1. oldal
A videojátékok fontosságát és növekvő elfogadottságát kevés dolog mutathatná jobban, mint az, hogy a legnagyobb felekezetek követői is egyre-másra ontják a hitük alapelvein nyugvó programokat. Bár egyes ultrakonzervatív keresztények vehemensen támadják a szórakozás ezen, mind népszerűbb formáját, a TRS-80 Color Computer tulajdonosai már 1982-ben játszhattak a Szentírás mondanivalóját közvetítő Bible Scramble Games-szel, amit számtalan folytatás követett. A zsidók egy 2006-ban debütált, The Shivah-nak keresztelt, főszereplőjének egy rabbit megtevő kalandjátékkal tanulhatnak szórakozva a vallásukról, a 2007-es, thai Ethics Game a buddhizmus tanaira épül, a bahái-k pedig a The Seven Valleys-zel kapcsolódhatnak ki.
A taoisták mindeddig jócskán lemaradtak a versenyben, mivel csak egy nem túl ismert puzzle-alkotást, a mára már csődbe ment Destineer stúdió WordJong-ját tudják felmutatni. Ám, a mindennapjaikat Lao-ce tanai szerint élők örülhetnek, hiszen a belga Neopica által jegyzett Hunting Simulator-nál kevés jobb példát találni az ősi mester legfőbb tételére, miszerint „A bölcs nem cselekszik.”, illetve egy másik fontos elem, a tanítás nélküli tanítás is kulcsszerephez jut. Az agg mester szerint ugyanis a valódi tanító pontosan azzal oktat, hogy nem oktat, csupán rávezet dolgokra, így a csapat tagjai sem közlik velünk direkt módon, hogy egy, az egész életünket megváltoztató élmény előtt állunk. "Aki bizonygat, az nem bizonyít, aki győzködik, az nem meggyőző. " - szól az ősi bölcsesség, mi pedig önkéntelenül is elismeréssel adózunk a messzi Gentben élő filoszoknak, akik ahelyett, hogy direkt módon közölték volna szándékukat, ügyes kerülővel éltek.
Persze, ez bizonyos fokú áldozathozatalt jelentett részükről, elvégre a felületesek és figyelmetlenek mindebből csak annyit érzékelnek, hogy egyre-másra futnak bele a nem hogy egy harmincöt euróért kínált programnál, hanem egy böngészőből futtatható, 1996-os címnél is kínos bugokba. A paranormális jelenségek iránt érdeklődők pedig okvetlenül felhívják a területileg illetékes plébániát, hogy sürgősen értesítsék a Vatikán kiberdémonok elleni akciócsoportját, vagy alsó hangon küldjenek egy érsekileg szentelt vírusirtót és tűzfalat, mert valami határozottan nincs rendben a gépükkel. Azonban, ha vesszük a fáradtságot, hogy egy parányit a dolgok mögé nézzünk, rájöhetünk, hogy a Hunting Simulator egyedüli célja az, hogy elgondolkoztasson minket és segítsen abban, hogy mielőbb megvilágosodjunk.
2. oldal
Kezdetben semmi sem utal rá, hogy spirituális utazásra indulnánk, mert a Hunting Simulator elsőre címéhez méltóan egy közepes grafikájú, kissé optimalizálatlan vadászszimulátornak tűnik. Ám, amikor nekiállunk, hogy belevessük magunk az események sűrűjébe, hamar rá kell, hogy ébredjünk arra, hogy nem a levadászandó állatokon, vagy a különféle lőfegyvereken, illetve változatos kiegészítőkön, hanem a világlátásunkon van a hangsúly. Hiszen, könnyen megeshet, hogy bohó módon abból indulunk ki, hogy az a dolgunk, hogy puskavégre kapjunk pár kisebb-nagyobb vadat és ezért elkezdjük a fegyverünkkel vizslatni a terepet, lesve, hogy hol bújik meg egy róka, fácán, vagy épp szarvas. Ekkor azonban, ha öt másodpercnél hosszabb ideig mozgatjuk az egeret, szürreális módon a játék időnként egyszerűen kilép a mesterlövész-nézetből, viszont a nagyítás hol megmarad, hol nem, ráadásul az általunk irányított, elvileg biztos kezű vadász úgy elkezd rángatózni, mint egy parkinsonos, akit ugróvárba zárnak egy földrengés alatt.
A gyengébb lelkűek elsőnek itt inognak meg, mert a szférák magasabb rendű összhangzatjára süket fülükhöz nem jut el a leheletfinom üzenet, ráadásul a metafizika szépségei iránt érzéketlen agyukban szörnyű zavar támad, amikor rájönnek, hogy ez, az egy a zsákmány elejtéséről szóló opció nem működik. Esetleg először arra gondolnak, hogy ez egy sajátos taktika, aminek a lényege, hogy a szemtelenebb állatok közelebb jönnek megnézni, hogy mit szerencsétlenkedik ott az a puskás nyomorult, akinek a képességei alapján vízipisztolyt is kizárólag töltetlen állapotban szabad a kezébe adni, és mi az óvatlanságukat kihasználva könnyedén golyót röpíthetünk a fölényesen gúnyolódó négylábúakba, vagy szárnyasokba.
A helyzet azonban távolról sem ez: nem ki és megmagyarázhatatlan buggal, hanem egész életre szóló leckéről van szó. Elvégre, ha folytatjuk az irányítás elleni, kilátástalan és eleve vesztésre ítélt harcot, csak annyit érünk el, hogy a vérnyomásunk egészségtelen módon megemelkedik, míg ha elfogadjuk az Út akaratát, rájöhetünk, hogy a vadászjátéknak álcázott oktatóprogramban a puskánk nem arra való, hogy elsüssük. Abból egyedül baj származhat. Elvégre, ahogy Lao-Ce írta „Az edényt agyagból készítik, de a benne lévő üresség teszi hasznossá. A kézzelfogható dolgok mindig kétségtelen előnyökkel járnak, de az üresség teszi használhatóvá őket.” Magyarul, míves gyilokszerszámunk pont attól válik értékessé, hogy nem használjuk, mivel tudjuk, hogy ha könnyelmű módon mégis így cselekszünk, annak beláthatatlan következményei lehetnek az elmeállapotunkra.
Ezt tovább erősíti az, hogy ha teljes véletlenségből leszedünk egy rókát, fácánt vagy szarvast, az olyan halálanimációval csuklik össze, hogy ahhoz képest a nyolcvanas-kilencvenes évek kvarcjátékainak hasonló jelenetei a Medal of Honor, vagy a Soldier of Fortune szériák legjobb pillanatait idéző, mívesen kimunkált remekek. Az egy paralízisben szenvedő sózsák minden bájával a földre hulló, a Mass Effect: Andromeda munkatársait rehabilitáló tetemeket elnézve a keleti misztikumra kevésbé fogékonyak kezében alighanem elroppan az egér, de azok akik értik a ravaszul álcázott üzenetet, nem mindennapi, testet-lelket tápláló élménnyel lehetnek gazdagabbak. Ők ugyanis ezt követően arra jutnak, hogy "Nincs nagyobb bűn a sok vágyakozásnál. Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint nem tudni, mikor elég, s nincs nagyobb veszedelem, mint nyereségre vágyni. Ezért aki meg tud elégedni azzal, ami elég, örökké elégedett lesz." és szerényen azzal is beérik, hogy ide-oda mászkálnak a pályákon, ami parádés szórakozás. A környezet ha nem is gyönyörű, de annyira nem csúnya. Mindenhol, tehát még a kopár sziklákon is virágok nyílnak, halkan suhog a szél, azon sem lepődnénk meg, ha kecses erdei nimfák, vagy épp, egy belga céghez jobban illően a hupikék törpikék lejtenének vidám táncot a közelünkben és örömünket tovább fokozza, hogy akár tizenöt egész lépést megtehetünk úgy, hogy nem ütközünk egy láthatatlan falba, hasalva haladva pedig csak az esetek alig negyven százalékában nyeli el a talaj fél-háromnegyedrészt az általunk irányított természetjárót.
Egyes játékok platinum-trófeákkal, vagy nehezen megszerezhető achievementekkel kényeztetik a felhasználókat, más címeknél titkos, kincsekkel teli helyek tucatjai várják, hogy felfedezzük őket, sőt, az sem ritka, hogy mókás easter eggek fakasztanak mosolyra. Ám egyik sem tud olyan tiszta, elemi, koncentrált endorfinlöketet adni, mint a tudat, hogy egy majdnem teljes áron kínált, elvileg a szimulátorok sorát erősítő címben fel tudunk sétálni egy sziklán, vagy már közel fél perce rójuk úgy a vidéket, hogy nem futottunk bele egy, a Jelenések könyvébe illő, bizarr grafikai hibába. Mindez igazolja, hogy "A bölcs nem ismer megdönthetetlen alaptételeket: ő alkalmazkodik másokhoz.", mert ha elfogadjuk az új játékszabályokat, csak tanulunk belőlük.
3. oldal
Idővel megtanuljuk tehát értékelni azt a keveset amit kapunk. Csakhogy, egyetlen kurta pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy "Ha tudásra akarsz szert tenni, naponta gyarapítsd az ismereteidet. Ha bölcsességre, naponta válj meg néhánytól." Márpedig, mi bölcsességre vágyunk, így amikor emberünk épp ötvenedszerre nem tud megbirkózni egy tizenöt fokos emelkedő jelentette kihívással, akkor felmerül bennünk, hogy még jobban vissza kéne szorítani az igényeinket.
Ekkor alighanem eszünkbe jut, hogy „Legyen kicsiny az ország (kuo), s kevés a népe. Legyen úgy, hogy birtokoljanak bár tízszeres és százszoros (munkát végző) szerszámokat (csi), de ne használják azokat. Legyen úgy, hogy a nép inkább két halált haljon (otthon), de ne menjen soha messzire. Birtokoljanak bár hajókat és kocsikat, senki se szálljon azokra; birtokoljanak bár páncélokat s fegyvereket, senki se vegye elő azokat. Legyen úgy, hogy az emberek ismét csomókat kötözzenek, s azokat használják (írás gyanánt). Találják édesnek az ételüket, szépnek a ruhájukat, lakjanak békésen otthonukban, s leljék örömüket szokásaikban. A szomszédos országokból (kuo) akár át is lássanak egymáshoz, s hallják kölcsönösen a kakaskukorékolást és kutyaugatást, s a nép mégis úgy érje el az öregséget és halált, hogy sohasem fordult meg odaát." Márpedig, ha bűnös-mohó módon fel-alá mászkálunk, ahelyett, hogy elfogadjuk a világban betöltött helyünket és egy tapodtat sem haladunk, mindenek vagyunk, csak jó taoisták nem. Nem marad más hátra, mint, hogy megérkezve a tökéletesség egy magasabb fokára, elmélyedjünk a nyitóképernyő rejtett szépségeiben, amit még lenyűgözőbbé tesz az, hogy pontosan tudjuk, hogy ha megtörjük az idillt, akkor mit is veszíthetünk. A kecses betűk épp olyan remek cimborák lesznek, mint annak idején a fák, a bokrok vagy a fűszálak és érezzük, hogy "Amikor ráébredsz, hogy semmi sem hiányzik, az egész világ a birtokod.". Nincs már szükségünk olyan hívságokra, mint játékélmény, vagy egyáltalán, bármiféle esemény, mert magasabb tudati szintre léptünk.
Az utolsó lépés azonban ekkor még hátravan. Egyrészt, elismeréssel kell adóznunk az Út jóval előttünk járó vándorainak, másrészt, meg kell értenünk, hogy „A vérbeli utazónak nincsenek konkrét tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.” Ergo, nekünk sem az a dolgunk, hogy élvezzünk egy, a The Witcher: The Wild Hunt, vagy a Fallout 4 alapkiadásánál drágább játékot, hanem, hogy magunkévá téve a nem cselekvés nemes ideáját, soha többé ne nyissuk meg ezt a szakrális céllal készült műremeket. Éppen ezért úgy vélem, azzal járok el a leghelyesebben, ha hosszasan dicsérhető erényei és szókincsünket fejlesztő, sőt, új kifejezések megalkotására sarkalló játékmenete ellenére mindenki számára azt javaslom, hogy ugorja át a megvásárlás fázisát és kezdje egyből a soha többé felé nem nézés szakaszánál a bölcselkedést. Ez persze lemondásokkal jár, de vigasztaljon minket, hogy "Az, aki mindenhez könnyen és természetesen alkalmazkodik, mert semmihez sem ragaszkodik, és mindenben egyaránt az egyetlen bölcsesség megnyilatkozását látja, aki eléri a teljes kötetlenség állapotát -, az valóban mentes lehet a félelemtől és sérthetetlennek érezheti magát."
