HIÁBA A SOK BŐVÍTÉS, TOVÁBBRA SEM KÉSZÜL ELÉG INTEL SZERVERPROCESSZOR

A HPE szerint 2020 folyamán továbbra is végig fennáll majd a processzorhiányos helyzet, így a megrendelőknek alternatívák után kell nézniük.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jan. 23. 11:17
Hiába a sok bővítés, továbbra sem készül elég Intel szerverprocesszor

Úgy tűnik, több piaci szereplő is biztos benne, hogy az Intel processzoraiból nem készül majd elég idén se, azaz a hiányállapot tovább folytatódik az év folyamán, vagyis a második félévben sem várnak jelentős javulást. Ez a téma nemrégiben már előkerült, amikor az AMD mobilprocesszor-piaci részesedéséről írtunk, akkor ugyanis a világ legnagyobb notebookgyártójának vezetője fejtette ki, hogy szerinte 2020 folyamán továbbra sem készül majd annyi Intel processzor, amennyire a piacnak szüksége lenne. A HPE szerint a szerverprocesszorok szegmensében is ugyanez a helyzet állhat fenn idén.

A HPE a megrendelőinek adott tájékoztatóban kiemeli, a processzorhiány 2020 folyamán végig kitarthat, így alternatívák után kell nézniük annak érdekében, hogy elegendő konfiguráció készülhessen. A legújabb modellek, vagyis a Cascade Lake sorozat tagjai nemrégiben mutatkoztak be, így a termelés felfuttatása még mindig tart. Éppen ezért ezekből a processzorokból nem is készül még annyi, amennyi kéne, ezáltal a HPE szerint érdemesebb elérhetőbb processzorok felé fordulni  ilyen például a Skylake-Sp sorozat. Mivel mindkét CPU generáció ugyanazt a Grantley platformot használja, így van átjárás, vagyis később akár Cascade Lake SP-re is válthatnak, ha szükséges. Pedig a Cascade Lake-SP processzorok az Intel szerint az eddigi leggyorsabban felfutó Xeon modellek, azaz nagyon szépen növekedik a termelés, ám ez a teljesítmény is kevésnek bizonyul, hiszen a piaci igények felülmúlják a gyártó aktuális lehetőségeit.

Persze ezzel együtt arra is lehet számítani, hogy az AMD EPYC sorozata iránt is megnő a kereslet, hiszen sokan nem házon belül néznek alternatíva után, hanem a konkurenciánál. A piaci részesedéseket vizsgáló adatokat idén érdemes lesz figyelni, azok ugyanis megmutatják majd, mennyit sikerül profitálnia az AMD-nek a számára kedvező helyzetből.

Galéria megnyitása
Természetesen az Intel sem tétlenkedik közben, mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy növekedjen a termelés. 2019 folyamán az extra tőkeberuházásoknak köszönhetően 25%-kal nőtt a szilíciumostya termelés kapacitása, 2020 folyamán pedig további 25%-os növekedésre lehet számolni. Azt azonban egyelőre nem árulta el az Intel, milyen előrejelzésekkel dolgoznak, azaz hogy látják, mikor enyhülhet jelentősebben a processzorhiány.

Korábban úgy tűnt, hogy már az előző év harmadik negyedévében véget érhet a hiány, ám később már úgy látták, a negyedik negyedév folyamán is ki fog tartani. A gyártó a tervek szerint 2018 és 2024 között mintegy 36 milliárd dollárt fektet be kapacitásbővítésre, ami egészen biztosan javítani fog a helyzeten, de valószínűleg csak lassan.

A hiányt egyébként három fontos tényező okozta. Egyrészt sokkal nagyobb mértékben nőtt a kereslet az Intel processzorok iránt, mint azt a vállalat korábban várta. Másrészt a modemek gyártása a 14 nm-es gyártósorokon indult meg 2018 folyamán, ez pedig lefoglalt némi kapacitást. A harmadik ok az, hogy a 10 nm-es csíkszélesség csúszása sok kihasználatlan 10 nm-es kapacitást eredményezett, ezzel egy időben pedig a 14 nm-es csíkszélességből kellett kihozni, amit lehetett. A stratégia a processzormagok számának növelésére támaszkodott, ám ez növelte a lapkaméretet, így egyetlen szilícium ostyára kevesebb processzorlapka fért, azaz végeredményben kevesebb termék készült a 14 nm-es gyártósorokon. A helyzet miatt a raktárkészlete leapadtak, így nem maradt már olyan buffer, ami a kereskedelmi igények változását ellensúlyozni tudta volna.

Idén egyébként megjelenik a Whitley platform is a szerverek piacán: a 14 nm-es Cooper Lake-SP processzorok az év első felében, a 10 nm-es Ice Lake-SP processzorok pedig az év második felében rajtolnak el, igaz, utóbbiak némi késést is elszenvednek majd az eredeti tervekhez képest. Vagyis a szerverpiacon továbbra is főként a 14 nm-es csíkszélességgel készülő termékek kapják a főszerepet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. jan. 23. 16:18
#3

Mese habbal. Ezek csak taktikai húzások hogy lehessen befolyásolni az árakat. Majd pont a szerver processzorokra ne lenne kapacitás amikre negyed akkora a kereslet mint a mainstream processzorokra. Vagy már mindenki szervertermet üzemeltet a lakásában?

thedeveloper
thedeveloper
2020. jan. 24. 7:23

@pdx006  megyényi? Ehh, ha a kontinenseken átívelő szerverparkjaik méretét összeadjuk, nagyobb városokat is lefedne.

gabushi
gabushi
2020. jan. 23. 14:44
#2

Szerintem az intel kapacitásgondja nem oldódik meg amíg ténylegesen a szerver cpuk nagyját nem 10nm-en gyártják.

Erre nézve nem jó jel, hogy még mindig csúszásról beszélnek ott.. igaz, már csak "fél évre vagyunk" (remélhetőleg)..

Perecke
Perecke
2020. jan. 23. 13:16
#1

Ha 25 %-kal nőtt a legyártott ostyák száma, akkor hogyan csökkenhetett a teljes árbevétel?

talgaby
talgaby
2020. jan. 24. 11:17

@DiEGO Gondolhatják, de ezen a piacon nem így megy. Nem csak a procit veszik, de a teljes támogatási csomagot, az AMD ott még mindig kicsit az Intel mögött megy.

De ha nem is menne, akkor is az ilyeneknél egy ilyen vétel 3/5/10/15/20 évre is szólhat, hacsak nem lesz annyira energiazabáló a rendszer, hogy jobban megéri már kidobni. Vagyis lehet, hogy az Intel sokmilliós „extraprofitot” szakított rajtuk a nagy semmiért, mert megtehette, de attól még évekig nem fognak tudni mit csinálni vele azon kívül hogy szidják az anyjukat. Legfeljebb a következő bővítésnél megnézik, lehetséges-e nem intellel bővíteni, mondjuk egy új csarnokban.

Vissza az oldal tetejére