Vak főhőssel legfeljebb a Daredevilt is szerepeltető képregényekben és a Mortal Kombatban (Kenshi) találkoztam. De ők szuperhősök, fantasztikus képességekkel, irigylésre méltó harci tudással, dimenziókat és a valóság határait átívelő kalandokkal, ellenségekkel, harcokkal. Hogy jön ide egy iskolás kisfiú és a kutyája?
Azt mondják az élet amúgy sem egyszerű, hát még, ha új tanulóként érkezünk egy új iskolába, ráadásul vak diákként. Pánikra viszont semmi ok, North a hűséges vakvezető kutya segítségünkre lesz a kalandban. Sőt, valójában mindent ő fog csinálni, az ajtónyitáson kívül, ahhoz emberi kéz kell, úgy tűnik. No és mi van akkor, ha tragédia történik és mindenki furcsa zombivá válik a suliban? Megkeressük a kiutat, és csak mérsékelten pánikolunk. Az iskolából való kijutáshoz szükséges kulcs megszerzésére pedig ki lenne alkalmasabb vajon, a látó iskolaigazgató, vagy Ian a kutyájával? Persze, hogy az utóbbi, ezért is kapjuk mi a feladatot. A kijutáshoz pedig türelem kell. Sok türelem.
A játék North képességeire épít, akinek van, hogy dobozokat kell húzkodnia, zombikat elijesztenie vagy épp elcsalogatnia. Ezt rohangálással, ugatással oldjuk meg. Persze csak óvatosan, mert a kisfiúra is ráugranak az élőholtak, ha a közelébe érnek, ha pedig túl hangos ugatást használunk, Ian jelzésnek veszi és odasétál mellénk. Mondanom sem kell, hogy ez a zombikra is ilyen hatással van, így totális kudarc a vége. Eközben pedig Ian-t is át kell vezetni a veszélyeken, megtisztítva, kilogikázva a terep akadályait. Mindeközben jól kell időzíteni és nem tanácsos túl sok időre magára hagyni védencünket. Ian ugyanis eléggé félős, amire meg is van minden oka, ha viszont túl sokáig váratjuk – és szinte mindig ott hagyjuk valahol – akkor szörnyet hal a félelemtől. A játékmenet innentől elég ismétlődő, a feladatok sajnos egy ponton túl nem mutatnak újat. Talán még a lerázhatatlan zombikat érdemes megemlíteni, őket jobb kikerülni és megvárni, amíg hátat fordítanak. Útközben magnókazettákat is találunk, amik egyre többet fednek fel a háttérről, de sajna nem tartogatnak túl érdekes fordulatokat. Spoilertől mentesen annyit lehet elárulni, hogy valaki kísérletezett, és balul sült el. Ki gondolta volna? Mindez azonban kevés, a játék alapmondata is lehetne talán ez: nem rossz, de kevés. A játékmenet állandóan megtörik, a karakterek felszínesek, a feladatok pedig hasonló kaptafára épülnek.
Az első fejezetből való kijutáshoz szükséges kulcs megszerzéséig 40-szer haláloztam el, vagyis igaz a vicc, miszerint mindenki azt hiszi, hogy a zombi apokalipszis kitörése után ő lesz az egyik harcos, vagány túlélő, de valójában sokkal jobb az esély arra, hogy egy lesz a lődörgő zombi horda tagjai közül. Az pedig már csak apró fricska, hogy a játék számolja, hányszor szúrtuk el, és ez a szám bizony nagyon magas lesz, hiszen egy rossz mozdulat és vissza vagyunk dobva az adott szakasz vagy szoba elejére.
Az Ian’s Eyes ügyességi és puzzle jellegű játékmenetéről esett már szó, kihívást pedig az ad, hogy miként oldjuk meg ezeket. Néha elég nehezen, mert ha beérkezünk egy szobába, és a járőröző ügyeletes zombi épp ott tart, akkor kezdhetjük is előröl azt a részt. A termek, folyosók közötti kameraszög váltásnál ugyancsak feladták a leckét a készítők. Miközben zombi gyerekeket csalogatunk el és rohanunk előlük, elég kellemetlen tud lenni egy váltás, ahol az előre nyíllal már nem a zombik elől, hanem pont feléjük rohanunk. A játék hangjai szintén jó indulattal mondhatóak csak közepesnek, hiszen már a kezdéskor hallott narráció is olyan, mintha unatkozna, és kicsit dühös lenne. Lehet kényszerítették a szöveg felmondására? A játék alapötlete több mint érdekes, a megvalósítás pedig végülis egy kis független stúdióhoz mérten nem rossz. Az egész játékot tekintve azonban nagyon kell szeretni az ügyességi/puzzle stílust, a zombikat vagy a vakvezető kutyákat, hogy ne váljon frusztrálóvá az egész. Én néha azzal az érzéssel küszködtem, hogy inkább átállok a zombik oldalára, ki tudja, lehet nem is olyan rossz az.
