1. Bevezető és specifikáció

Mostanában sok üzleti gép jár nálunk, amely részben annak is köszönhető, hogy a felhasználók egy kis hányada kezd rájönni, mit kaphat egy ilyen notebooktól, másrészt az általános kereslet is növekedő tendenciát mutat ezen a piacon. Nemrég tehettük próbára az Asus új üzleti szériáját, amelyről többnyire pozitív véleményünk volt, most megérkezett a legfőbb ellenlábas, a Hewlett-Packard legdrágább ProBookja, amelyet nemcsak a B53F-fel, de a házon belüli EliteBookkal is összevetettünk.

Galéria megnyitása

A kis- és középvállalkozások többségének mindig is a HP 6-os sorozata jelentette a megoldást, ha notebook vásárlásra került a sor. A családnak már a sokadik generációját köszönthetjük a 6550b személyében, amely szokás szerint az Intel Arrandale processzoraira támaszkodik (létezik AMD-s variáns is 6555b néven). Kíváncsiak voltunk, vajon mely részeken volt képes a cég annyival csökkenteni a költségeket, hogy a végén egy bőven a megfizethető kategóriába sorolható, de üzleti vonásokat magán hordozó gép szülessen.

Galéria megnyitása

Az első és legszembetűnőbb változás az Intel vPro platform elhagyása, amely a legdrágább QM57-es lapkakészlet és az Intel 6200N-es WiFi kártyájának megvonását jelenti elsősorban. Szintén a platform követelménye a legalább Core i5-ös családba tartozó processzor, amelyet egy szintén magas órajelű, de Turbo Boost és AES támogatás nélküli Core i3-ra cserélt a vállalat. Ezek önmagukban még nem csökkentik olyan brutálisan a végösszeget, így ahhoz, hogy több mint 100 ezer forinttal olcsóbban lehessen árulni a 6550b-t, további lépésekre volt szükség. Dicséretes, hogy már a 230 ezer forintos vételár is tartalmazza a 3 év garanciát, amelyet ebben az esetben is megtoldhatunk plusz egy évvel, valamint a gyors merevlemezről és a matt kijelzőről se kell lemondanunk. A 32 bites Windows 7-ért kivételesen duplán haragszunk, ugyanis a drágább változatok megkapták a 64 bites verziót, pedig a kettő között árban aligha van különbség a HP szemszögéből nézve.

Galéria megnyitása

A következő spórolás a Windows XP-re való downgrade opció elhagyása volt, amellyel szintén lehetett faragni a költségekből. 2011-ben ez logikus lépésnek is nevezhető, a Windows 7 Professionalnél elérhető Windows XP mód tényleg képes kiváltani a sok cégnél még kényszerből használt korábbi rendszert. A tápegység ezúttal is 65W-os (a drágább, dedikált videokártyával rendelkező változatok 90W-os töltőt kapnak) és meglepően gyorsan tölti a kellően nagy kapacitású hatcellás telepet. Ha összehasonlítjuk a kiegészítők arzenálját az Asus B53F-fel, igencsak nagymértékű hiányérzetünk támadhat: se dokkoló, se egér, se kábelrendező.

2. Hardver

A hűtőrendszert mintha átörökítették volna a 8440p-ből, annyira hasonló a működésük. Bár üresjáratban a 6550b valamivel több zajt csap, terhelés hatására semmivel nem hangosabb a kisebbik EliteBooknál, ráadásul a hőmérsékleti adatok is megegyeznek (üresjáratban 40, maximális terhelésnél 75 fokot mértünk az azonos órajelű Core i3-mal). A burkolat sehol nem melegedett át, de a bal oldali szellőzőnyíláson ezúttal is kellemesen meleg levegő távozott.

