Ha visszanézünk az elmúlt évek termésére, akkor bátran kijelenthetjük, hogy az Until Dawn az egyik legjobb interaktív filmélményt nyújtotta. A mezőny pedig nem volt éppen gyenge, mert bár a TellTale játékok felépítésben mind ugyanolyanok és csak a választás illúzióját adják meg a legtöbbször, sztori és hangulat frontján a jobbára nagyon eltaláltak. Aztán ott vannak az AAA kategóriás nagy filmek is a Quantic Dreamtől, mint a Beyond: Two Souls és a Heavy Rain. Én az utóbbit tekintem etalonnak, szerintem a műfaj legjobbját alkotta meg vele a francia fejlesztőcsapat. És azt kell mondjam, hogy minőségben nem marad el tőle az Until Dawn. A játékos elemei talán itt-ott még jobbak is.
Ezért is volt egy kicsit furcsa számomra, hogy a fejlesztő Supermassive Games ezúttal nem kapta meg azt a költségvetést az új sztorijához, amit az Until Dawn is. Kis pénz és visszafogott marketing övezi tehát a legújabb címüket, aminek különlegessége, hogy a PlayLink játékok sorát erősíti, vagyis mobiltelefonnal irányítható és kisebb társasággal is játszható parti cím.
Ez két dolgot von egyből maga után. Először is a mobilos irányítás miatt most már tényleg az abszolút minimumra redukálódtak a játékos elemek. Ez persze egyáltalán nem baj, hisz így olyan társaságoknak is vonzó kikapcsolódás lehet, akik egyébként nem játékosok. Meg egyébként is, ez egy interaktív film, nem játék, a lényege az, hogy döntéseinkkel befolyásoljuk a sztori haladását, ez pedig jól megvalósított benne, rengeteg elágazást tettek a Hidden Agendába. A másik dolog, amit a party játék mivolta magával hoz, hogy rövidebb, mint például a Quantic Dream-es alkotások. Ez azért jó és szükséges, hogy így legyen, mert a társaság így be is tudja fejezni a végigjátszást első nekifutásra. Nagyjából 3 órát kell a játékra számolni, de persze ez az idő attól is függ, hogy egy döntésen átlagosan mennyire akad le a társaság. Mert ugyan a játékban vannak időre menő szekciók, a legtöbb választás előtt addig ülhet a brigád, ameddig csak akar. Összehasonlításképpen nekem egyedül sikerült 2 óra körül végigmenni a játékon, míg egy 5 fős társasággal elszöszöltünk rajta majd 4-et.
Mint az már említettem, a Hidden Agenda egy krimi, a történetet pedig két főszereplő szemszögéből nézve követhetjük, az egyikük egy rendőrnyomozó, Becky Marney, a másikuk pedig a kerületi ügyész, Felicity Graves. A filmben egy „The Trapper” néven futó sorozatgyilkos után nyomozunk, aki az áldozataira olyan rafinált és halálos csapdákat szerel fel, amiknek rendre áldozatául esnek az esethez kivonuló, elsőként reagáló rendőri erők. A sztori egészen korrekt, a színészi játék és az animáció/külcsín viszont már csak közepes, itt érkezhető volt már a szűk költségvetés, mocapet például kizárólag Becky Marney karaktere kapott. Összességében viszont nem volt zavaró, vagy feltűnően csúnya semmi, szóval mondhatjuk, hogy korrekt módon spóroltak, élvezhető maradt tőle a játék.
A „játékmenet” nagyon egyszerű, vannak a játékban szimpla döntéshelyzetek, amikor két választás van, a játékosoknak pedig a telefon érintőképernyőjét használva kell az őket szimbolizáló kis színes pöttyöt abba a négyzetbe húzni, amelyik számukra szimpatikus. Itt az egyszerű többség dönt, probléma akkor van, ha egyenlő arányban vannak pöttyök a két négyzetben, ilyenkor addig kell görcsölni, míg valaki meg nem gondolja magát és át nem húz a másik oldalra. Én egyszer végigvittem a játékot másodmagammal is és meg kell mondjam, annak semmi értelme nem volt. Ha ketten vagytok csak a játékra, akkor azt javaslom, inkább egy valaki irányítson és a másik csak nézze, mivel így csak nyögvenyelősen megy végig a sztori, 3 főtől van csak értelme közösen játszani.
