A Sony az idei évben valami egészen újat szeretett volna nyújtani a mobilok terén, de a jelek szerint minimum mellényúlásnak lehet tekinteni az Xperia család tavaszi vérfrissítését. Az Xperia 1 és az Xpiera 10 az extra-széles képaránnyal próbálkozott be, de egyelőre negatív rekord, vagy legalábbis tízéves mélypont lett az eredménye. Ha így folytatja a vállalat, akkor talán fele annyi okostelefont sem tud majd eladni 2019-ben, mint tavaly, pedig már 2018-ban is döbbenetes mélyrepülésben volt az alakulat.

A Sony Mobile egyike azoknak a nagy gyártóknak, akik kiestek a toplistás nevek közül az utóbbi években. Kezd olyan irányt venni a japánok termékeinek a sorsa, mint a HTC-é, ahol már az is ritkaság számba megy, ha egyáltalán negyedéves viszonyításban jobban szerepel, mint korábban. Az Xperiákkal sosem volt különösebb probléma, attól eltekintve, hogy az ár-érték arányukat tekintve messze elmaradtak a kínai riválisok által biztosított megoldásoktól. Ez viszont ma már éppen elegendő lehet ahhoz, hogy egyre kisebb tábort tudjon elérni.

Galéria megnyitása

Ebben az évben a Sony merészebb dizájnt valósított meg a felső és a középkategóriás termékeinél, az eddigieknél is extrémebb képarányt, 21:9-es vetett be. De az érdeklődők úgy fest, hogy nem igazán fogadták ezt örömmel. A vállalat eladásai kevesebb, mint a felére estek vissza, ami talán még a japánokat is váratlanul érte, de arra azért számítani lehetett, hogy nem fognak hirtelen több milliót eladni a csúcsmodellből és a szerényebb társából. Annyi reményfény lehet itt, hogy az új Xperiák csak május végén léptek a pályára, szóval nem voltak végig elérhetőek, ám azt is figyelembe kell venni, hogy a rajt pillanatában valószínűleg sokan lecsaptak rájuk, akik az MWC-s bemutatás óta vártak rájuk.

Egy évvel ezelőtt még nagyjából 2 millió eszközt tudott értékesíteni a cég, most azonban már az egy milliót sem érte el ez a szám. Nagyon régen volt arra példa, hogy a Sony ilyen kevés Xperiát adjon el, egészen az okostelefonok hajnaláig kell visszanyúlni, hogy ilyen produkciót lássunk. Mindössze kb. 900 ezer készülék talált új gazdára, ami azt jelenti, hogy az idei első és második negyedév együtt is épphogy kiadja a 2018 második negyedévében mért 2 milliós adatot, tekintve, hogy az év elején is csak 1,1 millióval indított a vállalat.

Galéria megnyitása

Nagyon nehéz azt megjósolni, hogy mi lesz az Xperiák sorsa, de 2014-ben még negyedévente 10 milliónál is nagyobb volt ezeknek a forgalma, most viszont jóformán megállás nélkül esik a kereslet. Jelen állás szerint már annak is örülhetne a vállalat, ha az egész éves forgalma elérné az 5 milliót. Az eddig számok alapján legfeljebb annyi jelenthető ki nagyjából biztosan, hogy a 4 millió azért meg lehet. A harmadik negyedév még biztosan gyengén alakul, de az ünnepi időszakban általában egy minimális emelkedés szokott lenni, ami végül még átbillentheti a mérleg nyelvét a 4 milliós határon.

A Sony egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs leállítani az okostelefonok fejlesztését, de tisztában van azzal, hogy komoly a gond. A legutóbbi információk szerint mindössze annyi a cél jelenleg, stabilan nyereséges legyen az Xperiák értékesítése. Ennek érdekében az utóbbi időben számos piacról kivonult a japán alakulat, csak azokban a régiókban maradt ott, ahol érdemi kereslet mutatkozik az okostelefonjaira. És ha sikerül a pénzügyek terén rendbe tenni a részleget, akkor onnantól próbálkozhat újra az építkezéssel, ami további stratégiai változtatásokkal járhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
SzAdamAndy
SzAdamAndy
2019. aug. 7. 18:39
#10

