A Steven Spielberg által alapított DreamWorks Interactive LLC fejlesztői semmit sem akartak a véletlenre bízni, ezért Trespasser címre keresztelt művüknél komoly hangsúlyt helyeztek arra, hogy az ne csak a Jurassic Park egyfajta sajátos, digitális folytatásaként tegyen szert hírnévre, hanem technikailag is újítónak számítson. Erőfeszítéseiknek hála, az 1998-ban megjelent program elsőként használta az újító rongybaba-fizika modellt és a környezete rendkívül interaktívnak számított, hiszen gyakorlatilag bármit le lehetett benne verni, vagy fel lehetett kapni. Sajnos azonban a program ezen erősségei sem tudták kompenzálni a borzalmas irányítást és a kisebb-nagyobb hibák tengerét. Mindezek következményeként a készítőit nagy reményekre feljogosító mű mindössze hozzávetőlegesen ötvenezer példányban talált gazdára. A legsúlyosabb problémának a főhősnő, Anne kezének mozgatása bizonyult, ami pongyola és túlbonyolított kivitelezése miatt frusztrálóan nehézkesre sikerült, így sokan a legegyszerűbb feladatokat is csak kínnal-keservvel tudták megoldani. A sors sajátos iróniája, hogy a 2013-as Gobal Game Jam-en induló Bossa Studios tagjai számára ez a borzalmas kezelési metódus adott inspirációt a számukra nagy áttörést meghozó Surgeon Simulatorhoz. Alkotásuk kirobbanó sikere után egyre-másra jelentek meg az olyan, középpontjukba a fizikát helyező, elborult címek, mint a Goat Simulator, az Octodad, vagy a filozófiai kérdéseket felvető I am Bread. A Human: Fall Flat sem tagadhatja le, hogy az univerzum legjobb sebészének, Nigel Burke-nek a vérmocskos köpönyegéből bújt elő.
A platformerben minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy eljuttassuk az egy fejet és végtagokat növesztett tejeszacskóra hajazó Bobot azokhoz kijáratokhoz, amiken keresztül új világokba juthat el. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni, mert hősünkhöz képest a rumot intravénásan kapó, combcsonkjaihoz erősített szőlőkarókon dülöngélő kalóz is egy akrobatába oltott, nyílegyenesen közlekedő balerina. Mondhatni emberünk nem hogy találatot nem ért el a génlottón, még a szelvényt is elfelejtette feladni, de szerencsére nem súlyos a helyzet, ő is bír pozitív tulajdonságokkal.
Egyrészt, kiválóan kapaszkodik, és ha el tudja kapni egy platform szélét, akkor képes felhúzni pohos testét annak tetejére. Másrészt, erős karjaival szinte bármit felkaphat, vagy elhajíthat, valamint kapcsolókat és gombokat is működtethet, még ha ügyetlensége miatt ez néha vígjátékba illő helyzeteket is eredményez. Mindezeken túl, idétlenül kacsázás ide, tömpe lábacskák oda, a kedvünk szerint kiszínezhető figura lényegében sebezhetetlen. Ha leugrik egy magas helyről, a csattanást követően már fel is tápászkodhat, mintha mi sem történt volna, amennyiben pedig lesétál a fakó és minimalista játéktér körüli limbóba, akkor némi zuhanást követően visszakerül az aktuális pálya megfelelő szakaszára. Ezért aztán semmitől sincs okunk félni és szabadon bejárhatjuk a körülöttünk lévő vidéket.
A játék akkor adja ki igazi zamatát, ha nem kényszeresen azon törjük a fejünket, hogy miképpen is nyithatunk ki egy bezárt ajtót, vagy rombolhatunk le egy masszívnak tűnő kőfalat, hanem ha megfeledkezünk arról, hogy konkrét célunk van és kedvünkre kísérletezgetünk. Hangfalakat dobálhatunk messzire, hatalmas tévéket törhetünk ketté, háztetők tetejéről ugorhatunk le a legkisebb karcolás nélkül, vagy épp katapult-lövedékként futhatunk be gyorsan véget érő, de annál fényesebb karriert. Éppen ezért sajnálatos, hogy ahogy haladunk előre, úgy tűnnek el a játékélmény sava-borsát adó választási lehetőségek. Mivel a program grafikája igencsak messze van a széptől és a műfaj korábban felsorolt tagjaival ellentétben szinte teljesen mellőzi az abszurdba forduló, harsány és pörgős humort, legfőbb erőssége fokozatos elvesztésével nyakig süllyed a középszerűség szürke mocsarába. Ennek ellenére, az erős kezdés és a sokáig megmaradó lendület miatt egyértelműen egy, a szabvány tucatcímeknél szórakoztatóbb és maradandóbb élményt nyújtó, de némileg túlárazott alkotásról beszélhetünk.
Összességében, a No Brake Games munkájának gyümölcse szerezhet nekünk pár kellemes órát, de az alapötletből ennél többet is ki lehetett volna hozni. Ha azok közé tartozunk, akik minden létező őrültséget szeretnek kipróbálni és nem nyugszanak, ameddig meg nem találják az összes megoldási lehetőséget, akkor remekül fogunk vele szórakozni. Ellenkező esetben viszont csak akkor érdemes elgondolkoznunk a beszerzésén, ha nem sajnálunk 3-6 órányi játékért 15 eurót.
