A helyiek által moai néven emlegetett szobrok a 12–17. század között épültek, és máig óriási rejtélyt jelent, hogyan voltak képesek a sziget lakói mindenféle gépi segítség nélkül felállítani az átlagosan 4 méter magas és több mint 12 tonnás figurákat. Pedig biztosan jól bevált módszerük volt az építésre, hiszen az apró szigeten eddig majdnem 900 ilyen szobor találtak meg a régészek.

A szobrok kapcsán különösen izgalmas kérdés, hogy vajon hogyan kerültek a helyükre az alakok által viselt, majdnem két méter átmérőjű, vaskos kalapok, amelyek másfajta kőből készültek, mint a főalak. Nemrég amerikai kutatócsoport publikált új tanulmányt a témában, és bár ők sem tudták megoldani teljesen a szoborépítés rejtélyét közel két évtizednyi munka után sem, a kalapok felhelyezésével kapcsolatban mostanra előálltak egy kielégítőnek látszó teóriával.

Galéria megnyitása

A fizikusokból és régészekből álló csapat az álló szobrok és kalapjaik vizsgálata, illetve a szigeten megtalált félkész szobrok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a hatalmas, kerek kőlapokat a szobrok felállítása közben helyezték fel, akkor, amikor a főalak még előrefelé enyhén meg volt döntve.

A kalapokat nem könnyű vizsgálni, mivel ezek rendszerint lágyabb kőből készültek, és erősebben megrongálódtak mint a főalakok. Ráadásul nem is teljesen egyformák, de a vizsgálatok feltártak néhány olyan hasonlóságot, amelyek alapján egyértelműnek tűnik, hogyan kerültek a helyükre. A mérések és modellek tükrében kutatók úgy hiszik, hogy az őslakosok földből és kövekből rámpát építettek a szobor elé, a függőlegeshez képest 17 fokban megdöntve támasztva meg a főalakot, majd ezen a rámpán kötelek segítségével görgették fel a kalapot.

Galéria megnyitása

A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ez egyelőre csak egy elmélet – amit azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok teljes mértékben alátámasztanak. A következő lépés az lesz, hogy maguk is létrehoznak egy kalapot, és azt az általuk kiötlött módszerrel megpróbálják a helyére tenni, lehetőleg úgy, hogy ehhez 15 embernél többre ne legyen szükség.

A húsvét-szigeti szobrok építésével kapcsolatban a múltban rengeteg különböző elmélet született, ezek többségének azonban nem sok alapja van. Ami a mostani publikációt kiemeli ezek közül, hogy valóban a régészeti leletekre, és fizika törvényeire alapoz, mondják a független szakértők.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jún. 7. 2:27
#1

A válasz nagyon egyszerű, amióta van az embernek logikája, azóta meg tudja csinálni azt amit eltervez. Ilyen dolgokból született a "többet ésszel, mint erővel" közmondás is. Nyilván az soha nem derül ki pontosan hogy milyen módszerekkel építették ezeket, vagy épp a piramisokat, de ha párszáz embert ráállítanánk hogy építsenek ilyesmiket gépi segítség nélkül, szerintem nekik is sikerülne kigondolniuk hogy milyen módszerrel fogjanak neki.

dzsuz87
dzsuz87
2018. jún. 13. 8:47

A "mai ember" részhez még annyit érdemes hozzáfűzni, hogy most már az információt nem igazán akarjuk eltárolni magunkban, mert hozzászoktunk, hogy mindent meg lehet találni könnyen. Azért ha megszűnne az internet, ez komoly érvágás lenne. Ugyanez a helyzet a saját eszközökön tárolt adatokkal.

axe: ha bármennyi ember körbe tudná állni a szobrot, akkor nyilván odébb tudná dobni, csak ugye sosem ez a helyzet. És miért ne lehetne leúsztatni a köveket egy folyón? Akkoriban a vallás ereje sokkal nagyobb volt, szóval még csak rabszolgák sem kellenek hozzá feltétlenül.
" viszont nem volt tele fals, szemét információkkal, mint manapság a net" akkoriban is voltak tévedések, félrefordítások, átköltések, ne idealizáljuk ennyire a múltat.

És az mennyire közismert, hogy a piramisokhoz a köveket úgy szállították, hogy a homokot meglocsolták mielőtt az a kő alá került volna? Rengeteg trükköt tudtak az őseink, amit hosszú évszázadok alatt sajátítottak el (akár véletlenül is), csak egy jó részük mára haszontalanná vált, és feledésbe merült. Ők is igyekeztek megkönnyíteni a saját életüket, ha lehetőségük volt rá.

Vissza az oldal tetejére