Hivatali eltávozás – Pózerkedés alapfokon

Mentaillatú, ólom-hecsedlilekvár-latex ötvözetből fröccsöntött balalajka, Frank Sinatra örökzöldeket dúdolgató, lazacrózsaszín szamár-sündisznó hibrid, és visszafogott fekete komédia nincs.

Hivatali eltávozás – Pózerkedés alapfokon

35 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
35
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Bár technikai megoldásaik már a maguk idejében is megmosolyogtatóak voltak, az ötvenes-hatvanas évek fekete komédiái méltán foglalnak el kiemelt helyet a szórakoztatóipar csúcsteljesítményei között. Ennek oka, hogy a direktorok rákényszerültek, hogy a groteszk effektorgiát és a belsőségekben turkálást mellőzve a tartalomra koncentráljanak. Ergo abszurd-éjsötét, jókedvvel és a tabuszegő nevetés kiváltotta bűntudattal egyszerre eltöltő vígjátékokat kellett tető alá hozniuk, hogy felkeltsék a potenciális érdeklődők figyelmét.

Az élénk szellemről és zabolázatlan kreativitásról tanúskodó etalonok listáját hosszasan sorolhatnánk. Az 1955-ös Betörő az albérlőmben egy, a titokzatos Professzor által vezetett bűnbanda tagjai könnyűszerrel kitervelnek és végrehajtanak egy módfelett körmönfont rablást. Majd, hogy biztosan elkerüljék a börtönt, eldöntik, a főhadiszállásukként szolgáló szobát kiadó, kotnyeles házinéninek vesznie kell. Viszont ahogy az sejthető, az egyszerűnek tűnő feladatról kisül, hogy jóval bonyolultabb a várnál, és magukat nem is oly rég nyeregben érző haramiák egy iszonyatos, idegölő rémálomban találják magukat.

Az 1959-es Egy vödör vérben dekadens sznobok egy hírnévre vágyó, botcsinálta-dilettáns senkiházit ünnepelnek kuriózumszámba menő szobrai miatt. Holott azok nem valódi műalkotások, hanem meggyilkolt áldozatai agyaggal bevont tetemei. Az 1960-as Rémségek kicsiny boltja egy apránként hitvány mészárossá züllő virágárus kálváriáján keresztül mutatja be a hiúság és a szerelem buktatóit. Míg az 1964-es Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni a hidegháború elé tart tükröt. Egyben emlékeztet, hogy ha beüt a krach, a magukat civilizáltnak vallók is örömmel kukába hajítják népboldogító elveiket, és készséggel asszisztálnak az ordas eszmék terjedéséhez.

Egy első, felszínes pillantásra a döntően horrorfilmekben utazó Patrick Brice kísérlete, a Hivatali eltávozás is a frappáns alapötletet és a jellemábrázolást mindennél fontosabbnak tartó iskola szatirikus felhangú követőjének tűnhet. Mert ebben a rendező azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha egy, csupán a céges kultúra milliók által gyűlölt, lélekőrlő visszásságai által egyben tartott kompánia atomjaira hullana.

Kalandjaink egy csapatépítő tréningen veszik kezdetüket. Lucy (Demi Moore) egy ehető evőeszközöket forgalmazó start-up a nyitott munkakörnyezethez és a közösségi szellemhez hasonló jelszavakat teli torokból harsogó, de valójában a legkisebb szembeszegülést is vasmarokkal megtorló, diktátorlelkű vezetője. Alárendeltjei nem különösebben rajonganak érte, ám mivel féltik a megélhetésüket, kénytelen-kelletlen engedelmeskednek a jógázó hárpia szeszélyének. Így mikor az üzletasszony arra kényszeríti őket, hogy egy profikat is megizzasztó, ezernyi veszélyt rejtő barlangrendszerbe szálljanak alá, nincs apelláta. Elhangzik ugyan némi tessék-lássék tiltakozás, de győz a megszokás, és újfent meghajolnak a fúria akarata előtt.

Ám hamar kiderül, hogy ezúttal súlyos tévedés volt igent mondani a főnökasszonynak, mert a kijárat beomlik, és kísérőjüket (Ed Helms) agyonüti egy jókora szikla. A kicsiny kollektíva tagjai tehát elevenen eltemetve kénytelenek kivárni, hogy befusson a felmentősereg. Ez persze alaposan megviseli az idegeiket: kibeszéletlen konfliktusok szökkennek szárba, kipattanó botrányoktól izzik a levegő, és a korábban kizárólag a körülmények kényszerítő ereje által kierőszakolt egység egy szempillantás alatt felbomlik. Ráadásul ahogy telik-múlik az idő, a mélyben rekedt szerencsétleneknek azon is el kell gondolkozniuk, hogy szűkös készleteik elfogytával ráfanyalodjanak-e a férfi oszló-erjedő, de kiéhezve egyre csábítóbb-csalogatóbb tetemére.       

