A szúnyoginvázió nem tréfadolog. A rovarok néha valóban elviselhetetlen mennyiségben lepik el környezetünket, leginkább szürkületkor, de rosszabb esetben pedig a nap más időszakaiban is. Ráadásul az éghajlatváltozás eredményeként egyre több olyan invazív fajuk jelenik meg Magyarországon, amelyek trópusi betegségeket terjesztenek. Hogy éppen mennyi szúnyog van körülöttünk, az jelentős részben függ az időjárástól, hogy hol vagyunk és legfőképpen attól, hogy mennyire gyérítették központilag az állományt. De mit tehetünk mi magunk, hogy elkerüljük a bosszantó, olykor fájdalmas csípéseket?

A piacon rendkívül széles palettáról válogathatunk, ha szúnyogriasztásról vagy -irtásról van szó, ezeknek a megoldásoknak azonban egy része vagy teljesen hatástalan a rovarokkal szemben, vagy nem a jó rovarokra hat, és olyan fajokat pusztít el, amelyek hiánya komolyan bezavarhat a beporzásba vagy éppen a madarak táplálkozásába. Hogy melyik módszer működik, és melyik nem, azt az alábbiakban szedtük össze.

A bőrön és a ruházaton alkalmazható riasztószerek

A szúnyogok távoltartására tudományosan igazoltan ezek közül azok alkalmasak, amelyek a következő hatóanyagok valamelyikét tartalmazzák:

Dietil-toluamid (DEET)

A hatóanyagot az Egyesült Államok hadseregének tagjai számára fejlesztették ki, és a vizsgálatok alapján elsősorban rovarűzőként működik, vagyis a szúnyogok egyszerűen nem szeretik a szagát. Másodlagosan rovarirtóként is működhet, a hatóanyag megfelelő mennyiségben gátolja a központi idegrendszer egyik fontos enzimének működését, megbénítva a rovarokat és fulladásos halált okozva náluk, ez azonban a rovarriasztókban lévő mennyiség mellett ritka.

A DEET egészségügyi kockázatai kapcsán voltak viták az elmúlt évtizedekben, de a kiterjedt vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy felnőttek esetében 30 százalékos koncentrációig nem jelent különösebb rizikót az alkalmazása. 2–12 év közötti gyerekeknél maximum 10 százalékos DEET-tartalmú készítményt javasolt alkalmazni naponta legfeljebb 3-szor, 2 év alatti gyerekeknél pedig naponta legfeljebb egyszer. 6 hónaposnál fiatalabb gyerekek esetében semmiféle DEET-alapú készítményt nem javasolt használni – és más bőrre kerülő szert sem.

Pikadirin

A pikadirin egy újabb, 1990-ben kifejlesztett, sok szempontból a DEET-nél is jobb készítmény. Rovarriasztóként az előbbihez hasonló hatékonysággal működik már 5–15 százalékos mennyiségben is, ráadásul nem irritálja a bőrt, fénystabil, szagtalan és nem károsítja a műanyagokat. A vizsgálatok alapján a leghatékonyabban a 20 százalékban pikadirint tartalmazó szerek működnek, és ezeket a gyerekek és a terhes nők is nyugodtan használhatják.

Míg korábbi vizsgálatok alapján úgy tűnt, hogy a szer ugyanahhoz a szagreceptorhoz kötődve riasztja el a szúnyogokat, mint a DEET, a frissebb kutatások alapján úgy látszik, hogy a pikaridinnek egyes szúnyogfajok esetében inkább elkendőző hatása van: az emberi bőrből származó illékony anyagokkal keveredve csökkenti azok illékonyságát, elrejtve az embert a szúnyogok elől.

Etil-butil-acetil-aminoproprionát (IR3535)

Az IR3535 a vizsgálatok szerint tisztán riasztó hatású, vagyis nem öli meg a szúnyogokat. Színtelen és csaknem teljesen szagtalan, bár a műanyagokat bontja és a szemet is irritálhatja. Hasonlóan hatékony, mint az előző szerek, gyerekek és terhes nők számára is biztonságos, és az előző hatóanyagokhoz hasonlóan gyorsan lebomlik a környezetben.

Citriodiol (P-mentán-3,8-diol, PMD)

Ez az egyetlen természetes alapú szúnyogriasztó szer, amely igazoltan hatékonyan működik. Eredetileg a citrom illatú eukaliptuszból kinyert olajról van szó, bár a forgalomban kapható szerek többsége inkább ennek szintetikus változatát tartalmazza. Ebből többnyire 10–30 százalékos hatóanyagtartalmú termékek kaphatók, amelyek a citriodiol mennyiségétől függő ideig (kb. 2–7 óráig) védenek a szúnyogokkal szemben. 3 éves kor alatt nem ajánlják a használatát az allergiás reakciók magas kockázata miatt.

Elektromos szúnyogirtók és légtérkezelő aeroszolok

A bedugós, a hatóanyagot lapkás vagy folyadékos formában tartalmazó, és ezt párologtató szúnyogirtó készülékek elsősorban zárt térben alkalmasak a szúnyogok távoltartására. (Ezekből egyébként már hordozható, kültéri készülékek is vannak.) Ebben általában elég hatékonyak, amit elsősorban annak köszönhetnek, hogy valóban erős mérgeket tartalmaznak, amelyek elpusztítják a vérszívó rovarokat. Ezzel együtt a környezetre is nagyobb terhet jelentenek, és gyakran más, ártalmatlan rovarokat is károsítanak, ugyanúgy ahogy a hasonló összetételű, légtérkezelésre alkalmas aeroszolok. Az igazoltan működő hatásúak ezek közül általában a következő összetevők egyikét tartalmazzák:

D-fenotrin vagy pralletrin

Általános rovarirtó szerek, amelyek piretroidok közé tartoznak, így a szúnyogok mellett például a méhekre is erősen mérgezőek.  A rovarokat azok idegrendszerére hatva pusztítják el, az emlősökre viszont csekély ezen hatásuk. Embereknél mérsékelten szem- és bőrirritáló hatásúak, a vízi élőlényekre viszont nagyon mérgezőek, mivel a vízbe kerülve nagyon lassan bomlanak le. A gyerekekre, magzatokra veszélyesebbek lehetnek.

Piperonil-butoxid

A rovarölő szerek hatását fokozó anyag, gátolja a rovarokban a méreg lebomlását, így az kisebb mennyiségben is hatásos lehet. Emberben lehetséges rákkeltő, de a kis koncentrációban való alkalmazása nem jelent komoly kockázatot. A halakra nézve mérsékelten, más vízi élőlényekre, kétéltűekre erősen mérgező hatású.

UV-lámpás rovarirtók

Ezen termékek fejlesztőik állítása szerint vonzzák a szúnyogokat, majd a rovarokat feszültség alá helyezett vezetékkel vagy egy csapdába terelve pusztítják el. Közülük kettőt ki is próbáltunk, de nem vagyunk meggyőzve: az egyik ugyan meglepően hatékonynak bizonyult, de a vonatkozó szakirodalom áttekintése után meggyőződésünk, hogy nem azért, amit a gyártók állítanak róla.

Az UV-lámpás koncepcióval a legnagyobb gond, hogy a kapcsolódó tudományos eredmények tükrében teljesen rossz alapokon nyugszik. A szúnyogokat ugyanis közel sem vonzza annyira az UV-fény, mint más rovarokat, így az ilyen csapdák elsősorban más fajok között művelnek nagy pusztítást, amiben számos beporzást végző faj tagjai, például különféle molylepkék is érintettek.

A szúnyogokat elsősorban az általunk kilélegzett szén-dioxid, másodsorban a testhő, harmadsorban pedig a bőrön keresztül felszabaduló, illékony anyagok vonzzák. Ezek összetétele, ami a vércsoporttól kezdve a táplálkozáson át a szedett gyógyszerekig sok minden függvénye lehet, befolyásolja, hogy kit „szeretnek”, és kit nem szeretnek a szúnyogok. A tejsav bizonyosan a kedvelt anyagok között van, ezért van az, hogy ha valaki szürkületkor sportol, azt különösen imádják a vérszívók. A kutatók jelenleg is dolgoznak azon, hogy milyen összetevőkből áll a tökéletes illatkoktél a szúnyogok számára, és ha ezt sikerül megtalálniuk, valószínűleg minden eddiginél hatásosabb szúnyogcsapdákkal állhatnak elő.

