HATALMAS ELŐRELÉPÉST HOZHAT A KÖVETKEZŐ, ZEN 4 ALAPÚ AMD EPYC GENERÁCIÓ

A processzormagok és szálak maximális száma 50%-kal növekszik, ami alapból nagy teljesítménynövekedést okozhat, plusz az architektúrát is modernebbre cserélik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. máj. 18. 7:51
Hatalmas előrelépést hozhat a következő, ZEN 4 alapú AMD EPYC generáció

Az AMD két hónapja mutatta be harmadik generációs EPYC szerverprocesszorait, amelyek ugyan továbbra is „csak” maximum 64 processzormaggal és 128 szállal rendelkeznek, ám a ZEN 3 architektúra újításainak köszönhetően így is érezhető gyorsulást hoztak második generációs társaikhoz képest.

Az EPYC 7003-as sorozatban helyet foglaló modellekről ebben a hírünkben számoltunk be, most azonban egy picit a jövőbe tekinthetünk, ugyanis kiszivárgott néhány érdekes információ a következő, negyedik generációs AMD EPYC szerverprocesszorokkal kapcsolatban, amelyek nem csak a ZEN 4 architektúra miatt lesznek érdekesek. Azt persze szokás szerint érdemes leszögezni, hogy pletykáról van szó, így érdemes kellő gyanakvással fogadni a lentebb tálalt részleteket – még akkor is, ha egyébként hihetőnek tűnnek.

Galéria megnyitása

Az EPYC 7004-es sorozatában a „Genoa” kódnévre keresztelt modellek foglalnak majd helyet, amelyek a ZEN 4 architektúra miatt alapból nagyobb teljesítményt kínálhatnak, mint előző generációs társaik. Az aktuális modellek esetében 64 processzormag és 128 szál képviseli a kínálat csúcsát, a TDP keretek pedig 120 W-tól egészen 280 W-ig szóródnak, modelltől függően. A „Genoa” modellek mindkét említett területen igen komoly változást hoznak, ugyanis a processzorok felépítése változik, ennek köszönhetően pedig a maximális TDP keret is kitolódik.

A kiszivárgott információk alapján úgy tűnik, hogy a jelenlegi dizájnt, ami maximum 8 darab nyolcmagos chipletet használhat, lecserélik egy újra, amelynél már 12 darab nyolcmagos chiplet áll rendelkezésre, vagyis 64 mag és a 128 szál helyett immár 96 mag és 192 szál állhat csatasorba. Ez persze a TDP keret növekedését is eredményezi, igaz, a legfelső szinten „csak” 40 W-tal emelkedik az érték, azaz 280 W-ról egészen 320 W-ra nőhet.

Galéria megnyitása

A 12 chipletből álló dizájn és az egyéb újítások hatására az új processzorok jelentősen nagyobbak lesznek előző generációs társaiknál. Az új modellek az SP4-es tokozást SP5-ösre cserélik, vagyis mindenképpen új alaplapra lesz szükség hozzájuk, ami extra költséget jelent majd az üzleti felhasználók számára, cserébe viszont jóval nagyobb maximális teljesítményre számíthatnak. Az új generáció egyébként nemcsak processzormagok, hanem memória-vezérlő és PCI Express vezérlő terén is friss dizájnt vezet be: a memóriavezérlő 12 darab DDR5-ös memóriacsatornát bocsát a felhasználók rendelkezésére, így DDR5-5200 MHz-es ECC modulok használatára nyílik mód; a PCI Express vezérlő pedig átáll az 5.0-s szabványra.

A ZEN 4 alapú EPYC szerverprocesszorok várhatóan jövőre jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
enisherpa
enisherpa
2021. máj. 21. 0:17
#3

Ezt vinni fogják, mint a cukrot. Szerver memóriából soha semmi nem elég. A DDR5 nagyobb kapacitású modulokat kínál, plusz ebben 8 helyett 12 memória vezérlő van. A PCIE5.0 jól jön az SSD-knek.
Vajon, ha két memóriavezérlőt tennének egy chipletbe, akkor a 24 memória vezérlős változatot mennyire kapkodnák el?

pepeno1
pepeno1
2021. máj. 20. 11:14
#2

Meserovat. XD

Mark29
Mark29
2021. máj. 18. 15:34
#1

Elég nagy ugrás lesz a teljesítményben mire végre új cpu-t veszek úgy érzem. Most is gondolkodtam rajta hogy lecserélem a régi 7600k-t de az az igazság hogy nem éri meg mert nem lehet hozzá videokártyát szerezni, addig meg úgy voltam vele hogy felesleges a jobb cpu is mert ez is teszi a dolgát tökéletessen.

eltevettlo
eltevettlo
2021. máj. 19. 9:27

@Mark29 ha otthonra veszed magadnak, akkor ahhoz a játékokhoz mérd, amikkel játszol. a legtöbb fps játékhoz szerintem megfelelő még 1-2 évig az I5-7600K, de pl a Mount and Blade 2 Bannerlord-hoz már mindenképp cserélném, ha csak nem elégszel meg a max 500 fős csatákkal, amik nagy valószínűséggel akadozgatnak majd vár/város ostromkor. amúgy az AMD procik lehet sokat haladtak, de a legtöbb "csak" PC-re fejlesztő csapat Intel cpu+Nvidia gpu-n fejleszti a játékait, majd amikor kész akkor portolja AMD cpu-ra és gpu-ra. ergo van olyan játék még mindig, ahol jobban jössz ki akár az I5-7600K-val, mint egy új 5xxx-es AMD cpu-val. ellenben azon játékokkal, amik egyszerre jelennek meg konzolra is, azokat AMD cpu-n és gpu-n fejlesztik, majd mikor kész utána portolják át konzolra illetve Intel cpu-ra és Nvidia gpu-ra, ezel játékok esetében inkább jobb AMD számítógépet venni.

Vissza az oldal tetejére