Kannibalizmus, hosszú hónapok csendes terrorjáért visszavágó, lenézett páriák, életükért reszkető, érdemtelen-gerinctelen törtetők és a civilizáció álságos kulisszáinak szétesése: papíron több sem kell egy feszes tempójú, groteszk-morbid csemegéhez. Ám sajnos ahogy arra húsz-huszonöt perc elteltével kénytelenek vagyunk ráébredni, egy kifejezetten bátortalan próbálkozással hozott minket össze a sors, és egyáltalán nem azt kapjuk, amit joggal elvárnánk. Mivel a Hivatali eltávozás pusztán külsőségeiben imitálja a zsáner képviselőit, vagyis elfertőződő sebekkel, véres tetemekkel, illetve szilánkokra zúzódó koponyákkal igyekszik leplezni, hogy egy kétségbeejtően középutas, sekély és moralizáló tanmese az összefogásról.

Valódi ellentétekről vagy fokról-fokra elszabaduló pokolról sem beszélhetünk. Hovatovább ahelyett, hogy alámerülnénk a lélek legocsmányabb bugyraiba, lényegében egy, az altesti poénokra és a káromkodásokra fókuszáló, modern amerikai vígjátékok által kitaposott úton poroszkáló, habkönnyű bohósággal szúrják ki a szemünk. Az egyetlen különbség az, hogy itt két dialógus között felmerül, hogy a hús akkor is hús, ha nemrég még vonatkozott rá az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

Nyoma sincs a nevetést elmélyítő feszültségnek, és ebben oroszlánrésze van annak, hogy egy-két markáns kivételtől eltekintve zéróhoz közeli személyiséggel bíró felcserélhető bábok hányattatásain kéne nevetnünk. De az, hogy a szereplők jószerivel egytől-egyig vagy a bajokra fölényesen legyintő, víg kedélyű idióták, vagy a hisztérikus-szarkasztikus primadonnák, irgalom nélkül kiheréli a hangulatot. Elvégre pont az volna a lényeg, hogy a merőben eltérő habitusú bajbajutottak apránként levetkőzik a gátlásaikat, és a maguk sajátos módján reagálnak a krízisre. Ezért az, hogy a vállalati intrikákat kipellengérező vonulat kimerül abban, hogy a vezérigazgatóval lefekvők előnyhöz jutnak, és az ötletlopás rossz, már nem oszt, nem szoroz. Ahogy az is keveset von le az eleve szerény élvezeti értékből, hogy apránként ez a kevéske, langymeleg fekete humor-pótlék is elpárolog, előkészítve a terepet a happy end-re kihegyezett lezárásnak.

Azaz az összkép egy lázadó korszakát élő, egyéniségét méregdrágán vásárolt divatcikkekkel pótló, durcás kamaszra hajaz, aki mély megvetéssel szemléli a körülötte élő, menthetetlen-javíthatatlan kispolgárnak bélyegzett felnőtteket. Ám hiába a sörösdobot-nyitófülekkel ékesített, szegecselt bőrkabát, a szivárvány tövében élő unikornisoknál is epilepsziás rohamot előidéző, rikító-lakkozott taréj és a vérlázító összegért mért, kapitalizmus-kritikát hirdető kitűzők, kilóg a lóláb. A műlázadónak esze ágában sincs áthágni a korlátait, sírógörcsben törne ki, ha valóban úgy kellene élnie, mint idoljainak, és el sem tudja képzelni, hogy ne kapja meg  a zsebpénzét. Csak másol, és egy jól körülhatárolt stílusba kapaszkodva igyekszik különlegesebbnek, vagy minimum másnak mutatni magát.

Így mindent összevetve Brice munkájának savanyú-éretlen gyümölcse egy önnön merészségével kérkedő, de kockáztatni semmi szín alatt nem merő, zavaros-erőtlen katyvasz. Ezerszer jobban járunk, ha a műfaj fénykorának gyöngyszemeiben vagy az Aki bújtban mélyedünk el – ezt a félresikerült hibridet pedig mielőbb felejtsük el.

Összefoglalás

Hivatali eltávozás – Pózerkedés alapfokon

Hivatali eltávozás – Pózerkedés alapfokon

Hivatali eltávozás – Pózerkedés alapfokon
Szerzői értékelés
35
%
Egy szabvány komédia, ami erőnek erejével fekete humorúnak akar látszani.
Egyik-másik jelenet nem rossz.
Alapvetően csak külsőségeiben imitálja a megcélzott műfajt.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap