy eredményeik mindössze egy új, ígéretes irányt jelölnek ki a jövőbeni kutatások számára, de mindez nem jelenti azt, hogy egy csapásra vége lesz a bölcsőhalálnak. Vagyis bár a kutatás iránti fokozott érdeklődés abszolút érthető, a lelkesedés nem megalapozott, mondja Rachel Moon, a Virginiai Egyetem SIDS-kutatója.
A hirtelen csecsemőhalál elnevezést olyan esetekre alkalmazza az orvostudomány, amikor egy 1 év alatti csecsemő váratlanul és látszólag ok nélkül meghal. A háttérben húzódó okok ebből adódóan nagyrészt ismeretlenek, és bár az elmúlt évtizedek során több összefüggést is megfigyeltek a szakértők az ilyen halálok között, az ok-okozati viszonyok egyelőre nem világosak. A bölcsőhalál a legtöbb esetben 6 hónapos kor alatt következik be, általában alvás közben. A koraszülött és alacsony súllyal születű babáknál nagyobb a kockázata, és a fiú csecsemők körében valamennyivel gyakoribb, mint a lányoknál.
A hason altatás és a SIDS között úgy tűnik szintén van valami kapcsolat, bár ebben az esetben sem világos, hogy ez miben áll. Az orvosok mindenesetre jelenleg azt ajánlják, hogy a babákat megelőző céllal elsősorban háton altassuk, szintén kerülni kell a túlhevülést, és a légzés bármilyen akadályoztatását, így figyelni kell, hogy a gyerek arcára ne kerüljön semmi, a fekhely kellően kemény legyen, és lehetőleg külön aludjon a baba.
A biztonságos alvásra irányuló kampányok nyomán az 1980-as évektől világszerte csökkenni kezdett a SIDS-es esetek száma, a csökkenés azonban pár éve megállt a fejlett országokban. És úgy tűnik, hogy bár vannak dolgok, amikkel csökkenteni lehet a kockázatot, a bölcsőhalál lehetősége akkor sem zárható ki teljesen, ha mindent az ajánlásoknak megfelelően csinálnak a szülők.
Ami az új tanulmányt illeti, ez kétségkívül feltár egy olyan új okot, amely a SIDS mögött állhat, és amely talán a kockázatos esetek feltárásában is segíthet. A résztvevők száma ugyanakkor elég alacsony, így messzemenő következtetéseket nem lehet levonni az adatokból. Az ausztrál szakértők, Karen Ann Waters és társai 67 bölcsőhalálban elhunyt és 10 életben maradt csecsemő vérmintáit elemezték. Az elemzés alapján a SIDS-ben meghalt babák vérében alacsonyabb volt a butiril-kolinészteráz nevű enzim szintje, amelyről úgy sejtik, hogy az idegi működésben játszhat szerepet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy konkrétan ez az enzim, illetve ennek a hiánya okozza a hirtelen csecsemőhalált, ráadásul bár az eredményekben statisztikailag szignifikáns eltérés mutatkozott az enzim szintjében a két vizsgálati csoportban, voltak átfedések. Vagyis voltak olyan esetek, amelyeknél az enzim magas szintje ellenére is meghalt a baba, vagy éppen alacsony szinttel is életben maradt. Ez pedig akkor is eléggé megnehezítheti az enzim szintje alapján való diagnosztizálást, ha valóban az enzim alacsony szintje a bölcsőhalál közvetlen okozója.
Ettől persze még nagyon hasznos eredményről van szó, amely mentén elindulva újabb fontos részletek derülhetnek ki arról, hogy miért történik a hirtelen csecsemőhalál. Az esetek világos biológiai okokra való visszavezetése ráadásul a gyászoló szülők stigmatizációját és bűntudatát is enyhítheti, illetve a megelőzésben is segíthet – az eredmények pedig ebbe az irányba mutatnak. Arra azonban még egy darabig várni kell, mire szűrővizsgálatot dolgoznak ki a SIDS kapcsán, ha egyáltalán lehet ilyet csinálni.
