A szúnyogoknak életük folyamán legalább egyszer vért kell szívniuk ahhoz, hogy szaporodni tudjanak, az ideális áldozat megtalálásában pedig nagyon kifinomult rendszer segíti őket. Szájszervükön és csápjaikon több mint 150 különböző receptor kap helyet, amelyek megkönnyítik a vérforrások fellelését és a lárvák számára elegendő tápanyagot tartalmazó tócsák azonosítását.

Mi emberek pedig nagyon is csábító célpontok vagyunk számukra. A foltos maláriaszúnyogok például az általunk kilélegzett szén-dioxidra „szakosodtak”, majd ahogy közelebb kerülnek áldozatukhoz, annak testhőjét, illetve a bőrről felszabaduló zsírsavakat is érzékelni tudják. Ez utóbbiak összetétele személyenként nagyon eltérő lehet, így a kutatók szerint lehetséges, hogy ezen múlhat, kit szeretnek nagyon és kit kedvelnek kevésbé a vérszívók.

Ha megvan az kiszemelt áldozat, a nőstény szúnyogok a vérszívás mestereinek bizonyulnak: hosszú szúró-szívó szájszervükben összesen hat tűszerű képződmény kap helyet, amelyek együttes munkája eredményeként férnek hozzá az állatok a vérhez. Erről a folyamatról készített nemrégiben látványos felvételt egy kaliforniai csapat, amelyből kiderül, pontosan hogyan lakmároznak vérünkön a rovarok.

Ahogy a mellékelt felvételen látható, a sörték vagy tűk közül kettő úgy működik, mint egy fűrész: ezek végén piciny fogak sorakoznak, amelyek segítenek áthatolni a szúnyognak a bőr rétegein. A fűrészek olyan élesek, hogy a csípés ezen részét nem is nagyon érzékeljük. Két másik sörte kampóként funkcionál, nyitvatartva a létrehozott nyílást a harmadik páros számára.

Ez utóbbi két sörte közül az egyik végzi a vér tényleges felszívását. Érzékelni képes az erekben található vegyi anyagokat, majd ezekbe behatolva megcsapolja a véredények tartalmát. A hatodik sörte injekciós tűként funkcionál: ez olyan anyagokat tartalmazó nyálat fecskendez az erekbe, amelyek serkentik a véráramlást. Ennek hiányában a vér gyorsan megalvadna, ahogy a levegővel érintkezésbe kerül. Ez utóbbi momentumnak köszönhető az is, hogy vérszívó távozása után viszkető csípésnyom marad hátra a bőrön.

Ahogy a nőstény szúnyogok tápcsatornája elkezd megtelni vérrel, az állatok rögtön gyors „tömörítésbe” kezdenek: ahogy a videón is látszik, kiszűrik a vérből a gazdag fehérjeforrást jelentő vörösvérsejteket, a vizet pedig kiürítik szervezetükből. Ilyen módon 10-szer annyi vért képesek magukba szívni, mint amennyi szűrés nélkül elférne beleikben.

A sörtéket egy rugalmas védőburok veszi körül, amelyből csak akkor bújnak elő, ha vérhez kíván jutni az állat. A csípés folyamata teszi veszélyessé a szúnyogokat a betegségek terjesztése szempontjából is. Amikor a sörték behatolnak a bőrbe, abba bejuttatják az állat nyálát is. Ha pedig a nyál vírusokat vagy más kórokozókat tartalmaz, ezek gyorsan bekerülnek az áldozat véráramába, dengue-lázzal, maláriával, nyugat-nílusi lázzal, zikával vagy chikungunya-lázzal fertőzve meg a szervezetet. Egyetlen csípés során akár 10 ezer virion is átkerülhet a szervezetbe, amelyek közül pár darab is elég lehet a betegség kialakulásához.

A szakértők évtizedek óta próbálják megfejteni a szúnyogok csípésének anatómiai sajátosságait, a szájszerv azonban annyira apró és törékeny, hogy eddig nem sokaknak sikerült érdemben tanulmányozni. A mellékelt felvétel a sikeres próbálkozások egyikének eredményeként jöhetett létre. A szakértők reményei szerint az új információknak köszönhetően egy napon újfajta szúnyogriasztók készülhetnek majd.