A varázsgomba hatására az agy tevékenysége szervezetlenebbé és véletlenszerűbbé válik, ráadásul ezek a hatások több hétig is kitarthatnak. Miután megfigyelték ezt a jelenséget a gyakorlatban, egy új agyi képalkotó vizsgálat kutatói arra jutottak, hogy a konnektivitási mintázatok ilyen módon való összekuszálódása rugalmasabb megismeréshez vezethet, ami magyarázatot adhat arra, hogy a pszichedelikus szerek hogyan segíthetnek a depresszió és más mentális betegségek tüneteinek enyhítésében.
A kutatók hét önkéntest toboroztak, akik vagy a pszilocibint – a varázsgombában található pszichoaktív vegyületet – vagy metilfenidátot, a Ritalin generikus változatát szedték nagy dózisban. A résztvevők átlagosan 18 MRI-vizsgálatot végeztek a kezelés előtti és utáni hetekben, valamint a trip alatt, hogy feltárják a szerek akut és tartós hatásait.
A kutatók először minden egyes személynél jól meghatározott, egyedi idegműködési mintázatot azonosítottak az agyban, egyfajta neurális ujjlenyomatot, amely alapján azonosítani is lehetett a résztvevőket. Közvetlenül a pszilocibin bevétele után azonban a konnektivitási mintázatok kaotikusabbá váltak, olyannyira, hogy a résztvevőket már nem lehetett elkülöníteni egymástól az agyi aktivitásuk alapján.
„A pszilocibint szedők agya jobban hasonlít egymáséra, mint a trip előtti saját agyukra” – mondta el az eredményekről beszámoló tanulmány szerzője, Nico Dosenbach egy közleményben. „Az egyediség átmenetileg törlődött. Ez idegtudományi szinten igazolja azt, amikor az emberek arról beszélnek, hogy a trip alatt elveszítik én-érzetüket.”
Ez a megállapítás nem új, és számos korábbi vizsgálat is azt sugallta, hogy a pszichedelikus szerek úgy hatnak, hogy egyfajta entrópikus agyi állapotot váltanak ki, amelyben az agyi hálózatok közötti kommunikáció korábbi merev mintái felbomlanak. Ezt a hatást elsősorban az úgynevezett alaphálózattal (Default Mode Network, DMN) kapcsolatban figyelték meg, amely a mindennapi megismerést irányítja, és olyan tevékenységeket koordinál, mint az álmodozás, az önvizsgálat és az emlékezés.
A vizsgálatot irányító kutatók a felvételeket elemezve megállapították, hogy a DMN a pszilocibin akut hatására radikálisan deszinkronizálódik, de a szer hatásának elmúlása után nagyrészt helyreáll. A pszilocibin előtti állapothoz képest azonban a DMN belüli konnektivitás még három héttel a pszichedelikus trip is lazább volt a korábbinál.
„Az elképzelés az, hogy elveszítjük ezt a rendszert, amely alapvető fontosságú az agy azon képességéhez, hogy a világhoz viszonyítva gondolkodjon az énről. Ez átmenetileg teljesen deszinkronizálódik” – magyarázza Joshua Siegel, a tanulmány egyik szerzője. „Rövid távon ez pszichedelikus élményt okoz. A hosszabb távú következménye pedig az, hogy az agy rugalmasabbá válik, és potenciálisan képes lesz egészségesebb állapotba kerülni.”
A DMN-en belüli konnektivitási mintázatok tartós gyengülését korábban már összefüggésbe hozták az úgynevezett pszichedelikus utóhatással, amelynek lényege, hogy a pszilocibin, az LSD vagy más hasonló szerek bevétele után sokan azt észlelik, hogy visszaszorul a megszokott mentális monológ, és könnyebben formálják át korábbi gondolkodási mintázataikat. A kutatók szerint az agyi hálózatoknak ez a finom, de tartós deszinkronizációja állhat a pszichedelikus szerek kapcsán jelentett terápiás hatás hátterében.
„Pontosan ezt szeretnénk látni egy potenciális gyógyszer esetében” – mondja Dosenbach. „Nem az a cél, hogy az agyi hálózatok napokig működésképtelenek legyenek, de az sem jó, ha minden azonnal visszaáll a megszokott kerékvágásba. Az a hatás az ideális, amely elég hosszú ideig tart ahhoz, hogy változást hozzon.”