A fény tehát, legyen bármilyen hullámhosszú is, önmagában nem kifejezetten vonzó a szúnyogok számára (leszámítva, hogy még messzebbről a kívánatos, lélegző testekhez vonzhatja a rovarokat). Ez tökéletesen látszott is az általunk is tesztelt egyik szúnyogcsapda, a CAMRY 7936-os LED-es szúnyogirtó UV-lámpája esetében, amellyel többszöri próbálkozás ellenére egyetlen szúnyogot sem sikerült elfogni.

A jópofa kinézetű, bányászlámpára emlékeztető eszköz elvileg apró UV-lámpákkal csalogatja magához a szúnyogokat, amelyeket aztán egy halk ventilátorral egy zárt tárolóba terel. A módszer azonban nem működik. Szúnyog ugyan volt bőven a kipróbálási helyszíneken, de a lámpácskával összesen két rovart sikerült elejteni: egy muslicát és egy darazsat, amely a frászt hozta ránk, amikor meglehetősen megzavarodva előmászott a kikapcsolt készülékből. Szúnyog azonban egy darab sem volt a tartályban, amelyet egyébként egy csavar meglazításával lehet eltávolítani és üríteni.

Második tesztalanyunk a Vivamax Elektromos rovarcsapdája volt, amely rögtön megöli a beletévedt rovarokat, hiszen azokat áramütésnek teszi ki a csapdát átszövő, feszültség alá helyezett drótok révén. Ezzel már jóval nagyobb volt a „kapás”, és a könnyedén eltávolítható tálcába lepotyogott rovarok nagy része tényleg szúnyog volt, de más fajok is bőven akadtak. Gyanítható továbbá, hogy a szúnyogokat inkább a lámpa nagy hője vonzotta magához, és nem az UV-fény. A relatíve nagy szúnyoglétszám pedig elsősorban annak is lehetett az eredménye, hogy szürkületkor próbáltuk ki az eszközt, amikor szúnyogból igen sok van a levegőben.

Egy, a sajátunknál sokkal objektívebb, hozzáértőbb és átfogóbb kutatás keretében a Delaware-i Egyetem kutatói hat hasonló készülék 10 hét alatt összegyűjtött, összesen 14 ezer áldozatát vizsgálták meg, és úgy találták, hogy az elpusztított rovarok közül mindössze 31 volt vérszívó. Egy másik hasonló vizsgálatsorozatban átlagosan 4,1 százalék, illetve 6,4 százalék volt a szúnyogok aránya a napi „termésben” a teljes szúnyogszezonban, ami még mindig nagyon alacsony arányt jelent. Az általunk végzett teszt során az összegyűjtött rovarok – mintegy 100 tetem – 80 százaléka szúnyognak tűnt, de mint már említettük, a tesztelés a szürkület idejére korlátozódott, és azt sem állíthatjuk biztosan, hogy ezek mind csípőszúnyogok voltak.

A másik probléma azon túl, hogy a vizsgálatok alapján az ilyen készülékek válogatás nélkül pusztítják a rovarokat, hogy az áramütéssel ölő rendszerek a betegségeket terjesztő szúnyogok esetében akár növelhetik a fertőzés kockázatát. Ugyanis gyakorlatilag megsütik, és elkezdik párologtatni a rovarokat – az általuk hordozott kórokozókkal együtt.

Az UV-lámpás eszközök esetében tehát az alapkoncepció biztosan hibás, és az alacsony hatékonyság mellett (ahol egyáltalán lehet bármiféle hatékonyságról beszélni) más kockázatok is felmerülnek.

***

Végezetül összeszedtünk még néhány dolgot, ami nem működik és ami biztosan működik, ha a szúnyogok távoltartásáról van szó:

Ami nem működik

Ami viszont működik