Galéria megnyitása

A három szóban forgó gép teljesítménye között érdemi különbséget nem mutatott ki a Windows 7 beépített tesztprogramja, ami megfelel a valóságban tapasztaltaknak is. A 2 GB memóriát (amely a jelenlegi árak mellett nyugodtan lehetne a duplája is) könnyedén bővíthetjük, ugyanis egyetlen modulként kapjuk meg, mint a 8440p esetében. Az integrált videokártya sebessége valamivel alacsonyabb az i3-mas processzor miatt az EliteBookban lévőnél, de korábban már megmutattuk, mennyire kis mértékben érinti ez a valós teljesítményt.

Sajnos búcsút kellett mondanunk a 8440p-ben látott Seagate Momentus családnak, hiszen a ProBookba már a legújabb generáció került, amely nem csak, hogy lassabb, de bőven hangosabb is az elődnél, aminek nagyon nem örültünk. A többnyire halk hűtőrendszer miatt a komolyabb munkavégzés során tapasztalt klasszikus kerregés kicsit kiábrándító tud lenni rövidtávon. A melegedéssel szerencsére nem volt gond, de egy pár plusz fokot szívesen elcseréltünk volna a zajcsökkentésért cserébe.

A HP csak Premier Soundnak hívja az amúgy teljesen mezei sztereó hangszóró rendszerét, amely azon kívül, hogy tiszta hangzást biztosít, semmi egyébbel nem emelkedik ki a tömegből – igaz, ebben a kategóriában erre nincs is feltétlenül szükség.

3. Ergonómia

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A legnagyobb különbség minden kétséget kizáróan a külsőben keresendő, azon belül is a felhasznált anyagoknál. Míg az Elitebook nagy része fémből készült, addig a ProBookon elenyésző mennyiségben találunk ilyen anyagokat, de ettől függetlenül robosztusnak tűnik a váz még a hátsó burkolat közepénél is, igaz, plusz merevítést nem tartalmaz, így nagyobb ütődésnél a kijelző óhatatlanul sérülhet. Bár elég sok a műanyag felület, azért a fontosabb helyekre jutott némi alumínium, ilyen a burkolat és a csuklótámasz. A zsanér is egy fokkal gyengébb, mint a 8440p-nél, de elég keményen tartja a helyén a kijelzőt, aligha akad majd vele gondunk hosszabb távon. Jó hír, hogy mind a cserélhető optikai meghajtó, mind a dokkoló csatlakozó megmaradt alul, így az üzleti mivoltából gyakorlatilag semmit nem vesztett a készülék drágább testvéréhez képest. A záró szerkezet ezúttal nem egy mezei mechanikus változat, hanem a továbbfejlesztett verzió, amit az EliteBooknál láttunk.

A billentyűzet gyakorlatilag teljes egészében megegyezik az EliteBook-okével, ami jó hír, hiszen a 8440p-vel is maximálisan elégedettek voltunk – míg a ProBook elsőszámú ellenfelének kikiáltott Asus B53F-ével nagyon nem. A numerikus rész miatt a maradék kicsit szűkösebb, mint a 8440p-nél, ez leginkább az Enteren látszik, de a mindennapos használat során gyorsan hozzászoktunk. A LED-es visszajelzők nagyon szépen világítanak, de egy fokkal jobban bántják a szemet, mint a nagy testvérnél. A gyorsgombok között kapunk egy újat a számológép személyében, viszont a kijelző beállítását végző példányt egyúttal el is veszítjük, de véleményünk alapján ez a csere abszolút megéri. Furcsa, hogy a pöcökegér az opciós listán sincs és a hozzá tartozó gombok helyét kicsit igénytelenül fedik el ahelyett, hogy teljesen eltűntetnék.

Galéria megnyitása

A touchpad is nagyon hasonló a 8440p-éhez azzal a különbséggel, hogy multitouch műveleteket nem támogat egyáltalán. Ez fájó pont volt számunkra, igaz, a hasznos felület nagysága is valamivel a kategória átlaga alatt van. A jobb és bal egér gombok puhán és könnyen nyomhatók, bár ezúttal is az alsó felüket kell masszírozni a sikerhez.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A gyártó eléggé megbolondította a csatlakozók elrendezését, de pontosan ugyanazokat és ugyanannyit kapunk, mint a 8440p esetében, tehát HDMI-vel és USB 3.0-val ezúttal se számoljunk. Van viszont ExpressCard bővítő helyünk és a kártyaolvasó is oldalra került, amely könnyebb kezelhetőséget biztosít.

