Bevezető
Az Egyesült Államok és a Kína között zajló kereskedelmi háború egyik nagy vesztese a Huawei. Azt még nem tudni, hogy pontosan mit tartogat a jövő számukra, de elképzelhető, hogy a jövő évtől már nem fogjuk tudni futtatni a Google szolgáltatásait a Huawei készülékein, ami hatalmas érvágás a gyártó számára.
Addig is viszont nem állhat meg az üzlet. A kínai vállalat idén is sok készüléket bemutatott, de a Mate- és a P-széria inkább csak azon felhasználóknak lehet érdekes, akik nem félnek mélyen a zsebükbe nyúlni. Az Apple és Samsung pároshoz hasonlóan a Huawei felsőkategóriás készülékeinek árai is brutálisan megemelkedtek az utóbbi néhány évben. Ennek megfelelően nem árt azokat a vásárlókat is figyelembe venni, akkor inkább a középszegmensben gondolkoznak. Az olcsóbb modellek kiadása mindig érdekes feladat a Huawei számára, hiszen ott van a testvérvállalatuk, a Honor is, akik kvázi így szereztek komolyabb piaci részesedést. A Nova 5T már a második modell idén a Nova családban, és valójában a Honor 20 újrakiadása. Ennyi elég is bevezetőnek; lássuk, hogy mit tud az új Nova!
Csomagolás és tartozékok
A Nova 5T egy teljesen szokványos fehér dobozban érkezik. A használati útmutatón kívül egy 22,5W-os gyorstöltőt, egy USB Type-C kábelt és egy 3,5mm jack - USB Type-C átalakítót találunk, ugyanis a jack csatlakozó sajnos nem került a készülékre. A Xiaomihoz hasonlóan a Huawei is csomagol saját tokot a készülékeihez, ami kellemes meglepetés.
Külső
Az új Huawei frissített kinézetet kapott. A hátlap nagyon hajaz a P30 sorozatra, abból is főként a P30 Pro modellre. A kamera modulok és a vaku elrendezése nagyon hasonló. A készülék három színben érhető el: fekete, kék és lila. Az üveg hátlap fényes felületű és különböző színátmenetek jelennek meg rajta, tehát egyik modell esetén sem egy egyszínű hátlapot kapunk. A hátlap szépen gyűjti az ujjlenyomatokat, melyeket a hologramos kialakítás valamelyest azért eltakar. A három közül ilyen szempontból a fekete a legegységesebb kinézetű.
A készüléket megfordítva egy 6,26 inches LCD IPS kijelző tárul elénk, mely az előlap 84,2 százalékát tölti ki. Az előlapi kamera a kijelzőbe “épül be” (punch-hole). A bekapcsológomb és a hangerőszabályzó gombok a jobb oldalon találhatók. A bekapcsológomb egyben az ujjlenyomat-olvasó is, mely még kategóriájában is kiemelkedőnek mondható. A vékony felület ellenére rendkívül gyorsan tudjuk feloldani a telefont, érzésre sokkal gyorsabban, mint a legtöbb hasonló kategóriás készüléknél. Alul egy USB Type-C portot találunk, ami az egyetlen csatlakozó a jack hiányában.
Kijelző és akkumulátor
A 6.26 inches LCD IPS kijelző felbontása 2340 x 1080 pixeles (412 ppi). Az árazást tekintve nem meglepő, hogy a gyártó maradt az IPS kijelzőnél és nem lépte meg a drágább kategóriára jellemző OLED vagy AMOLED panelt. Az IPS panel a mai napig megállja a helyét, ugyanazokkal a jellemzőkkel, amikért anno megszerettük – jó betekintési szögek és színek jellemzik. Persze a kontraszt és a feketék nem olyanok, mint egy drágább modell esetében. A fényerő elégnek bizonyul, még erősebb napsütés mellett is, ez mindenképp az előnyökhöz írható. Az üzemidőre persze ez nincs jó hatással.
