A Huawei ezúttal egy egészen érdekesnek ígérkező konfigurációt húzott elő a kalapjából. A Honor 4C értelemszerűen a 3C utódjául fog szolgálni, ráadásul az alábbiakat figyelembe véve nem is akárhogy. A Honor 3C és a különböző változatai nagy sikernek örvendtek, és most ezen az újdonságon a sor, hogy tovább vigye az örökséget. Lássuk megvan-e benne a potenciál, hogy sikeressé váljon.
A Honor széria legújabb tagja 5 hüvelykes kijelzővel került a kamerák kereszttüzébe. A felhasznált panel 1280 x 720 képpontot lendít mozgásba minden egyes érintésnél, így kellően éles, és az IPS technológiának hála valószínűleg a képminősége is rendben lesz. A készüléken sajnos egyelőre csak az Android 4.4 van jelen, de a vásárlók joggal reménykedhetnek abban, hogy elkészül majd rá az Android 5.0 is, hiszen maga a hardver már 64 bites támogatással bír. A Huawei szerencsére bátran nyúlt hozzá a KitKathez, és ennek eredményeként az Emotion UI 3.0 számos extrával látja el az okostelefont, amik részben feledtethetik a Lollipop hiányát. A tervezés során nem virtualizálták a három alapvető kezelőszervet a szakemberek, és milyen jól tették. Annak ellenére, hogy ezek csak érintőbillentyűk, a Honor 4C előlapján igazi díszítőelemként is jól működnek, adnak egy hangyányi finomságot az egyébként faék egyszerűségű megjelenéshez. Az előlapon felfedezhető még egy szelfizésre kifejezetten alkalmas kamera is, ami 5 megapixeles önarcképek készítését teszi lehetővé, a főkamera pedig már 13 MPixeles felbontásban örökíti meg az eléje táruló dolgokat. Utóbbinak a munkáját egy F/2.0-s lencserendszer, valamint egy LED-es villanó segíti, hogy rosszabb fényviszonyok mellett is lehessen számítani rá. Videózni 1080p-ben lehet a Honor 4C-vel, de az elülső kamera csak 720p-s felvételek közvetítésére alkalmas.
A Huawei az egyik saját fejlesztésű központi chipjét vette használatba, a HiSilicon Kirin 620-ast. Ez a lapka már nyolcmagos, de kifejezetten alacsony órajelen üzemel, hiszen mindössze 1,2 GHz a maximális működési frekvenciája. Egyforma Cortex-A53 egységek fedezhetők fel benne – hasonlóan a MediaTek megoldásaihoz –, és egy Mali-450 MP4 grafikus feldolgozó is része még a chipnek. A memóriával is bőkezűen bánt a Huawei, hiszen annak ellenére, hogy egy költséghatékony konstrukcióval állunk szemben, 2 GB-tal gazdálkodhat a rendszer. A háttértár ugyan csak 8 GB-os, de mivel megoldották a bővítési lehetőséget, így ez sem igazán jelenthet gondot az érdeklődők számára. A kapcsolati képességek tekintetében ami szomorú, hogy nincs 4G LTE támogatás, be kell érni a 3G HSDPA+ modemmel. Persze a 21 Mbps-os letöltési sebesség sem kevés, de mostanra a Honor 4C legtöbb konkurense már 100 Mbps-nál is gyorsabban képes száguldani mobilinternet-kapcsolat mellett. A szerkezet kínál 802.11 a/b/g/n WLAN-t Wi-Fi Directtel megtoldva, Bluetooth 4.0 modult, A-GPS vevőt, mely a GLONASS műholdakat is segítségül tudja hívni, és még FM rádió is van a fedélzetén. Kiemelendő, hogy egyszerre két SIM kártyával tud boldogulni, de sajnos egyidejűleg csak az egyiken lehet hívásokat bonyolítani – tehát DSDS (Dual-Sim Dual-Standby) módon kezeli a hálózati kártyákat.
Az eszköz a térfogatát figyelembe véve teljesen átlagos, 143,3 x 71,9 x 8,8 milliméteres vonalak határolják, azonban a tömege meglehetősen nagy lett a méretéhez képest, a mérleg nyelve ugyanis 162 grammig kúszik alatta. A multimédiás képességeit illetően egy valamiről még nem esett szó, a készülék támogatja a DTS hangzásjavítást, ami persze jobbára egy szoftveres megoldás, de így is érdemes róla említést tenni. A hátlapja mögött egy 2550 mAh-s telep lapul. A specifikáció tükrében az üzemideje átlagosnak ígérkezik, és ennél közelebbit sajnos nem is tudunk róla, mert gyári mérésekkel nem szolgált a Huawei. Az okostelefon összesen öt színben lesz elérhető, így az érdeklődőknek lesz lehetősége kiválasztani a nekik leginkább tetsző modellt. A szokványos fekete és fehér páros mellett van még arany, kék és rózsaszín variáns is.
A Huawei Honor 4C Kínában kezdte meg a pályafutását, és egyelőre nem derült ki az, hogy a hazáján kívül más területeken mikor bukkanhat fel. Az újdonság igazán jó ár-érték mutatóval rendelkezik, hiszen mindössze 130 dollárnak megfelelő jüant kérnek el érte a Tmall és a Vmall online boltokban. Ennyiért bizony méltó vetélytársa lesz például a Xiaomi Redmi 2-nek és a Meizu m1-nek is, de azért kompromisszumot kell kötni a kiöregedett rendszerrel és az LTE hiányával, amiből az előbbi ugyan változhat, de az utóbbi már biztosan nem.