Kijelző terén nyilvánvalóan a méret miatt is eltérést tapasztaltunk az EliteBookhoz képest, ám ez sajnos minőségromlással is járt. Hiába a matt panel és az átlagnál valamivel jobb látószögek, alacsony fényerő mellett igencsak fátyolos képet produkál a 6550b – ettől függetlenül teljesen meg voltunk vele elégedve, hiszen a fényerő tartománya elég tág volt és közepestől felfelé eltűnt a már említett fátyol hatás. Arra is figyelmesek lettünk ugyanakkor, hogy ha a gépet akkumulátorról használjuk, akkor a maximális fényerő valamivel alacsonyabb, mint konnektoros üzemeltetés esetén. A kávában található webkamera kifejezetten szép képet produkál, ráadásul a mozgáskövetése parádés.

4. Teszteredmények

A teljesítménytesztek gyakorlatilag csak megszokásból kerültek a cikkbe, hiszen minden alkatrésszel találkoztunk már nem egy alkalommal.

Galéria megnyitása

Nagy meglepetést tehát nem láthattunk a processzor teszteknél se, jól látható viszont az egycsatornás memória átvitelből fakadó teljesítmény veszteség egy-két alkalmazásnál, ezt egy második RAM modullal könnyedén orvosolhatjuk.

Galéria megnyitása

Az Intel HD Graphics videokártya hozta a szokásos teljesítményt, az egyetlen memória modul miatt viszont a sávszélessége kicsit szűkös volt, ezért az utolsó helyre kényszerült a 6550b-ben lévő változat. Természetesen, ezen a területen is javíthatunk a második RAM behelyezésével.

Galéria megnyitása

Az akkumulátoros tesztek lefuttatása után kiválóan látszott, hogy a legerősebb ProBook könnyedén hozza a kategória átlagát, amely figyelembe véve a vételárat és az ellenfelek produkcióját abszolút kecsegtető.

5. Értékelés

A Hewlett-Packard nagyon úgy fest, hogy minden kategóriában rájött, mitől döglik a légy. A közel hibátlan EliteBook után a legdrágább ProBook is megmutatta, miért érdemes 2011-ben is számolni az egyik legrégebbi gyártóval, ha kis- és középvállalkozóként notebook vásárlásra adnánk a fejünket. A 230 ezres vételár abszolút elfogadható, és egy dokkolóval megspékelve nagyjából ott vagyunk, mint az Asus B53F-fel azzal a különbséggel, hogy a 6550b-t mi összességében jobb vételnek tartjuk.

Galéria megnyitása

A HP Probook 6550b-t a Ramiris Europe Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Pro:

+ jó billentyűzet

+ jó touchpad

+ jó hűtőrendszer

+ jó anyagminőség

+ 3 év garancia

+ dokkolhatóság

Kontra:

- hangos és kategóriáján belül lassú merevlemez

- még mindig 32 bites operációs rendszer alap kiépítésnél

- 2 GB RAM szériaként

- pöcökegér opció hiánya

- csökkentett maximális fényerő akkumulátoros használatnál

Hivatalos oldal: HP Magyarország

Vásárlás: iPon webáruház

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

44 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rubex
rubex
2011. febr. 22. 10:20
#37

Ha már itt jártok, kíváncsi lennék, mit szóltok akkor a Rossignolhoz? http://bit.ly/hc0lK9

salgopc
salgopc
2011. febr. 19. 12:35
#36

Ezen én is morogtam, mikor HP laptopot kellett beszereznem valakinek. 4 GB ram, és x86 Win7 mellé. Mintha az x64 Windows tízezresekkel drágább lenne...

nattila77
nattila77
2011. febr. 16. 18:56
#35

Ezekben az UEFI-s HP-kban a 4g ramból 32bites windows7-en még 3g sem használható.

8440p-n pl 2.92gb áll rendelkezésre a win7 x86 szerint.

nattila77
nattila77
2011. febr. 16. 18:51
#34

az elitebookénál gyengébb kijelző? annál is van lejjebb?? úristen HP!

insanity228
insanity228
2011. febr. 16. 15:42
#33

Sermi - Nem vált normálisan az integrált és a dedikált között, illetve bizonyos esetekben bekapcsoláskor kép sem volt. Azóta persze már jött ki új BIOS és a drivereket is javították.

carraroxt - Dell, bár attól is függ milyen géped van és milyen a gari (pl. helyszíni azonnali csere, bár ez van HP-nál is).

Sermi
Sermi
2011. febr. 16. 17:39

Az lehet, a korai verziós driverekkel volt némi gond. Mondjukk a T500-ban 3650 van, nekem a T400, 3470 kombóval már nincs probléma. Azt hittem már valami hardver hibát említesz.:D

carraroxt
carraroxt
2011. febr. 16. 11:12
#32

JuanDebrecen Garanciális háttere melyiknek a leginkább korrekt?

carraroxt
carraroxt
2011. febr. 16. 9:41
#31

Végignézve a tesztet nem látom be miért okos választás ez. Nagyon durván túl van árazva a tudásához képest. És még abban az egy kategóriában amiben szerintem a specifikációkat elnézve mindenki kiemelkedő képességeket várt volna, azaz az üzemidőben sem sikerül semmi extrát mutatnia, sőt... Ezt a teljesítményt, és funkcionalitást máshol max 160e környékén mérik.

Ja, ha már Notebook teszt. Az E350 Brazossal szerelt Packard Bell lapos tesztje nagyon érdekelne. :O

hunmyke
hunmyke
2011. febr. 16. 9:22
#30

JuanDebrecen, szerintem kár a DV szériát az elitebook és a probook szériákhoz hasonlítani. HP üzleti gépekkel eddig nem sok baj volt.

iteq47
iteq47
2011. febr. 16. 7:40
#29

ez a hdmi annak fontos, aki pl sokáig akarja használni a cuccot. én nem adtam ki az említett csatlakozó miatt több pénzt, mégis van a vidi karimon, a kamerán, a tv-n.

szal ha kihasználod, vagy kifogod használni, ak nem rossz:)

insanity228
insanity228
2011. febr. 16. 7:20
#28

HP nx6110 volt az első notim, utána egy 8510p, most pedig egy 8530p. A 8530p renew programos, a 8510p használtan lett véve. SOHA semmi bajuk nem volt. Azóta van jó pár EliteBookos ismerősöm, a zár hibáján kívül mással még nem találkoztunk. Ha neked a Lenovo a szimpatikus, vegyed, én még inkább maradnék az IBM-nél. Amúgy nem perelted a Lenovo-t a T500-asok videokártya problémái miatt?:)

Sermi
Sermi
2011. febr. 16. 15:08

Mi a baj a T500-ak videokártyájával? Olvasgatok Thinkpad fórumot de még nem találkoztam vele.:/

Amúgy attól hogy a Lenovo átvette nem lett feltétlenül rosszabb a TP brand. Pl full Roll-Cage azóta van tudtommal. Na meg az űrállomáson is használnak Lenovo gépet (emlékeim szerint A31p ami még IBM és T61p-k vannak, utóbbi már Lenovo ugye).

Persze azt elismerem hogy a Lenovo lefelé is bővítette a kinálatot olyan gépekkel amikre ráaggatta a TP nevet elég indokolatlanul. Ezeket én se tekintem igazi TP-nek...O.o

JuanDebrecen
JuanDebrecen
2011. febr. 16. 0:34
#27

@ insanity228

Tényleg okos vagy, leülhetsz.

Nemtom mi köze van ennek, vagy a hozzászólásomnak az Asus-hoz, megkönnyítem: semmi.

A megbízhatóság alapján saját tapasztalat (kb. 45 laptop, ami körülöttem van/volt.) IBM géppel eddig még NEM volt baj, de még a Lenovoval sem. Dell laptop gondja öt év után, hogy megpurcant a táp. wow.

HP: nekem egy TX1000-em van/volt, várom, hogy perelnem kell-e itthon a HP-t vagy nem, nézz utána. Amikor amcsiból vettem itthon 750ezer volt a core2duo-s verziója. Tehát ilyen összegre gondolj, nem eldobható netbookra. 2 másik haveromnak is behalt az alaplapja, és a harmadik haveromé jól működik. de mi mivel abból fasza kis DV szériából való, az is tönkre fog menni. Most MBP-m van, ég és föld... Szerintem olvasgass, mielőtt észt akarsz osztani olyanról, amiről fogalmad nincs. Hidd el, 1,5 éve szopok a kedves HP miatt, mert nem volt hajlandó elismerni, hogy szar nVidia csippeket raktak több szériába. Nulla customer support... [LINK]

[LINK]

Ezt tényleg csak azért mondom, mert vigyázni kell ezekkel. A 3 év gari miatt kerül ennyibe és nem 150-be. Ennyi.

Bár abban igazad van, hogy kit érdekel, hogy ez a gány videókártya van benne? Az üzleti felhasználók 95%-nak tökéletesen megfelel ez, mert nem grafikus atomerőre van szükségük, hanem egy megbízható gépre. Ami inkább legyen Lenovo :P

hunmyke
hunmyke
2011. febr. 15. 22:47
#26

CarKiller, nem sűrűn láttam még iskolákban HDMI-s projektort, pedig egyetemre is visszajárok, de szimpla diavetítéshez nem sok értelme van. Gondolom pályázatokon nyerhették ezeket a cuccokat, olyankor vannak érdekes kiadások.

Nálunk egyetemen pl.: 20"-os 1680x1050-es felbontású lcd-ket kapott a suli régi ibm gépekre, amikben a videokártya max 1280x1024-et engedett (programozás alatt meg majd kifolyt a szemünk). De sokszor vannak ilyen kiadások.

insanity228
insanity228
2011. febr. 15. 22:45
#25

Ez a HDMI láz kezd már viccessé válni:) Monitor vásárláskor, videokártya vásárláskor, babakocsi vásárláskor, mindenhol azt hallom az első kritériumok között, hogy legyen rajta HDMI. Nagyon jól hangzik kiejtve, de tényleg annyira fontos a felhasználók többségének? Kétlem.

Egyébként meg Display Port...

Balucsek
Balucsek
2011. febr. 15. 22:19
#24

bdfhz: a 32 bites oprendszerek tényleg 4 giga memória címzésére képesek (2^32 cím lehetséges) csak ebbe benn van a VGA Dedikált memóriája is, de az esetben ez nem okozhat gondot mert nincs...

CarKiller
CarKiller
2011. febr. 15. 21:47
#23

hunmyke: Az iskolánkban HDMI van a projektorokon, és a tanárok notebookján, és láss csodát azt használják, sőt! 3D is van, na akkor biztos nem kell a HDMI?

hunmyke
hunmyke
2011. febr. 15. 21:15
#22

bdfhz, a doksi igaz rossz példa, de az újabb MS Office-ok képesek "tökörészni", vehetünk szemügyre egy nagyobb adatbázist is, melyet szintén sűrűn használnak üzleti kategóriában, CPU-t, HDD-t jobban megerőlteti, mint a RAM-ot.

Üzleti kategóriában a D-sub-ot sűrűbben használják, mint a HDMI-t. Ha előadásról van szó, ott projektort használnak. Elég sok TV-n van még D-sub. Egyébként megemlíteném neked csak érdekesség kedvéért, hogy a Thinkpad-ekben sincs sűrűn HDMI csatlakozó.

A tesztben szereplő HP pedig egy "olcsósított" üzleti gép, nem más.

hunmyke
hunmyke
2011. febr. 15. 18:06
#21

bdfhz, anyaghasználatot meg az összeszerelési minőségét látom figyelmen kívül hagytad, ami az üzleti gépeknek az egyik legnagyobb előnye és a mostani tesztben nem épp egy kommersz gép van.

Továbbá az i3-nak elég jók az energiatakarékossági lehetőségei, nem véletlenül erőltetik. Ha kell egy kis teljesítmény azt is tudja. Dolgozom én Pentium procis Lenovo gépekkel, hát nem vagyok elájulva tőlük, majdnem hogy gyengék, ha csak egy szimpla doc-ot nyitok meg rajta.

Olcsó Fujitsu-kat nem sorolnám a 200-300 ezres üzleti gépek közé.

32 bites oprendszer szinte mindenre elég, jelzem hogy 4GB-ot videomemóriával együtt meg lehet vele címezni (de gondolom ezzel te is tisztában vagy), továbbá, ha nem használsz VMware-t akkor szinte mindenre elég a 2GB RAM is.

100-200k-s gépekbe nem tesznek dokkolót és akksi dokkolót. Legalábbis még nem nagyon találkoztam velük ebben az árszegmensben. Üzletre szánt laptopoknál ez elég nagy előny lehet. Ha prezentációról vagy filmvetítésről van szó, akkor többnyire a D-sub van előnyben, legtöbb helyen projektort használnak.

bdfhz
bdfhz
2011. febr. 15. 19:23

Anyaghasználat, összeszerelés. Nem hagytam figyelmen kívül, nekem a tesztből úgy jött le, hogy jó, jó, de azért nem rendkívüli. Az i3 más tesztek szerint nem fogyaszt kevesebbet egy kétmagos AMD-nél. (Lásd például a Dell-tesztet, ahol két gépet eresztettek egymásnak.) Ami a Word-dokumentumokat illeti, nehogy már 2-magos hyper-threading-képes processzor kelljen hozzájuk. Ezzel a feladattal egészen jól megbirkóztak a Pentium II gépek is több mint 10 évvel ezelőtt (meg valószínűleg a régebbiek is). A 2 GB memória biztos sok mindenre elég, de akkor megint oda jutunk, hogy akkor minek a Core i3? Vagy ha olyan feladatot akarok végezni, amihez tényleg kell a Core i3, akkor lehet, hogy kevés lesz a memória. A 32-bites Windows csak elméletben tud 4 GB-ot megcímezni, én így tudom. Nagy teremben projektort használnak, kis irodában nem biztos. Kispórolni a HDMI-t nem költségcsökkentés, egyszerűen ostobaság illetve marketing ("vedd meg a drágább gépet, ha HDMI-t akarsz" ). Vagy azokban sincs?

Szóval számomra ez a gép - a cikk címét meghazudtolóan - egyáltalán nem okos döntés.

hunmyke
hunmyke
2011. febr. 15. 10:45
#20

gabest, azért a 300k-s üzleti gépeket hidd el jobban kihasználják. Persze ez cégenként változó lehet.

bdfhz, gyanítom azért írta nagybetűkkel, mert ezt már vagy 25-ször leírta a HP-s notebook teszteknél. Az ilyen általad linkelt statisztikákra ne hagyatkozz. Egy rakat használt üzleti gépet árulnak bizonyos cégek renew programban (2-3 éves gépek). Gondolom nem foglalkoznának velük, ha megbízhatatlanok lennének. Én is vettem egy Nc6400-ast, és bizony egy izom GMA 950 van benne, de mindenre elég amire munkahelyen használom. Sokat cipelgetem, sokszor bekapcsolva is.

bdfhz
bdfhz
2011. febr. 15. 11:44

Ezzel a géppel egyetlen bajom van, amit az első hozzászólásomban írtam. Az "üzleti" jellemzőket nagyrészt kiherélték belőle, ára mégis minimum félúton van a "hétköznapi" és az üzleti kategória között. Nézzük részletesen!

  1. Nincs benne erős videókártya és viszonylag kicsi a memória. Semmi probléma, netezni, táblázatot kezelni, bemutatókat készíteni bőven elég ennyi. De akkor mi a fenéért tesznek bele Core i3-at? Legyen benne egy olcsó AMD vagy Pentium. Azzal tényleg csökenthetnék az árat a felhasználói élmény csökkenése nélkül.

  2. Matt kijelző. Ez tényleg jó, de a legolcsóbb Fujitsuk is tudják. A képarány tényleg béna, munka közben nem filmet nézünk és nem játszunk.

  3. 3 év garancia. Nem kell hasraesni, a Dell és a Fujitsu is ennyit ad mégpedig a legolcsóbb gépeire is. Az alapáron 1 évet kínáló Acerhez viszonylag olcsó a garanciakiterjesztés.

  4. Akkumulátoros üzemidő. Nem, vagy nem lényegesen jobb, mint amit a legolcsóbb gépek nyújtanak hasonló hardverrel.

  5. 32-bites Windows. Tehát ha esetleg kevés (lesz) a 2 GB memória, és veszek (jelenleg) 6 ezer forintért még 2 GB-ot, nehogy már ki tudjam használni.

  6. Nincs HDMI. Ha esetleg valamit (pl. egy oktatófilmet) egy nagy tévén szeretnék bemutatni, nehogy meg tudjam tenni.

Egy-két változtatással lehetne ez jó gép. Például:

Procit kicserélni egy energiatakarékosra, merevlemezt kicserélni egy lassabbra, HDMI-t beletenni, árat levinni kb. 180 ezerre. Akkor talán lehetne rajta gondolkozni.

gabest
gabest
2011. febr. 15. 10:13
#19

Üzleti gépek azért tartanak tovább, mert megvesznek belőlük egy kazallal és a felét be se indítják a dolgozók, mert van nekik jobb saját gépük.

balintdavid
balintdavid
2011. febr. 15. 10:02
#18

Amikor megláttam, hogy üzleti gépről szóló cikk, már előre tudtam, hogy lesz pár majom kommentelő, aki lefikkantja az integrált vga-t. :D

insanity228
insanity228
2011. febr. 15. 7:58
#17

Simba

Ezért kell az eggyel előbbi szériát választani jelenleg, ott még 16:10-es a panel. Ugyanúgy tudják a vPro-t, ugyanaz a váz, extrák, a C2D P\T procik meg amire notebookkal szükség lehet, bőven elegendőek.

insanity228
insanity228
2011. febr. 15. 7:54
#16

A Te döntésed, csak légyszíves olyan butaságokat ne terjesszünk már, mit amit linkeltél is, mert nem én fogok szívni utána, hanem a pistikék akik majd eszerint kezdenek el vásárolni aztán pofára esnek.

Simba
Simba
2011. febr. 15. 7:51
#15

Nem tudom mi bajotok van a VGA-val. Ez egy üzleti szériás gép, igaz az olcsóbb fajtából. Ide nem kell dedikált VGA mert minek? Csak zabálja az akkut, Crysis-olni meg nem ilyen gépet kell venni.

Nekem egyedül csak a képarány nem tetszik, sajnos manapság csak 16:9-est gyártanak. Főleg ezzel a ritka szar felbontással:D És sajnos a felső kategóriára is ez jellemző(Thinkpad, Elitbook). Hogy cseszné meg aki kitalálta.

insanity228
insanity228
2011. febr. 14. 22:54
#14

Fordítsuk meg a kérdést: mikor lesz a macbookokban MgAl méhsejtes váz és mikor felel meg egy macbook a Mil-Std-810F katonai szabványnak?

Nem véletlen 3 cm vastag egy EliteBook vagy ThinkPad sem...

Gicz
Gicz
2011. febr. 14. 22:26
#13

milyen rohadtul VASTAG ez a noti... mikor lesznek a sima notik macbook vastagságúak???

/ 2
Vissza az oldal tetejére