Hunt: Showdown – A sötétség mélyén

Halál, téboly, rizikó, pénz, szörnyek és az árulás fojtogató, miazmás légköre: a Crytek legújabb alkotása egy testet-lelket próbára tevő, bátran ajánlható műremek.

Hunt: Showdown – A sötétség mélyén

84 %
{{ average }} %
  • A fedezékben a vadász
  • Száz kamuflázs közt csúsz és mász,
  • Még hápogást is imitál,
  • Hogy hasson a csalimadár.
  • Így pörgeti felnőtt agyát,
  • Hogy rászedhessen - egy kacsát.
Szerzői értékelés
Szerző
84
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Champawat hőse

Az eleinte Nepálban, majd India Kumaon nevű járásában garázdálkodó champawati nősténytigris négy hosszú esztendőn keresztül keserítette meg a két ország lakóinak napjait. Tízezrek hitték, hogy nem egy közönséges nagymacska, hanem egy bosszúálló ördögfatty les rájuk, és a pánikot tovább fokozta, hogy a hatóságok sehogy sem tudták elkapni vagy megölni az állatot. 1907-re a helyzet olyannyira tarthatatlanná vált, hogy a terület fő döntéshozói végül jobb ötlet híján a kiváló nyomolvasó hírében álló katonához, Jim Corbetthez fordultak, aki megtiszteltetésnek tekintette a felkérést. Megfogadta, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem hálálja a belé vetett bizalmat, és mikor az állat a tizenhat esztendős Premka Devivel csillapította éhét, környékbéli segítői támogatásával akcióba lendült.

Galéria megnyitása

Fáradozásait siker koronázta: hosszas cserkészés után egy precíz lövéssel pontot tett a legalább 436 ártatlan férfival, nővel és gyermekkel végző dúvad terrorjának végére. Ez egy csapásra a legnagyobbak közé emelte a nevét: az efféle kényes ügyek specialistájaként később is gyakran útra kélt, hogy tudásával és páratlan célzótudományával segítsen a bajbajutottakon. Méltó elismerése nem maradt el. Emlékiratai és feljegyzései remekül fogytak, és 1955. április 19-én bekövetkezett halála megrázta Indiát. Nem csoda, hogy 1957-ben az ország első, 1936-ban az ő közreműködésével megalapított nemzeti parkja felvette a nevét.

A Hunt: Showdown-nak hála, hozzá hasonlóan mi is megmérettethetjük magunk, ráadásul egy olyan, megmételyezett-lidércnyomásos környezetben hajszolhatjuk a prédánk, ahova az ezredesként leszerelt brit tiszt sem merészkedne be.

Lássuk hát, hogy mi került ki a Crytek boszorkánykonyhájából!

Aki dudás akar lenni...

Louisiana mocsárvidékét és az azt körülölelő, kicsiny települések laza láncolatát egy rejtélyes fertőzés a gonosz a többség által messziről elkerült fészkévé változtatta. Az egykor vidám polgároktól nyüzsgő utcákon kettétépett, élőholt lovak keserves nyihogása, varjak károgása, és a kárhozottak hörgő, köhögése-morgása töri meg a csendet. Az ember errefelé zsákmány: az új urak az egyszerűbb népek szerint a pokolból felszökő, a legedzettebbeket is csontig ható rettegéssel eltöltő fertelmek. Többségük egykori önmagára haloványan emlékeztető, torz-rohadó, kizárólag a tömény gyűlölet mozgatta rémalak. Ám jócskán akadnak még náluk is groteszkebb iszonyatok. Veszett vérebek, lángoló testű fantomok, fej nélküli, a testükből előmászó piócák jelzései alapján támadó gigászok, mérgező rovarok mellkasukból kiálló kaptárával összenőtt vénasszonyok  és külső páncél-vázzal bíró undormányok róják monoton köreiket. Míg a látszólag békés vizekben semmiféle ismert élőlényre nem hajazó, csápos-karmos aberrációk tenyésznek. Az igazi veszélyt azonban nem ezek a kellő felkészültséggel és okosan megválasztott taktikával legyűrhető-elkerülhető bestiák jelentik: leginkább a tápláléklánc csúcsán álló entitásokkal gyűlhet meg a botor vándor baja.

Galéria megnyitása

A Pókként emlegetett egy testrészek kusza halmazából álló, gyors és agresszív, mérget köpő nyavalyás. A disznófejű, masszív Hentes lángoló kampójával hasítja apró darabokra a balszerencsés kurafikat: jaj annak, akit beszorít a sarokba. Míg az Orgyilkosnak nevezett csúszómászók ocsmány seregévé változik, esetleg illúzió-másokkal védi molyrágta-ocsmány porhüvelyét.

Nehézségekből tehát nincs hiány, sőt, bátran kijelenthetjük, hogy errefelé grasszálni a szuicid hajlam kifejezésének gyors, látványos és mazochista módja. Csupán a hatodik érzéküknek köszönhetően a legrafináltabban megbúvó teremtményeket is meglelő vadászok mernek behatolni a törvények és irgalom nélküli senkiföldjére, hogy begyűjtsék a kreatúrák fejére kitűzött vérdíjat. Mi ennek a díszes kompániának egy ambiciózus tagját alakítjuk: feladatunk papíron tisztább és egyszerűbb nem is lehetne. Maximum két társunkkal útra kelve, speciális képességünket használva rálelünk három nyomra, majd behatolunk az adott régió főellenségének fészkébe. Aztán ha leterítettük, végrehajtjuk az elűzés rítusát, és a megjelenő vérdíj-tokenekből egyet magunkhoz véve visszatérünk a civilizációba, hogy bezsebeljük a minket megillető, királyi summát. Vagy, ha az adott térképen két félelmetes démon is tanyát vert, a másodikat is felkutatjuk és likvidáljuk, hogy az érte járó jutalmat is inkasszálhassuk.

Teher alatt nő a pálma

Ez nem hangzik túlságosan komplikáltnak, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, kismillió akadály nehezíti a dolgunk. Ezek közül a legfontosabb, hogy egy rövid  tréningidőszakot leszámítva, ha elkapnak, ennyi volt. Nem számít, hogy sokat látott veteránként, netán harmatos zöldfülűként harapják-e át a torkunk, és a hasunkba fúródó golyó sem hatódik meg attól, hogy egy legenda gyomrában fejezi be röptét. Szívünk megszűnik dobogni és kész, lehúzzák a függönyt.

A legveszélyesebb játékA vadászatokon túl egy jóval pörgősebb, mérsékelten népszerű, Quickplay-nek keresztelt, battle royale módot is kipróbálhatunk. Ilyenkor egy kárhozott lélek bőrébe bújunk, célunk pedig, hogy visszatérjünk az élők közé, mielőtt lejárna az időnk. Ha sikerül a dolog, megnyithatjuk a menet közben felszedett tárgyait és a misztikus erejű hasadékok aktiválásával megszerezhető képzettségeit megtartó vadászt. Emellett napi és heti kihívásokkal is elüthetjük az időnk: ezek teljesítésével pénzhez, fegyverekhez és más hasznos apróságokhoz juthatunk.

A második, hogy hiába szenteljük életünket a fertőzöttek elleni küzdelemnek, soha, egyetlen kurta percre sem növünk a közönséges halandók szinte felé, és három aranyszabálynak kell a szemünk előtt lebegnie. Az első, hogy akármennyire is sérti az önérzetünket, el kell fogadnunk a korlátainkat. Egy mezei agyzabáló normális esetben könnyed ujjgyakorlat. Ám ha a sötétből ront ránk, pár ütéssel agyonver, arról nem is beszélve, hogy ha pechünk van, 6-8, a húsunkból lakmározni akaró dög is lesben állhat. Emellett csak ellenfeleink cáfolnak rá a fizika és a biológia törvényeire, mi nem. A tűz nemritkán nehezen gyógyuló károkat okozva emészti fel a testünk. Ha túl magasról ugrunk vagy esünk le, nyakunkat szeghetjük, és ha egy eb belénk mélyeszti csontozókés-pengékkel vetekedő fogait, akkor komoly sanszunk van arra, hogy elvérzünk. Ezért elemi érdekünk, hogy a lehető legóvatosabban járjunk el.

Galéria megnyitása

Végül a harmadik, hogy legfőbb előnyünk a a logikus gondolkozás és elemzés ezer karabélynál is többet érő áldása. Ha a fene fenét eszik is, de be kell jutnunk egy zsúfolt szobába? A legrosszabb amit tehetünk, ha Rambo cowboy-változataként eltökéljük, hogy vérfürdőbe kezdünk. Keressünk egy lámpást, és dobjuk be az ablakon: a lángok elvégzik a piszkos munkát.

