A Honor márkanév alatt rajthoz álló okostelefonok általában jó vételnek szoktak bizonyulni, és ebben az esetben sincs ez másként, ráadásul a Honor 7A az igazán széles tömegeknek szól, a középkategória alsó határánál áll rajthoz. A mobilon érződik a spórolás, de ahogy azt látni fogjuk, kirívó hiányossággal, gyengeséggel nem kell számolni.
Vékony kávával áll a nagyközönség elé a Honor 7A, a megjelenítőjét FullView jelzővel illeti a vállalat, a képaránya 18:9-es (2:1). A felhasznált panel 5,7 hüvelykes képátlóval bír, a felbontása pedig 1440 x 720 képpontos, így még éppen elfogadható részletességet nyújt. A bekapcsolást követően az Android 8.0 fogadja a felhasználókat, ami ezúttal is az Emotion UI 8.0 grafikus felülettel lett ellátva. A kamerarendszer háromfős, előre egy 8 megapixeles egység került, hátra pedig már párban egy 13 és egy 2 MPixeles képérzékelőt pakoltak a tervezők. A duálkamerás felállásnak köszönhetően szoftveresen tud majd látványos mélységélességet produkálni az okostelefon. Mivel van LED-es villanó is, így sötétben is képes lesz fotózni és videózni a szerkezet – és azt is érdemes megemlíteni, hogy F/2.2-es lencserendszer jellemzi a Honor 7A főkameráját. Az előlapon található képalkotóhoz is társul egy lágy segédfény, ami automatikusan derít majd a fényviszonyok függvényében, ezt a kamerát arcfelismerésre is lehet használni, 1024 pontot vizsgál, és a LED-nek köszönhetően sötétben is lehet rá számítani.
A Huawei sokszor használja a saját fejlesztésű központi chipjeit, de ezúttal nem egy ilyen megoldás került bevetésre, hanem a Qualcomm Snapdragon 430. Ennek megfelelően két négyfős klaszterbe rendezve kizárólag Cortex-A53 magok vannak a chipben 1,1 és 1,4 GHz-es órajelen; a grafikus feldolgozó szerepében pedig az Adreno 505 lépett a színre. A rendszermemóriát figyelembe véve kettő kivitellel számolhatunk a Honor 7A esetében. Alapjáraton csak 2 gigányi RAM-ot vonultat fel a készülék, viszont lehet majd kérni 3 GB-tal felvértezve is – persze ennek már meglesz a felára. A háttértárra nem lehet panasz, 32 GB-os kapacitással szolgál, és ha ez idővel szűkössé válik, akkor sincs probléma, hiszen adott a bővítési lehetőség. A kapcsolati képességek lajstromát a 4G LTE hálózati modem nyitja, ami mellett ki lehet emelni az FM rádió meglétét is, más egyéb extra viszont nincs, csak a Bluetooth modult, a WLAN-t és az A-GPS vevőt találják még benne az érdeklődők. A konstrukció Dual-SIM-es, ezáltal több vásárló igényeinek felel meg, és külön öröm, hogy dedikált helyekről van szó – azzal viszont számolni kell, hogy csak DSDS módban működik.
Az újdonságon a fém felületek dominálnak, a ház javarészt alumíniumötvözetből készül, ennek megfelelően kiváló minőségérzetet fog biztosítani. Fekete, arany és kék színekben lehet majd hozzájutni a Honor 7A-hoz. A mobil 152,4 x 73 x 7,8 milliméteres idomokkal rendelkezik, ami pedig a tömegét illeti, 150 grammal kell számolni. Nem esett még róla szó, de van a fedélzeten ujjlenyomat-olvasó is, ezt a tervezők a hátlapra tették. A szenzor megbízhatóan, gördülékenyen végzi majd a munkáját, és ezt nemcsak a kijelző nyitásakor lehet majd alkalmazni, hanem más műveleteknél is. Ahogy az mostanában egyre általánosabbá válik, egy kicsit sovány akkumulátor került a hátlap mögé, 3000 milliamperes kapacitással kell gazdálkodnia az okostelefonnak. Gyorstöltés persze van, a Quick Charge eljárásnak köszönhetően nem kell majd sokáig a konnektor mellett rostokolnia az eszköznek.
A Honor 7A alapáron (2/32 GB) 800 jüanba kerül, ami átszámítva mindössze 125 dolláros összegnek felel meg, annak viszont, aki több memóriát szeretne, vastag felárat kell fizetnie, ugyanis a 3 GB RAM-mal ellátott modell már kb. 155 dollárt kóstál (1000 jüan). A mobil nem várat magára, Kínában azonnal kereskedelmi forgalomba kerül, és hamarosan szélesebb körben is megjelenhet.