1. Csomagolás, külső
Az egyre népesebb HyperX család legújabb, prémium hangminőséget nyújtó tagja a HyperX Cloud Revolver S. A headset a Cloud Revolver nagyobb felszereltségű testvére, amely virtuális Dolby Surround 7.1-es audio rendszerrel ellátott külső USB-s hangkártyával lett kiegészítve. A készülék VR-kompatibilis, PC és Mac mellett konzolokkal és mobil eszközökkel is használható. Nézzük meg, mit tud!
A Revolver S ugyanolyan mutatós csomagolást kapott, mint testvére: a vörös-fekete külső tokból kihúzható elegáns, fekete-ezüst díszdobozban érkezett. A készülék tartozékaival (levehető mikrofon, elosztókábel, USB-s hangkártya) együtt egy szivacslappal letakart, formára alakított szivacságyban pihent.
A headset külseje majdnem teljesen megegyezik az eredeti Revolverével, egyetlen fontos különbséggel: a fémből készült külső fejpánt két ága közé kétoldalt egy-egy gumi betétet helyeztek el, amelyek amellett, hogy díszítő elemként szolgálnak fontos funkciót látnak el: csillapítják a fémpánt nemkívánatos rezgéseit. Ennek a kis újításnak nagyon örültünk, mert az előző, egyébként minden tekintetben kitűnő modellnél ez volt az egyetlen dolog, amibe bele tudtunk kötni (ez a jelenség ráadásul csak az olyan, kisebb fejű felhasználóknál lépett fel, akiknél használat közben nem ért össze a külső fémkeret, és a belső műbőr pánt, hogy kioltsa a rezgéseket).
A fix méretű külső fém keret stabilitást ad a készüléknek, fejünk kényelméről pedig a belső, széles, puhán párnázott másik pánt gondoskodik, amely sínen csúszik, így mérete hozzánk igazodik. A fekete színű belső pánt finom műbőrből készült borítást kapott, melyet felül nyomott HyperX logó, oldalt pedig fehér varrás díszít. A belső pánt könnyedén csúszik a benne lévő síneken, önmagában nem ad erős tartást, és mivel a fülkagylók nem fogják satuba a fejet, a headset csak az átlagos méretű, vagy annál nagyobb fejekre illeszkedik tökéletesen, kis fejűeknél már előfordulhat, hogy a kelleténél kicsit lejjebb csúszik.
A fülkagylók külső részén körben fehér díszcsíkok és a szintén fehér HyperX logó látható. A finom műbőrrel borított, fület körbeölelő (cirkumaurális) kialakítású, ovális fülkagylók puha memóriahabbal lettek kipárnázva.
A Revolver S is 50 mm-es meghajtókkal rendelkezik, akárcsak a Revolver. A meghajtókat enyhén megdöntötték, úgy, hogy azok a fülünkkel párhuzamosan helyezkedjenek el, és még jobb hangzást és pontosabb pozicionálást biztosítsanak. A fülkagylók gömbcsuklós megoldással csatlakoznak a kerethez, ami kényelmes illeszkedést tesz lehetővé.
A levehető mikrofont fejlesztették ugyan, de külsőre megegyezik a Revolverével, ugyanolyan hajlítható, de erős gumírozott borítással látták el. Nem annyira hajlékony, mint a Cloud és a Cloud II mikrofonja, de esztétikusabb és jóval strapabíróbb.
A headset 1 méter hosszú harisnyázott kábellel rendelkezik, amely 3,5 mm-es, 4 pólusú jack csatlakozóban végződik. Kapuk hozzá egy elosztókábelt is, amely két 3,5 mm-es jackben végződik: egy a sztereó hangnak, egy a mikrofonnak. A szintén harisnyázott elosztókábel 180 cm hosszúságú. Az USB-s hangkártyát tartalmazó dobozka kábele 2 méter 20 centis, így kábelhosszból garantáltan nem lesz hiányunk.
A dobozka kényelmesen elfér a tenyérben, de a hátulján lévő csíptetővel akár a ruhánkra is felrakhatjuk. Kézbe véve nagyon könnyűnek találtuk, olyan volt, mintha egy gyerekjátékot fognánk, és ezért úgy éreztük, hogy a borításon spóroltak kicsit. A kialakítás az illesztések és a gombok viszont rendben voltak, úgyhogy a dobozkával valószínűleg nem lesz bajunk, hacsak nem fogunk ugrálni rajta.
A vezérlőn bal oldalt egy gombot találunk, amellyel 3 előre elkészített EQ beállítás közül választhatunk. Három kis méretű, fehér fénnyel világító led jelzi, hogy melyiket használjuk éppen: a legfelső az énekhangokat kiemelő beállítás, a középső egy kiemelés nélküli alapbeállítás, az alsó pedig a basszus kiemelés. A dobozka közepén két nagy méretű, így könnyen kitapogatható gombot találunk, a felső a Dolby Surround kapcsolja. Bekapcsolt állapotban ez vörösen világít (az EQ ilyenkor automatikusan kikapcsol). Alatta kicsit kisebb, de még szintén jól kitapintható méretben található a mikrofonnémító gomb, ami szintén világít, ha megnyomjuk. A füles hangerejét a jobb oldali felső, a mikrofon hangerejét pedig a jobb oldali alsó tekerővel szabályozhatjuk.
2. Kényelem, tapasztalatok, hangzás
Kényelem terén a majdnem teljesen azonos kialakításnak köszönhetően a Revolver S pontosan ugyanazt nyújtja, mint a Revolver. Viselése hosszú távon sem fárasztó, 2-3, vagy akár 3-4 órás folyamatos zenehallgatás, illetve játék után sem kellett újra formára hajtogatni, vagy jegelni a fülünket. A viszonylag nagy méretű fülpárnák körbeveszik hallószerveinket, és nem nyomják a porcokat, ugyanakkor kellő stabilitást biztosítanak, hogy a készülék ne csúszkáljon a fejünkön.
A HyperX Cloudnál és a Cloud II-nél a fülkagylók egy árnyalatnyival erősebben fogják a fejet, és egy kicsit kisebbek is, náluk a pihepuha párnázás és az extra finom műbőr gondoskodnak a kényelemről. A Cloudok is rendkívül kényelmesek, de hosszú távon a Revolverekkel tovább bírtuk a hosszúra nyúló filmezést, zenehallgatást vagy játékot.
Kényelem terén egyedül a kisebb fejmérettel rendelkezők lehetnek bajban, aminek a már említett lazán illeszkedő belső fejpánt az oka. Ezzel a jelenséggel már a szintén két fejpántos dizájnú, nagyfejűeknek kifejezetten kényelmes Asus Strix sorozatnál is találkoztunk. A Revolver S headsetet ezért leginkább az átlagos, vagy annál nagyobb fejjel rendelkezőknek tudjuk ajánlani, kis fejűeknél a fülkagylók lejjebb csúszhatnak a kelleténél. Viszont az már említett extra rezgéseket, amelyek az előző modellnél léptek fel bizonyos esetekben, tényleg sikerült kioltani a két egyszerű gumi elem beillesztésével, így a keret elágazó része már nem viselkedik hangvillaként.
A headset üzembe helyezése egyszerű, nem igényel semmilyen extra szoftvert, mindent a kezelődobozról vezérelhetünk. A kézikönyv szerint az optimális hangzáshoz nem árt, ha PC-n és Mac-en az operációs rendszer beállításai között megkeressük az eszközt és bekapcsoljuk a Surround opciót, ennek részletei az online kézikönyvben megtalálhatók. Konzoloknál és mobil eszközöknél a hangkártya, így a Surround sem játszik szerepet.
A Revolver S-t először a külső hangkártya nélkül próbáltuk ki, az eredményen nem lepődtünk meg, a hangzásviláguk azonos, az S is ugyanolyan szépen, tisztán szól, mint az eredeti Revolver. A basszusok itt is hangsúlyosak, de nincsenek úgy eltúlozva, mint általában a gamer füleseknél, és nem nyomják el a többi tartományt. A hangzás részletgazdag, a hangok, hangszerek szépen elkülönülnek egymástól, ami a minőségi fülesek egyik jellemzője. A Revolver és a Revolver S hangzásvilága egy árnyalattal keményebb, és egy kicsivel fémesebb, mint a Cloudé és a Cloud II-jé, és a hangok nagyobb teret kapnak. Mindez az FPS-eknél segít minket, hogy belőjük, hol vannak az ellenfelek, és ne érezzük úgy, hogy egy szekrényben ülve játszunk. Filmeknél is jól jön ez a térölelő hangzás, nincs az az érzésünk, hogy egy kis szobában ülve az ablakon át követjük a kint zajló eseményeket, hanem ott vagyunk az akció közepén, és körülöttünk dübörögnek a robbanások. Bár a Revolver S gamer füles, zenehallgatáshoz is kifejezetten kellemesnek találtuk a hangját.
A hozzá tartozó hangkártyával kipróbálva úgy tapasztaltuk, hogy a füles hangzása egy fokkal karakteresebbé, kontrasztosabbá vált. Ez a kis dobozka, ha nem is éri el egy komolyabb hangkártya teljesítményét, az alaplapihoz képest mindenképp minőségi előrelépést jelent. A headsethez nem jár ugyan külön szoftver, de a hangkártyát már alapban ellátták néhány beépített effekttel, melyek között egyszerűen váltogathatunk a dobozka bal oldalán található gomb segítségével.
Az első effekt a basszusokat emeli ki, ami jól jöhet, ha dübörgősebben szeretjük a robbanásokat. Bár a Revolver basszusai már alapban is szépen szólnak, úgy éreztük, még egy kis plusz nem árt nekik. Ezzel az effekttel elégedettek voltunk, nem vitték túlzásba, nem torzította el a hangzást, minden ugyanolyan tiszta maradt, ezért zenehallgatásnál is hasznos lehet olyan számok esetében, amelyekből kispórolták a basszust. Játékokban nemcsak a robbanásoknak és a lövések hangjainak tett jót, pl. a szívdobogás-jellegű hangeffektek nagyon ütősen szóltak vele.
A második "effekt" egy semleges EQ, ami valójában nem csinál semmi extrát, azonos azzal az alapállapottal, amikor egy effekt sincs bekapcsolva, a különbség csak annyi, hogy világít egy led (nevezhették volna akár zseblámpa effektnek is). Zenehallgatáshoz ezt találtuk az optimális beállításnak, bár időnként átkapcsoltunk a másik kettőre is, ha az adott szám úgy kívánta.
A harmadik effekt az énekhangokat emeli ki. Érdekes módon ezt pont nem zenehallgatás közben találtuk leginkább hasznosnak (bár jól jöhet az olyan számoknál, ahol a zene túlzottan elnyomja az énekest). Játék közben ez a beállítás a beszédhangokat és a lépések zaját is kiemelte, ami FPS-eknél kifejezetten jól jött, amikor a csatazaj és káosz közepette kellett megtalálni az ellenfeleket.
Az effektekkel elégedettek voltunk, nem spilázták túl őket, nem torzították el a hangzást, és sok esetben valóban hasznosnak bizonyultak. A fehér ledek fényét kissé erősnek találtuk (persze ennek nincs jelentősége, ha a dobozkát ruhánkra csíptetjük, nem fogjuk látni őket). A doboz használat közben enyhén melegedett, de nem nagyobb mértékben, mint ahogy azt a külső hangkártyáknál megszoktuk.
A virtuális surroundtól igazság szerint nem vártunk sokat, ezzel a technológiával nincsenek jó tapasztalataink, legalábbis az általunk tesztelt készülékek között nem találkoztunk még olyannal, amelynél igazán hasznosnak éreztük volna. Ennél a technológiánál különböző pszichoakusztikai trükkök segítségével próbálják elérni, hogy a hangoknál jobban érezzük, hogy milyen irányból jönnek, viszont kalibrálás nélkül csak kicsi rá az esély, hogy az alapbeállítás pont megfeleljen a mi egyedi paramétereinknek.
