I. oldal

Ha egy játék hosszú éveken át készül, s eközben komplett műfajváltáson megy át, az ember hajlamos ferde szemmel nézni rá, és bizalmatlanságból kifolyólag inkább nem játszani vele. Ez a viszonylag természetes reakció nagy hiba lenne az I Am Alive esetén. Bár szó sincs kiváló, vagy akár forradalmi játékról, de formabontónak és eredetinek mindenképpen nevezhetjük a Ubisoft gyermekét. Az egykor még FPS-ként bejelentett túlélőjáték most afféle nézdahátam akció-kaland lett, melynek hőse, egy névtelen férfi, feleségét és kislányát keresi a romok alatt.

[bold]

Vár állott, most kőhalom[/bold]

Az I Am Alive története nem ad magyarázatot arra, hogy mi történt a civilizációval, csupán annyit árul el, hogy "az esemény" óta több, mint egy év telt el. Segítség nem érkezett, így esélyes, hogy az egész világ romokban hever, hősünk családja pedig egy messzi városban rekedt, ahová az út pontosan 385 napig tartott. Haventonba érve persze rájön, hogy ott sem jobb a helyzet, sőt, az egész település a földdel vált egyenlővé, a kevés túlélő pedig nap mint nap élet-halál harcot vív az elemekkel és egymással. Kalandunk tehát nem több egy háromórás kiruccanásánál, melynek végkifejlete semmilyen konklúziót nem hoz, esélyt adva egy folytatásnak, és csalódást okozva az amúgy is épp eléggé pesszimista univerzumban bolyongó játékosnak. Nem vártunk könnyfakasztó happy endet, de azért ennél lehetne kicsit konkrétabb a befejezés.

Érdekes eleme a történetnek Mei, egy kislány, akit pár nem épp jó szándékú fickótól mentünk meg a játék elején. Mei kedves, védtelen, és az anyját keresi, azaz sok közös lehet benne és hősünk vérszerinti lányában. Onnantól kezdve, hogy kihúzzuk a csávából, Mei hol a hátunkon lógva csimpaszkodik velünk a romokon, hol egy-egy kvázi biztonságos helyen várja, hogy visszatérjünk hozzá. Furcsa, de a játék hosszú videók és giccses rendezés nélkül is eléri, hogy kötődjünk a kislányhoz. Sajnálatos, hogy a játék csak letölthető cím lett, szívesen találkoztunk volna még hasonló emberekkel.

II. oldal

A túlélés záloga

Az I Am Alive nehezen sorolható be bármely műfajba. Alapvetően egy akció-kalandjátékról beszélünk, melyben fontos szerep jut a különböző platformelemeknek. Egész hosszú szakaszokon kell átverekednünk magunkat, afféle Tomb Raider stílusban, vigyázva, hogy jó helyre lépjünk, nyúljunk, ugorjunk. Az erőnlétünk nem végtelen, más játékoktól eltérően azonban nem egy átlagos sáv jelzi, hanem egy reflexre építő minijáték: ha elfáradtunk, minden egyes mozdulatért keservesen meg kell dolgoznunk a kontrollert, mintha csak a való életben erőlködnénk. Remek megoldás, és bár nem túl játékosbarát, kiválóan érzékelteti a túlélés nehézségeit.

Hasonlóan okos ötlet, hogy a játékban a harc, mint olyan, nem létezik. Persze tudunk lőni és küzdeni, de a hangsúly a pszichológiai hadviselésen van, melynek csak egy egész kicsi szelete a tényleges erőszak. Mivel a városok romjai között alig-alig van lőszer, örülhetünk, ha kettőnél több golyót találunk 9 mm-esünkhöz. Csakhogy az agresszív túlélők csoportosan járnak, négy-öt fő gyakorta körbevesz bennünket. Hogy lehet őket elintézni, ha hősünk nem katona, és muníció sincs nála elég? Nos, ki kell silabizálnunk, hogy ki a főnök, és ha megvan, elég őt lekapcsolnunk, a többiek zavarukban inkább nem állják utunkat. Ez leírva egyszerűnek tűnik, valójában viszont egyáltalán nem az. Az I Am Alive remekül koppintja a stresszes helyzeteket, a következő lépés sosem egyértelmű, és bármikor kerüljünk is veszélybe, folyton érezzük majd, hogy cselekedeteinknek tétje van. Az egyedüli negatívum, amit fel tudunk hozni ellene, hogy időnként frusztrálóvá válhat, főleg, hogy elég egy-egy jól irányzott ütés, hogy fűbe harapjunk. Az I Am Alive nem könnyű játék, sőt, időnként kifejezetten szívatós, szóval ha könnyen megijedünk a kihívástól, kétszer is gondoljuk meg a vásárlást.

III. oldal

Port a pornak

Az I Am Alive nem kifejezetten szép játék, sőt, ránézésre meglehetősen antipatikusnak tűnhet: minden szürke, alig-alig vannak színek, a portól az orrunkig se látunk, a pályák pedig ötlettelennek, egyformának hatnak. És mégis, ezen tulajdonságai miatt érdemli a legnagyobb dicséretet. A fejlesztőknek eszük ágában sem volt koppintani a sok AAA remekművet. Ahelyett, hogy technológiai téren kápráztattak volna el bennünket, inkább hangulatos, reális világot alkottak. Mert valljuk be, ha összedől egy metropolisz, az tényleg így néz ki, a sötét, borongós atmoszféra pedig remekül passzol a szomorú, kilátástalan történethez. Ebben az elidegenítő környezetben elképzelhető, hogy az emberek állatokká válnak, és látva az állapotokat, hamar lenyeljük, hogy nem jön segítség, mindenki magára van utalva. A pályatervezés ennek mondjuk ellentmondd kissé, lévén a program végig fogja a kezünket. Nem elég, hogy van térképünk, de ha akarunk sem tévedhetünk el, mert a játék figyelmeztet, hogy rossz irányba megyünk. Kicsit több teret engedhettek volna a felfedezésnek – igaz, egy XBLA-ra és PSN-re kiadott játéktól már ez is több a soknál.

A zene és a hangok jók, hősünk és Mei szinkronja nagyon találó, igaz, a különféle effekteken azért még dolgozhattak volna. A zene... nos, tényleges zene nincs, inkább afféle morajlás, mely végigkíséri a sztorit. A hangulatot viszont egyből megteremti, úgyhogy kár lenne sírni a bánatos melódiák után.

[bold]Túlélte?

[/bold]

Az I Am Alive hosszú fejlesztési ideje után nem tudunk, mit várjunk, amit viszont kaptunk, az kifejezetten felemelő. Egy okos, taktikus, egyedi játékkal állunk szemben, ami ugyan messze sem hibátlan, és fájóan rövid is, minden negatívuma ellenére is megéri az árát. Egyedül azt sajnáljuk tényleg, hogy egy sokkal kisebb volumenű alkotás lett belőle, mint eredetileg tervezték. Reméljük, hogy látunk egy nagyobb lélegzetű művet is a témában, mondjuk az I Am Alive 2 már jöhetne rendes lemezen.

8/10

Platformok: Xbox 360 (XBLA), PS3 (PSN)

Tesztelt platform: Xbox 360