A 3750 mAh-s akkumulátor átlagosnak mondható, viszont az LCD panel és a Huawei megoldásai mellett két napos üzemidőt is ki lehet hozni belőle, de egy nagyon sűrű nap végére is marad még benne kraft. A mellékelt 22,5 Wattos gyorstöltővel 50%-ra tudjuk feltölteni 30 perc alatt. Ez ugyan lassabb, mint néhány konkurens megoldása, de még mindig nagyon gyors. A vezeték nélküli töltés sajnos nem támogatott.
Teljesítmény és szoftver
A Nova 5T-t ugyanaz a 7 nm-es Kirin 980 chipset hajtja, mint a Mate 20 és P30 szériát. Emellé 6 vagy 8 GB memóriát kapunk, mely kell is a multitaskhoz. A Performance Mode-ot bekapcsolva még több teljesítményhez juthatunk, de ez romboló hatással van a használat időtartamára. Ez a chipset ugyan nem olyan erős, mint a Snapdragon 855, de a mindennapi használatra bőven elég és kevés alkalmazás létezik, ami kifogna rajta. A mai népszerűbb játékokat (pl. PUBG, Fortnite) a legrészletesebb grafikai beállítások mellett élvezhetjük, anélkül, hogy bármilyen akadást tapasztalnánk.
A legtöbb mostani Huawei készülékhez hasonlóan a Nova 5T is Android 9 Pie-alapú EMUI 9.1-et futtat, mely a P30 és P30 Pro modellekkel együtt mutatkozott be. Az új fájlrendszer segítségével több szabad tárhelyünk marad, valamint az olvasási sebesség 20 %-kal nőtt. A rendszer 23 GB-ot foglal el, így a 128-ból összesen 105 GB áll rendelkezésünkre. A GPU Turbo 3.0 technológia már sok játékot támogat, melyeknél akár 10%-os sebességnövekedés is érzékelhető. A gyári Huawei alkalmazásokon kívül Google alkalmazásokat is találunk előre feltelepítve.
Kamera
A készüléken összesen 5 kamerát találunk, ebből négy van a hátlapon. Az előlapi modul 32 megapixeles. A hátlapon a 48 MP-es modult találunk f/1.8-as rekesszel. Ezen kívül egy 16MP-es ultra-wide (f/2.2), egy 2MP-es macro (f/2.4) és egy szintén 2MP-es (f/2.4) mélység szenzort kapunk.
A kamera konfiguráció a P30 Pro-hoz hasonló. Az AI segítségével elég jó fotókat készíthetünk, ami eléri a OnePlus 7 Pro szintjét is és a legjobbaktól sem áll nagyon távol, mint például a Samsung Galaxy S10+. A készülék főleg a 48 MP-es fő szenzort használja, viszont 12 MP-es képet kapunk a végén. Be lehet állítani a 48 MP-t is, viszont ez csak jó fényviszonyok mellett ajánlott. A szenzor elég nagy, így a legtöbb fotónál a végeredmény világos, jó színekkel és felbontással. Az esti felvételeknél nem árt kicsit manuálisan hangolni a beállításokon, mert az éjszakai mód eléggé torzít rajtuk.
A videók minőségével nincs probléma, teljesen folyamatosan tudunk felvenni legnagyobb felbontásban is. A kép stabil, bár látszik az optikai képstabilizáció hiánya, mely a P30-ban például megtalálható.
Összegzés
A Huawei összességében egy remek okostelefont hozott létre, mely a Nova 4 méltó utódjának nevezhető. Mindent hoz, amit az árcédulájára pillantva várnánk. A Snapdragon chipset lényegében minden igényt kielégít, a négykamerás konfigurációval pedig remek képeket készíthetünk. OLED panelt ugyan nem kaptunk, de ezzel azért együtt lehet élni, illetve vannak kisebb hiányosságok, mint például a vezeték nélküli töltés és a vízállóság hiánya. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a Huawei nem biztos, hogy támogatni fogja a Google szolgáltatásait a jövőben.
Ha egy kicsit több pénzzel rendelkezünk, akkor érdemes egy pillantást vetni a házon belüli Huawei P30 modellre, illetve a OnePlus 7T-re és a Xiaomi Mi 9T Pro-ra is.