Shop menü

HATALMAS ÚJÍTÁSON ESETT ÁT A CHATGPT, MÁR SZÓ SZERINT LEHET VELE BESZÉLGETNI

A chatbot szintet lépett, és több szempontból is megújult, ezáltal pedig még jobb lehetőségeket fog biztosítani.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Hatalmas újításon esett át a ChatGPT, már szó szerint lehet vele beszélgetni

A ChatGPT tavaly év végén debütált, és sok változáson ment át a színfalak mögött ez idő alatt. Az OpenAI az egy éves születésnapjához közeledő szolgáltatásnál most úgy döntött, hogy ledönt több korlátozást is, és így sokkal rugalmasabban használható lesz a platform.

A továbbiakban a felhasználók képeket mutathatnak a szolgáltatásnak, és nem kell legépelniük a gondolataikat, hanem elég lesz elmondani szóban, amit szeretnének.

Mindenki megszokta már, hogy a ChatGPT-nek üzeneteket gépel, és a generatív mesterséges intelligencia ezekre a legjobb „tudásának” megfelelően igyekszik válaszolni szövegbuborékokat megtöltve a „gondolataival”. Igazából valószínűleg nem is nagyon gondolkodtak abban a legtöbben, hogy lehetne nyitottabb is a szolgáltatás, de a fejlesztők a színfalak mögött azon voltak, hogy a lehetőségeket megnyissák. Így már beszéddel is lehetőség lesz kérni az MI-t, de akár képek is mutathatók a számára.

Egy gombnyomást követően diktálhatja a felhasználó az üzenetet, parancsot a ChatGPT számára, nem kell már a gépeléssel időt tölteni. Ennek köszönhetően sokkal kényelmesebb lesz beszélgetni a szolgáltatással. Ráadásul a beszélgetést szó szerint kell érteni. Ugyanis a válaszokat a platform nem megírja majd, hanem szóban elmondja. Lényegében olyan lesz, mintha egy csapásra megelevenedne a chatbot. Egészen más élményt biztosíthat majd ilyen módon a kapcsolatteremtés.

Olyan érzést nyújthat a ChatGPT, mint az Amazon Alexa vagy a Google Assistant. Csak éppenséggel a kérdések megválaszolása lényegesen jobban mehet majd neki, legalábbis bízunk abban, hogy nem lesz esetlenebb a működése azért, mert szóba elegyednek vele az emberek, nem pedig megírják a gondolataikat, kívánságaikat. Az említett szolgáltatásokat is igyekeznek a cégek LLM rendszerekkel megtámogatni, de az OpenAI a jelek szerint borsot törne az Amazon és a Google orra alá – ezen a téren is.

A nyelvfelismeréshez és a hangalapú munkához a cég a Whisper modellt fogja használni, ami nem új, egy ideje már dolgoznak rajta és elérhető más formában. A ChatGPT-vel karöltve lesz az első igazán nagy közönséggel kapcsolatos bevetése ennek, de például a Spotify is a Whispert veszi igénybe a podcasteknél tesztelt új fordítási funkciónál.

Az hogy már kezelni fogja a képeket is a ChatGPT, nem azt jelenti, hogy lehet majd neki netről letöltött dolgokat küldeni elemzésre. Vagyis lényegében persze erre is alkalmas lesz, de az OpenAI inkább ezen lehetőség gyakorlati hasznára akarja rávezetni a felhasználókat: a mobiltelefonnal készített képeket is el lehet küldeni, és ezekkel kombinálva lehet segítséget kérni az MI-től.

Például lefotózhatja a felhasználó a saját kerékpárját, és megírhatja a ChatGPT-nek, hogy segítsen abban, miként lehet a nyerget lentebb engedni. Szó szerint meg tudja mondani azt is, milyen eszközökre van szükség, hogyan kell azokat használni, és így tovább; pont olyan szájbarágós tud lenni szükség esetén, mint bármilyen általános beszélgetésben, ha az ember részletesen kezdi faggatni. Ha pedig már itt tartunk, akkor az ideális nyeregpozíció beállításához is lehet a mesterséges intelligencia instrukcióit kérni. Hiszen akkor lesz élmény a kerékpározás, ha a sportoláshoz eszköz tényleg jól van hangolva.

Galéria megnyitása

A képelemző rész a Google Lenshez hasonló kicsit, de itt már bőven lehet kérdezni a képekről. Tudja majd a kontextust követni a rendszer, ugyanúgy emlékezni fog a képek tartalmára az MI, mint ahogy a sima üzenetekre is. Ezen a téren a cég folyamatosan újabb és újabb funkciókat kíván bevezetni.

Az újításokat azok használhatják majd először, akik fizetnek a szolgáltatásért, ez pedig igazából valószínűleg senkit sem fog meglepetésként érni. Eleve minden bizonnyal a GPT-4 nagy nyelvi modellre támaszkodnak az újdonságok, amit nem tudnak használni azok, akik ingyen veszik igénybe a ChatGPT-t. Korábban volt arról szó, hogy ingyenesen is ki lehet majd próbálni a képességeit, de erre a mai napig nem került sor. Talán mikor már sok más extrája is lesz a fizetős csomagnak, akkor tényleg megteheti ezt a lépést az OpenAI, eddig azonban maradhat a mostani felállás.

A következő napokban, hetekben fokozatosan lesznek a fejlesztések hozzáférhetők. Miközben a vállalat állítólag már egyéb újítások előkészítésén is munkálkodik, és egyre több partnerrel is együtt dolgozik a szolgáltatásai kiaknázásán.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére