A glioblasztóma az agydaganatok leggyakoribb és egyben legagresszívabb formája: a betegségben szenvedők átlagosan mindössze 12–18 hónapot élnek a diagnózis felállítása után, de sokan csak ennek a töredékéig élik túl. Egy új vakcina, a DCVax azonban a fejlesztők elmondása szerint „döbbenetes” hatású az ilyen páciensekre. Egy 331 fő bevonásával végzett, globális vizsgálat tanúsága szerint az oltás szignifikánsan megnyújtja a betegek életét. A vizsgálatban résztvevők között például volt olyan, aki 8 évet élt a diagnózis után, és van olyan is, aki 7 év elteltével még mindig életben van.

„Az eredmények döbbenetesek, és új reményt kínálnak a glioblasztómás betegek számára” – mondja Keyoumars Ashkan, a londoni King’s College idegsebésze, a kutatás európai vezetője. A vakcina elmondása szerint igazoltan meghosszabbítja az életet, és érdekes módon olyan betegeknél is hatásos, akiket hagyományosan rosszabb prognózisúnak tartanak, például az idősebbeknél.

A nyolcéves vizsgálatban résztvevő 331 beteg közül 232 résztvevő kapott DCVaxot, 99 pedig placebót. Mind a 331-en műtéten is átestek, amelyet sugár- és kemoterápia követett, hogy a daganat minél nagyobb részét eltávolítsák. A vizsgálat során azt állapították meg, hogy azok az újonnan diagnosztizált betegek, akik megkapták a vakcinát, átlagosan 19,3 hónapig éltek, míg a placebót kapók átlagosan 16,5 hónapig. Azoknál akik korábban glioblasztómában szenvedtek, majd kiújult náluk a betegség, a DCVaxot kapott résztvevők átlagosan 13,2 hónapig éltek, miután megkapták a vakcinát, míg azok, akik nem kapták meg az oltást, csak 7,8 hónapig. Az oltást megkapó betegek 13%-a élt legalább öt évig a diagnózist követően, míg a kontrollcsoportban lévőknél csak 5,7% volt ez az arány.

Galéria megnyitása

Ha a hatóságok jóváhagyják, a DCVax 17 év után az első új kezelési lehetőség lehet az újonnan diagnosztizált glioblasztómás betegek számára, és 27 év után az első új terápia a visszaeső betegek számára. A vakcina egy immunterápiás készítmény, amely az immunrendszert a daganatos sejtek felismerésére és megtámadására készteti. Ez az első ebből a típusú oltásból, amit agydaganatok ellen fejlesztettek.

Az oltóanyagot személyre szabottan, a betegek saját daganatából vett fehérjék alapján állítják elő, a páciensek saját fehérvérsejtjeit módosítva. Ezeket aztán visszajuttatják a szervezetbe, és segítenek támadásba lendíteni az immunrendszert a daganat ellen, mondja Ashkan. A szakértők és a betegek egyaránt azt remélik, hogy a vakcina minél előbb engedélyt kap, és további fejlesztések révén rövidesen a sztenderd ellátás részévé válik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kalajvera
kalajvera
2022. dec. 2. 20:28
#2

Ti ezt az oltás dolgot valóban elhiszitek?
Háború és migráció van egész Európában.
Senkit nem érdekel az oltás, meg hát a Föld sem
pusztult ki a járványtól.

Akkor most kinek higgyek?
Nem azt mondták, hogy megritkul a nép?

Úgy látom a háború jobban ritikít.
Meg az, hogy az EU finanszírozza őket.

Mitch23
Mitch23
2022. nov. 22. 7:04
#1

apa kezdődik...

Mitch23
Mitch23
2022. nov. 23. 7:19

@Renhoek És elkezdődött :D Azt sem tudják. hogy mire írtam, és már megy az osztás és okoskodás. Van ami sosem változik :) De köszi, hogy igazoltátok

Vissza az oldal tetejére