Ritkábban, de olyan döntéshelyzetek is vannak, amikor mindenkinek egyet kell érteni, ezek fölött már le tud akadni a társaság, hacsak nem dönt valaki úgy, hogy átveszi az irányítást és egyedül dönti el a helyzetet. Vannak ugyanis úgynevezett „takeover” kártyák, amiket a kétféle minijátékban jeleskedve szerezhetnek meg az egyes játékosok. Az egyikben adott idő alatt minél több nyomot kell megtalálni egy helyen (minden nyom egy „takeover”, annak aki megtalálja), a másikban az akciódúsabb részeknél gyorsan oda kell húzni a pöttyünket a képernyő random részén lévő négyzetbe. Ha sikerül, akkor például egy üldözős résznél Becky átugorja az akadályt és nem botlik meg benne, de gyakran volt olyan, hogy senkinek sem sikerült időben. A minijátékok szerintem lehettek volna változatosabbak és fantáziadúsabbak, de szódával elmegy ez is.
Ami az igazi probléma, hogy a két játékmód közül az érdekesebbnek hangzó, vagyis a kompetitív mód teljesen el lett baltázva. Az alapötlete az, hogy a játék bizonyos időközönként az összes játékosnak oszt egy kártyát, de csak egy tartalmaz közölük „hidden agendát”. Amennyiben az adott játékos átviszi az övét, pontokat kap, továbbá kevesebbet, de az is kap, aki helyesen tippeli meg, kinek volt rejtett célja. Na most, ez elméletben jó is lehetne, ha fifikás manipulációval és egymás befolyásolásával tudnánk ügyeskedni, de semmi ilyesmi nincs. Az agenda kiosztása után ugyanis lesz 2-3 teljesen lényegtelen döntés, majd közvetlenül a döntő elágazásnál lehet szavazni, hogy ki a hunyó. A borzasztó az, hogy a játékosok semmilyen támpontot nem kapnak ami alapján dönthetnek, szóval egyszerű tippelgetés megy, majd pedig jön a döntő pillanat, amit ha egy kicsit is ügyes az adott játékos, egyszerűen átvesz egy takeover kártyával és rövid úton lerendezi a helyzetet. Magyarán szólva az nyer, aki ügyes a minijátékokban és/vagy őt sorsolja be többször a gép és kap rejtett célkártyát. Arról már nem is beszélek, hogy ezek az agendák olyan döntések felé sodorják a történetet, amit egyébként nem szívesen választanának a játékosok, és így gyakorlatilag elrontja az egész filmélményt a dolog.
Úgyhogy én azt javaslom ezt minden társaság felejtse el, legalábbis első végigjátszásra, mert az alap mód sokkal szórakoztatóbb. Ott a titkos célos kérdések helyét átveszi minden fejezet elején egy szavazás, hogy például az itt ülők között szerinted ki a legkedvesebb, és aki nyer, az fog egy kritikus döntést fixen meghozni.
A telefonos applikáció
Összességében azt tudom mondani, hogy egy egészen kellemes kis interaktív filmet kapunk egy viszonylag korrekt sztorival (kicsit kiszámítható), egyszer érdemes rajta társasággal végigmenni. Az újrajátszhatósághoz hozzáad, hogy többféle befejezés lehetséges, de a gyilkos személye fix, ezért lényegében két fő kimenetel van: elkapjuk a gyilkost, vagy nem. Nagy kár, hogy a végén akkor is megmutatja a játék, hogy ki az elkövető, hogyha végigbénáztuk a sztorit és nem kaptuk el.
