A medveállatkák mindenütt megtalálhatók, ahol van víz – az óceánban, az édesvízben, a növényekben és a talajban is – és rendkívül szélsőséges körülmények között is túlélnek. A mikroszkopikus élőlények evolúciós gyökerei azonban rejtélyesek, mivel releváns fosszilis leletek alig maradtak fenn.

Most két, ugyanabba a lencse nagyságú, kréta időszaki borostyándarabba ágyazott medveállatka-fosszília újbóli elemzése világítja meg az apró lények családfáját. A Communications Biology című szaklapban a napokban közölt eredmények arra utalnak, hogy 180 millió évvel ezelőttre az állatok már kifejlesztették legfontosabb szuperképességüket: vagyis hogy képesek a külső körülményektől függetleníteni magukat, és felfüggeszteni normális életfunkcióikat.

Medveállatka-fosszíliákból nagyon-nagyon kevés van, mondja Roberto Guidetti, a Modena és Reggio Emilia Egyetem zoológusa, aki nem vett részt a kutatásban. Valójában eddig összesen csak három olyan maradványt találtak, amely kapcsán a szakértők egyetértenek, hogy medveállatkákhoz tartozhatnak, mindegyiket borostyánba zárva. Guidetti elmondása szerint ez ezen fosszíliák közül kettő elemzésén alapuló új eredményekből elsősorban az derül ki, hogy az állatok milyen keveset változtak az évmilliók során.

A medveállatkák a nyolclábú gerinctelenek, amelyek akár fél milliméter hosszúak is lehetnek. A kutatók már évtizedek óta tanulmányozzák az élő példányokat, és az 1960-as években Kenneth Cooper biológus fénymikroszkóp segítségével sikeresen azonosította az első megkövesedett medveállatkát is, amely egy Kanadából származó borostyánkőbe ágyazódva került elő, és a kréta időszakból, mintegy 80 millió évvel ezelőttről származik. Cooper az élőlényt Beorn leggi névre keresztelte, J. R. R. Tolkien világának egyik szereplője után, aki medveszerű alakot tudott ölteni. Cooper arra a következtetésre jutott, hogy a B. leggi az eutardigrádok közé tartozik – a medveállatkák azon ágába, amelyek főként édesvízi és szárazföldi környezetben élnek –, de nem látta elég tisztán a fosszíliát ahhoz, hogy részletesen leírja. Ugyanebben a borostyánkődarabban volt egy másik példány is, amely pedig túlságosan össze volt zsugorodva volt ahhoz, hogy a kutató megvizsgálhassa.

Ortega Hernández és Marc Mapalo nemrégiben újra megvizsgálta a kérdéses borostyánt, ezúttal lézerkonfokális mikroszkópiával, egy olyan módszerrel, amely lehetővé teszi a kutatók számára, hogy egy vékony, meghatározott hullámhosszúságú fénysugár segítségével lenyűgöző részletességgel tanulmányozzák az apró struktúrák térszerkezetét. Amikor a lézer eltalálja, a medveállatkákat borító kitin természetes módon fluoreszkál. A fluoreszcencia mérésével a kutatók térben rekonstruálták az egyedeket, beleértve karmaik részleteit is, amelyeket a szakértők a fajok megkülönböztetésére használnak.

Ortega Hernández elmondása szerint a képek messze a legnagyobb felbontásúak, amelyeket medveállatka-fosszíliákról valaha is készítettek. A 310 mikronos, azaz az emberi hajszál szélességének kétszeresét kitevő B. leggi képein hét jól megőrződött karom látható. A test felé görbülő karmok kisebbek, mint a testtől elfelé görbülő karmok, ez a mintázat a mai Hypsibiidae-családban jellemző. Ez megerősíti az egyed helyét az eutardigrád ágban, állapították meg a kutatók.

A második, eddig azonosítatlan, körülbelül 100 mikrométeres példánynál az első három lábpár mindegyikén hasonló hosszúságú karmok vannak, de a negyedik lábpáron hosszabbak a külső karmok. Ez a mintázat a modern Hypsibioidea-szupercsaládra jellemző. A kutatócsoport Aerobius dactylusnak nevezte el, arra utalva, hogy a fosszília a borostyánban látszólag a levegőben lebegett, és hosszú karommal rendelkezik.

Az eredmények azt sugallják, hogy a medveállatkák már 80 millió évvel ezelőtt is sokfélék voltak. Bár a két faj az eutardigrádokon belül ugyanabba a családba tartozik, koruk segít a kutatóknak abban, hogy pontosítsák az egész családfa főbb eseményeit. Az új adatok például arra utalnak, hogy a szárazföldi eutardigrádok és a másik nagy csoport, a heterotardigrádok változatosabb, tengeri csoportja közötti szétválás később történt, mint gondolták, mintegy 500 millió évvel ezelőtt.

A kutatók korábban is feltételezték, hogy a kriptobiózis, vagyis a normál anyagcsere felfüggesztésének képessége egymástól függetlenül fejlődött ki a két medveállatka leszármazási vonalban, de eddig nem tudták kideríteni, hogy ez mikor történhetett. Az újrakalibrált családfával Ortega Hernández és csapata első ízben becsülte meg, hogy a medveállatkák ezen szuperképessége 180 millió évvel ezelőttre biztosan kialakult, és akár már 420 millió évvel ezelőtt is megjelenhetett.

Guidetti véleménye szerint a felülvizsgált evolúciós időrend fontos, és elég megbízhatónak tűnik. A szakértő reméli, hogy további példányokat találnak a borostyánokban, amelyek más kérdésekre is választ adhatnak, például arra, hogy miért zsugorodtak össze a medveállatkák az idők során. Ortega Hernández hasonló véleményen van: „Nagyon szorgalmasnak kell lennünk, és a megfelelő helyeken keresnünk” – mondja. Ahogy mondja, azon túl, hogy a medveállatkák kicsi és aranyosak, rendkívül fontos túlélési stratégiákat rejtegetnek, amelyeket idővel talán mi is hasznosíthatunk.