Pay to win? Badarság!Tekintve, hogy egy teljes áron kínált programról beszélünk, a mikrotranzakciók sokat csőrét birizgálják – pedig az összkép messze nem olyan vészes, mint ahogy azt a fórumbejegyzések alapján hinnénk. A sikeres missziókért kapott dollárokat felszerelésre verhetjük el, és új vadászokat bérelhetünk belőlük. Az árak igen barátságosak, és mivel mindig akad egy ingyen csatlakozó vagány, nem fordulhat elő, hogy ember nélkül maradjunk. Sőt, ha nem éppen kedvünkre való a felhozatallal, a meccsek után egyszer grátisz frissíthetjük a listás. A különféle kunsztok teljesítésekor lassan csordogáló, ám döntően inkább anyagi beruházást igénylő prémium valutát viszont jóval több dologra is elkölthetjük. Az alapmodellekkel megegyező statisztikájú, ellenben egyedi külsejű gyilokszerszámokat és legendás nagypályásokat nyithatunk meg vele. Emellett ha nem tetszik a grátisz állományfrissítés eredménye, akkor újra próbára tehetjük a szerencsénk és ötről maximum tízre növelhetjük, hogy egyszerre hány karakterünk lehet. Ezek meglátásom szerint abszolút rendben vannak: az egyetlen, kissé bicskanyitogató húzás az, hogy a Quickplay során vérrel-verítékkel kiérdemelt harcosokért is fizetnünk kell. Persze az ár nem túl nagy és induláskor egy igen csinos summát kapunk, de ez a gyakorlat némiképp visszatetsző.

Az se rossz ötlet, ha némi zajt csapunk, megvárjuk, míg az agyatlan pernahajderek kivánszorognak, és belopakodunk. Keresztül kell osonnunk valahol, hogy ne tépjék ki a szívünk? Legyen annyi eszünk, hogy nem a lábunkat cuppogva elnyelő sáron caplatunk keresztül. Az olcsó bádogból készült tetőket, a zörgő-susogó gazt és a korhadt padlókat is felejtsük el – vagy kalkuláljunk azzal, hogy meghallhatnak. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk? Szánjuk rá az időt, és füleljünk egy kicsit: a rémek jellegzetes horkantásokkal, döngő masírozással, és panaszos rívással fedik fel maguk azoknak, akik nem mennek fejjel a falnak.

Ember embernek farkasa

További hátráltató tényező, hogy a pénz szava erősebb a kollegiális viszony kötelékénél és a humanista alapelveknél, ergo a mi homlokunkon is ott virít a céltábla. Ha nem készítünk körmönfont tervet, akkor megeshet, hogy másnak kaparjuk ki a gesztenyét, mert semmi sem tiltja, hogy a többiek az előzési rítus végeztével kilyuggassanak, vagy meglopjanak minket. Ráadásul mivel menekülőjárművekhez húsz hosszú, kínkeserves-idegölő másodpercet kell várnunk, hogy biztonságban érezhessük magunk, távozás közben is folyton a hátunk mögé kell pillantanunk.

Ez persze kétirányú utca. Ha nem rettenünk meg a gátlástalan, piszkos fortélyoktól, semmi akadálya annak, hogy egy rendeltetésszerűen használt revolverrel, vagy egy nyaktájékon megsuhogtatott fejszével idő előtt nyugdíjazzuk az adott misszió valódi hősét. Majd könnyed-elegáns mozdulatokkal magunkhoz vegyük a nála lévő kincseket, és nagypályás imposztorként mi markoljuk fel a gubát.

Galéria megnyitása
A lopás igen pofátlan dolog, veszélyes is, cserébe jól fizet.

A morál nem több fölösleges luxusnál: nem árt tudatosítanunk magunkban, hogy a többiek nem a barátaink, és az is megtörténhet, hogy készségesnek tűnő cimboráink fordulnak ellenünk. Hiszen bár egy szörnytől kizárólag egy tokent tehetünk el, felszerelésünk ritkább darabjai könnyen az árulók görbe útja felé terelhetik a sötét-gyenge lelkűeket. Emiatt semmi szégyen nincs abban, ha egy kocalövész meghiúsult merénylete után hirtelen fülünk-farkunk behúzva elszelelnénk, vagy egy romos házban talált kassza kifosztását követően inkább a kereket oldanánk. Tetszés szerint elinalhatunk, hogy megkapjuk az addigi ténykedésünkért járó dollárokat és tapasztalati pontokat. Dolgunk tehát a legkevésbé sem egyszerű, mert jószerivel minden sarkon a halál fenekedik ránk, és a jó döntések luxusát is elfelejthetjük.

