Habár a cseh fejlesztők által készített Kingdom Come: Deliverance eredetileg a Kickstarteren indult, szó sincs arról, hogy "indie" címként tekintsünk rá - legalábbis ehhez ragaszkodik Daniel Vavra, a fejlesztők vezetője. Az anyag eredetileg 1,1 millió dollárt kapott a közösségi finanszírozási oldalon, de azóta is lehet támogatni folyamatosan, és minden támogató hozzáférhet az éppen aktuális technológiai alfához.

A játékon egyébként egy 70-fős csapat dolgozik, nem kis produkcióról van tehát szó. Ezen kívül a CryEngine 3-ra épül, és abból igyekeznek is mindent kihozni a srácok. Vavra szerint egy AAA-kategóriás anyagról beszélhetünk, ami egyébként nem fantasy, a szó szoros értelmében, a lényege ugyanis a kardvívás minél realisztikusabb szimulálása.

Ráadásul nem is lesz rövid. A készítők ígérete szerint legalább 50 órányi játékidőre számíthatunk. A fejlesztés jelenleg az alfa stádiumban tart, és a Warhorse stúdió megerősítette, hogy a PC-s megjelenés után érkezik konzolokra is - a tervek szerint csak pár hét lesz a különbség, de először mindenképp PC-re jön. Mivel a CryEngine 3 eleve multiplatform, a kódot nem kell portolniuk, az jelenleg is fut konzolokon. Persze optimalizálni kell, főleg a memóriahasználatot, ugyanis jelenleg a framerate még viszonylag alacsony, de Vavra szerint egyáltalán nem problémás a dolog.

Ami a VR-t illeti, az úriember csak annyit tudott mondani, hogy támogatni fogják, az Oculus Riftet legalábbis mindenképp. Előtte azonban ki kell találni néhány dolgot, például azt is, hogy miként kerüljék el a rosszullétet. Ez a típusú játék ugyanis (FPS-nézetű harc és lovaglás) kifejezetten képes a mozgásbetegség előidézésre, akár még VR nélkül is.

A Kingdom Come: Deliverance valamikor 2016 nyarán jelenik meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
RaimiHS
RaimiHS
2015. szept. 23. 14:07
#6

Elder Scrolls Oblivionra hajaz kicsit

YellowFlash
YellowFlash
2015. szept. 23. 0:11
#5
Balucsek
Balucsek
2015. szept. 22. 18:34
#4

50 óra a teljes trilógia hossza lesz, vagy az első részt növelik meg ennyire? Mert a gyűjtés idejéről nekem még 10-20 óra közötti részekből álló trilógia rémlik összesen 40-50 órára becsült tartalommal. Ez volt az egyetlen dolog ami annak idején eltántorított a preordertől.

Szerk: Ahogy látom kickstarteren még pont egy olyan érték van megadva, hogy bármi is lehessen belőle:

Approx. gameplay time: 30 hours (Act 1), 70+ hours (all 3 acts)

Nemadja
Nemadja
2015. szept. 22. 13:06
#3

16:24-nél az ott egy közlekedési tábla (talán úton folyó munkák táblája)?

aryanis83
aryanis83
2015. szept. 22. 12:45
#2

Ó, belsőnézetes lovaglás..én elhiszem, hogy ez így realisztikus, de sokat levesz a játék hangulatából, hogy szénné röhögöm rajta magam. Mivel a lovat nem látod, olyan, mintha a szörnyecskékből ugrálna valaki előtted egy pogo-sticken :D..Ebbe talán belefért volna egy third person nézet..

Trolltaxi
Trolltaxi
2015. szept. 22. 13:00

Igazad van, sokkal izgibb közben a ló seggét is nézni...

Ezekben a játékokban teljesen letiltanám a 3rd person kamerákat. (OK, csak a Mount&Blade 1-2. alapján mondom ezt) A külső nézet teljesen odavág a beleélésnek.

Crytek01
Crytek01
2015. szept. 22. 12:39
#1

Mondjuk jó lenne már látni is valamit ,ahol pl belovagolja valaki az egész game területét, hogy elképzeljem hogy lesz ebben 50 óra.

Mert amit eddig láttunk a 100mx100méters 3-4 házas kis "tanya" kevés eddig.

Vissza az oldal tetejére