A Virtual Dolby Surround 7.1-et bekapcsolva az átveszi az uralmat, és kikapcsolja az egyéb effekteket. A hangzás tere még nagyobb lesz, (amire a Revolver S-nek nincs igazán szüksége), ugyanakkor visszhangossá válik a környezet, ami sok esetben természetellenessé teszi a hangzást pl. sűrű erdőben, vagy hómezőn, ahol normálisan jobban elnyelődnek a hangok kifejezetten bizarr tud lenni. A robbanások és a hasonló drámai hangok általában jobban dübörögnek, viszont az olyan hangok, amelyeket már alapban visszhangosítanak, vagy túleffekteznek már időnként torzulhatnak (pl. a játékokban a kezelőfelületek hangjai közül néhány, vagy a vízesések robaja).
Összességében tehát a Revolver S hangkártyáján sem éreztük a Virtual Surroundot hasznos funkciónak, ahogy az általunk egyébként szintén nagyon kedvelt HyperX Cloud II-jén sem,
magával a hangkártyával azonban elégedettek voltunk.
A Revolver S mikrofonja csak külsőre egyezik meg az elődével; az iránykarakterisztikáján változtattak, egyirányú helyett kétirányú lett, és az érzékenységét is megnövelték. A zajszűrése így jobb lett, mint az elődé, a billentyűzet hangját pl. csak akkor vette fel, ha fölé görnyedve gépeltünk. Ha kiegyenesedtünk, ahogy kell, akkor semmi sem szűrődött be (tehát elmondhatjuk, hogy ez a mikrofon az egészségünknek is jót tesz). A távoli háttérzajokból semmi sem hallatszott be, még az olyan erős hangok sem, mint a porszívóé (pedig ugyanabban a helységben szólt). Poénból kipróbáltuk egy kézi porszívóval is, annak fél méternél kezdett csak beszűrődni a zúgása. A beszédhangokat és a suttogást is nagyon szépen és tisztán vitte át a mikrofon, akkor is, ha közben zajongtunk.
Maga headset is nagyon jó passzív zajszűréssel rendelkezik, a távolabbi beszélgetések hangját és a zajokat kitűnően kizárja. A közelünkben folyó beszélgetéseket pedig annyira halkítja le, hogy azok már nem lesznek zavaróak, de azért még épp észrevesszük, ha szólnak hozzánk.
3. Összegzés
Összességében elégedettek voltunk a Revolver S-sel, megbízhatóan hozta a HyperX-től megszokott, gamer fülesek között kiemelkedően jónak számító hangminőséget. Örültünk, hogy megtartottak mindent, ami jó volt az eredeti Revolveren, és annak is, hogy javítottak azon, ami problémás volt. Ezt a headsetet is az elődjére jellemző tiszta, kellemesen térölelő hangzás jellemzi, ami életszerűbbé teszi a játékok hangjait, és pontossá a pozicionálásukat.
Míg a Cloud II hangkártyájával nem voltunk anno kibékülve, a Revolver S-ével elégedettek voltunk, a Virtual Surround 7.1-et kivéve - bár annak hiányosságai inkább magában a technológiában keresendők (vicces egyébként, hogy térhangzást kalibrálni eddig csak a Razer Krakenjével tudtunk rendesen, az viszont cserébe más területeken volt gyenge, így nem örülhettünk ennek). USB-s hangkártyák terén a Revolver S-ét kifejezetten jónak éreztük, még a beépített effektek is kivételesen hasznosnak bizonyultak. A mikrofon által nyújtott hangminőséget kiemelkedően jónak találtuk. Aki nem teljesen elégedett az alaplapi hangkártyájával, és/vagy új, minőségi headsetben gondolkodik, annak a HyperX Revolver S mindenképp jó választás lehet.