Egyén és közösség – A fejlődési szisztémaTekintve, hogy vadászunk ígéretes pályáját bármikor rövidre zárhatja, hogy a beleivel dekorálnak ki egy pajtát, a Hunt: Showdown fejlődési rendszere igen sajátos logikára épül. Derék legényünk vagy leányunk természetesen szörnyeket ölve és feladatokat teljesítve fokról-fokra kikupálódik. Azaz ha sok XP-t zsebel be, szintet lép, és kap egy képzettségpontot. Ám a hangsúly mégsem ezen, hanem a lényegében az egymást követő próbálkozók kollektív-felhalmozott bölcsességét mutató vérvonal-skálán van. Minél magasabban állunk a ranglétrán, annál jobb, egyes harcmodorok hatékonyságán sokat javító, esetleg bizonyos sebzéstípusok ellen védő trükkök és új fegyverek közül mazsolázhatunk. Illetve, ha eljutunk a bűvös tizenegyedig szintig, akkor onnantól kezdve véget ér az oktatómód, és korábban a halált kicselező embereink fűbe harapnak, ha hebehurgyán viselkedünk. Tudásszintünk egyébiránt háromféleképpen erősíthető: bizonyos tapasztalati pont-határok elérésekor automatikusan kapunk egy keveset, és ha megölnek vagy kiütnek egy bevetés során, akkor az összeszedett érték fele ebbe az alapba megy. Az igazi nagyágyú viszont az az opció, hogy a huszonötödik karakterszinttől békésebb vizekre evezhetünk az adott veteránnal. Ilyenkor ugyan végleg búcsút inthetünk az egy kevésbé stresszes karrierre váltó bajnokunknak, de rengeteg pont üti a markunk. Persze semmi sem kötelező, ám nincs annál kínosabb, mint mikor napokon-heteken át pátyolgatott kedvencünk egy medvecsapdába sétál, és mindent elvesztünk. Fontos még, hogy csupán arzenálunk egy részét nyitjuk meg ezzel a metódussal: az alapmodellek fejlettebb változataihoz bizonyítanunk kell a rátermettségünket. Ez általában azt jelenti, hogy egy extrákkal megbolondított készség megszerzéséért megadott mennyiségű tapasztalati pontot érő lényt kell kiiktatnunk egy, az adott kategóriába tartozó modellel. Vagyis ha a Romero 77 shotgun mellett tesszük le a voksunk, akkor elsőnek a lefűrészelt csövű, majd a pengékkel felszerelt, végül pedig a baltával ellátott variáns lehet a miénk. Míg a Nagant M1895 revolver esetében válltámasszal, távcsővel és hangtompítóval leszünk gazdagabbak. Ha megtetszik az egyik új játékszer, akkor gond nélkül lecserélhetjük rá a már meglévőt, és azzal folytathatjuk a gyűjtögetést. Ám fogyóeszköznek számító alkalmatosságoknál hébe-hóba a gyakori használat a kritérium. Ergo ha színes kínálatot szeretnénk, akkor nem cövekelhetünk le pár, bevett-kedves tárgynál.

Megszokott, hogy csupán rosszabbnál rosszabb opciók közül válogathatunk. Ha egy nyom könnyen elérhetőnek tűnik, biztos, hogy veszedelmes teremtmények hada kószál arrafelé, vagy egy tyúkól áll a közelben, és ha odamegyünk, hangos rikácsolás adja hírül, hogy megérkeztünk. Egyetlen, nem hangtompítós pisztollyal leadott lövés is megpecsételheti a sorsunk, mivel mordályunk dörrenése felhívás keringőre a többi játékosnak. Ám a halk ölést is ajánlott hússzor megfontolnunk, mert ha elbízzuk magunk, nincs kegyelem. Egy éjszakai küldetésnél egyedül az mentett meg attól, hogy egy haramia a túlvilágra küldjön, és az alsónadrágomat is lelopja meggyalázott tetememről, hogy unalmában nesztelenül leszedett pár fáklyás zombit. A kihunyó fényforrások figyelmeztettek, hogy nem árt résen lennem: sarkon fordultam, és hálát adtam a sorsnak, hogy egy vérbeli profi helyett egy türelmetlen-műkedvelő martalóccal hozott össze.