Gyorsabban csúsznak lefele a lejtőn mint LG? xD

mejoc
mejoc
2019. aug. 7. 13:20
#9

A Z1 óta lefelé csúsznak. Egyébként nem értem hogy sikerült a riválisoknak mindig előttük járni a kép éleeségben, mikor pont a Sony szenzorokat használták ők is, de a Sony-nak még a saját képalkotó szenzorjait se sikerült úgy használni mint a versenytársak.

saintabrams
saintabrams
2019. aug. 6. 22:52
#8

Ki kelene rugni az összes retardált felsővezetőt aki a mobilrészlegért felelős, és valami kompetens figurákkal feltölteni a pozíciókat, mert ha ez így megy tovább mennek ők is a levesbe. Imádtam a Z2-met annak idején, 4 évig használtam, de mikor telefonváltásra került a sor hát nem az akkori portfólióból választottam az biztos. Annak idején 4 év alatt kb. semmit nem változott a design, amivel önmagában nem lenne gond, szerettem ezt a kockás ""férfias"" designt, de az orbitális kávák alul felül teljesen indokolatlanok voltak már, mikor a konkurencia majdnem teljes kijelzős telefonokat gyártott. A Compact telókat mindenki imádta, erre mit csináltak ezek? Elkaszálták az egészet. Végre az utóbbi években rájöttek hogy valami design újításra van szükség, mi lett az eredménye? Ilyen gömbölyded rózsaszín lekerekített lfsz, valami hihetetlen retardált képaránnyal kombinálva. Arról nem is beszélve hogy ők is beálltak a sorba és majdnem elsők között dobták ki a 3.5-es Jack dugót. Értem én hogy valami egyedi brandet akarnak kitalálni maguknak, amivel kitűnhetnek a tök egyforma telefonok közül, de nem árt ha annak az egyedinek felhasználói szempontból is van értelme. A 21:9-es képarány nem az.

mosolygozsolt
mosolygozsolt
2019. aug. 6. 18:26
#7

Milyen ár-érték arányról beszél itt mindenki? Pontosan ugyan az van az összes csúcs készülékben és nagyjából ugyan annyiba is kerülnek.. Nekem a Sima Xperia Z óta csak Sony telefonjaim voltak (Z, Z3, XZ Premium és XZ2) egyikkel sem volt bajom, sőt, nagyon szerettem őket, bőven hozták, amit vártam tőlük. Nem vagyok márka fanatikus, csak ami bevált, azon minek változtassak? Nekem mondjuk pont az a kicsit szögletes de mégis elegáns design tetszett, ami pl az XZ Premium is hozott, aztán átálltak ők is a Samu féle lekerekített sarkú, hajlított kijelzős női egyentelókra, szóval most már én sem Sony-t veszek... de minőségre és ár-érték arányra baromira semmi baj nincs velük, drágák, mint az összes gyártó csúcskészüléke.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. aug. 6. 20:21

@PARASZT Röhejes, hogy annyira hulladék ember csinálta ezt a weblapot, hogy egy egyszerű url escape-t sem volt képes megcsinálni.

axe
axe
2019. aug. 6. 14:02
#6

K850i-t mennyire szerettem :)

csabi02
csabi02
2019. aug. 6. 12:58
#5

5éve csúsznak lefelé a leejtőn,durva.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2019. aug. 6. 10:35
#4

Nagyon dragak es nem tudnak ahhoz kepest olyan sokat. Illetve  a Huawei Xiaomi Samu trio mellett nincs sok tere

kadarivi
kadarivi
2019. aug. 5. 12:45
#3

A Samsung csinált "compactot" a Sony helyett, el is adott az S10e-ből 2 millió darabot csak észak amerikában '19Q1-ben. Jobb híján én is erre váltottam.

Sadenal
Sadenal
2019. aug. 5. 11:57
#2

Ilyen ár-érték aránnyal semmi keresnivalójuk nincs a piacon. A Huawei-Xiaomi-Samsung trió legyalulja őket a ge*ibe e téren. Nem is értem, eddig miért nem kaptak észbe.

fox
fox
2019. aug. 5. 11:48
#1

Hozzanak ki egy Xperia Mini 2019-et!

szipet
szipet
2019. aug. 6. 21:35

@fox

Tényleg jó lenne, ha csinálnának már emberméretű telefont is a tepsifonok helyett.

Vissza az oldal tetejére