Kisebb kellemetlenségek

A Crytek remeke így, ha nem vetjük meg a kihívást, lenyűgöz és magával ragad. Aztán annak dacára, hogy a játékidő javát sunnyogással, paranoiás pánikkal kevert kagylózással és káromkodással kombinált meneküléssel töltjük, egy percre sem ereszt. Mit sem számít, hogy riválisaink élve felgyújtanak egy benzinbombával, rohadó parasztasszonyok verik le a vesénk, vérebek tépnek szét, vagy egy tébolyult hallucinációiból előmászó mocsokfajzat fal fel. Egy percre sem csüggedünk, sőt, alig várjuk, hogy levonjuk a tanulságokat, és bevetésre induljunk, hogy végre-valahára egy sikeres küldetést tudhassunk magunk mögött. Nincs nagyobb diadal, mint egy kis nyereséggel elhagyni a kárhozott lelkektől és emberi mivoltukat tudatosan megtagadó eszelősöktől hemzsegő, hidegrázós átokföldét. Ezzel együtt azonban akármennyire is fáj, a frankfurti alakulat tagjai sajnos lecsúsztak arról, hogy egy műfajteremtő klasszikussal öregbítsék a renoméjukat: „pusztán” egy messze átlagon felüli, évek múlva is bátran elővehető címmel örvendeztették meg az ésszel küzdőket.

A legfőbb gond, hogy hiába bámulatosak az egyes régiók, a mesterséges intelligencia és egyes mechanikák furcsaságai meg-megtörik az illúziót. A kór a jelek szerint a kötőhártya-gyulladás egy igen aljas mutációja, mivel nem ritka, hogy a foszladozó nyomorultak egy tőlük öt méterre a gyér fűben osonó, megtermett férfit sem szúrnak ki. Az is sűrűn lenullázza a hangulatot, hogy törött üvegcserepeken taposva és ércesen csörgő-zörgő láncoknak ütközve sem tudjuk magunkra vonni a bamba arccal járőröző fertelmek figyelmét. Megjegyzendő, hogy nem csak a pusztulás seregeinek egyszerű közkatonái gyengélkednek: normális körülmények között a speciális bestiák között is akadnak csökkentlátó-siket példányok. Holott a fej nélküli hústornyot leszámítva egyiküknél sem indokolt a félkómás téblábolás.

Hasonlóképpen, az is komikus, hogy a madárrajok konstans szexuális izgalomban tobzódó, látens nekrofil varjakból és kacsákból állnak. Esetleg az élőholtak üres óráikban suttyomban etetik a helyi állatállományt. Mert mással bajosan magyarázható, hogy miért is nem repülnek el, ha habzó szájú, sátáni korcsok falkája rohan el mellettük, vagy egy fáklyás fertelem rajtuk keresztül vágtat felénk. Ellenben ha mi öt méterre megyünk feléjük, biztosra vehetjük, hogy fülsiketítő lármát csapva tovaszállnak.

Galéria megnyitása

Végül a csalókra is érdemes pár szót szánnunk. Le kell szögezni: a stúdió slendriánságát emlegetők és az Easy Anti Cheat-re kígyót-békát kiabálók tekintélyes hányada a fél óra után duzzogva más vizekre evezők közül kerül ki. Ők a legtöbb esetben azon háborodnak fel, hogy egy deszkakerítés nem ellenfél egy bölényölő karabélynak. Vagy, hogy a lefűrészelt csövű  puskával, futás közben, ötven méterről célba vett kiszemeltjük túlélte, hogy rálőttek. Azaz a fegyverek nem szimulátor-jellegű, de a műfaj nagy átlagához mérve realisztikus viselkedése paprikázza fel a puffogók kilencven százalékát. Viszont sajnos ez fikarcnyit sem változtat azon, hogy bár nem szaporodnak osztódással a trükközők, ám nem nehéz belefutni tisztességtelen eszközökkel élőkbe. Jómagam is több, vérforraló anomáliát tapasztaltam a tesztidőszak alatt, és ez, figyelembe véve, hogy a rövidke bemelegítést követően élesben mennek a dolgok, nehezen védhető.

De ezek a hibák, hiányosságok és gyengeségek vajmi keveset nyomnak a latba. Hiszen az átütő hangulat, a bámulatosan feszült játékmenet az izgalmas-érdekes meccsek és a többi, kétségbevonhatatlan pozitívum miatt nem kérdés, hogy a Hunt: Showdown pályázik a 2019 legjobb multiplay-lövöldéjének járó elismerésre. Vagyisha nem kapunk kiütést az online mókától, szeretjük a horrort, és szívesen kipróbálnánk, hogy mire megyünk a rémálomba illő világban, ne késlekedjünk. Louisiana tárt, ölésre kész karokkal vár minket.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Összefoglalás

Hunt: Showdown – A sötétség mélyén

Hunt: Showdown – A sötétség mélyén

Hunt: Showdown – A sötétség mélyén
Szerzői értékelés
84
%
Egy horrorjáték, amiben ember embernek farkasa.
Bámulatos az atmoszférája és remek a játékmenete.
A csalókra jobban kéne figyelni és egyes mechanikáknak nem ártana egy kis csiszolás.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap