1. oldal
Még egy Harry Potter játék? – kérdezhetnénk. A könyvek és a filmek rég kijöttek, a Potter mánia lassan lecsengőben, Warner Brothersék mégis úgy gondolták, hogy akad még lenyúzható bőr a varázsrókán, visszaszerezték a játékjogokat az EA-tól és a franchise-ok játékosítására specializálódott Eurocommal közösen hozták ki a Harry Potter for Kinectet.
A hosszú konzolos múltra visszatekintő, 1988-ban alapított Eurocom az utóbbi években adott már ki igen jól sikerült darabot a Dead Space: Extractiont, és kevésbé sikerülteket is: a GoldenEye 007: Reloaded és a 007 Legends gyengécske meglovaglási kísérletei voltak a James Bond franchise-nak. A fejlesztők számára nem ismeretlen a Harry Potter sorozat, ők készítették, akkor még az EA-val közösen a 2002-es Harry Potter and the Chamber of Secretset, amely még a kevésbé katasztrofális Potter játékok közül való volt.
A Harry Potter for Kinect egy lazán összefűzött minijáték-gyűjtemény, amely végigmegy a teljes Harry Potter sorozat mind a hét kötetén (ill. nyolc filmjén), kiemelve egy-egy érdekesebb, vagy emlékezetesebb részletet. A játékok előtt és a töltőképernyőkön rövid összefoglalót hallhatunk és olvashatunk azokról az eseményekről, amelyekhez kapcsolódik, a háttérben pedig fotókat, időnként rövid mozgóképsorokat láthatunk a filmek idevágó részeiből és a szereplőkről.
Aki nem ismeri a Harry Potter történeteket, vagy csak az elején tart, annak nem ajánlatos belefognia a játékba, egyrészt mert nem fogja teljesen érteni, mi miért történik, hiszen nem összefüggő történetet kap, másrészt mert az összefoglalók komoly spoilereket tartalmaznak. A sorozat ifjú rajongói viszont nyugodtan nekiállhatnak, ők olyan élményt kapnak, ami azzal egyenértékű, mintha egy fényképalbumban lapozgatnának, és segítségével felidéznék a múlt eseményeit, a különbség csak annyi, hogy a fényképalbum általában nem késztet minket arra, hogy karjainkkal hadonászva ugrabugráljunk és az üvöltsük magunk elé, hogy Stupefy!
Bár a dobozon 12 év szerepel korhatárként ezt a játékot leginkább a 10-12 év körüliek fogják élvezni, a fiatalabbakat, ha kevésbé harcedzettek még megijesztheti egy-két dolog (pl. a dementorok, a halálfalók, vagy a csapkodó troll), az idősebbek pedig, ha a párbajokat élvezni is fogják már snassznak fogják tartani, hogy színes varázsitalokat kevergessenek vagy visítozó mandragórákat ültessenek át a képernyő előtt. A játékban vannak kifejezetten erőszakos részek, valószínűleg ezek miatt került rá a 12-es korhatár.
 
2. oldal
Látvány, hangzás
A grafika nem nevezhető csúcskategóriásnak, de mindenképp előrelépést jelent a régebbi játékokhoz képest, a minijátékokban minket fogadó látvány változó, az átlagos és az egész hangulatos kategóriák között ingadozik. Dumbledore dolgozószobája, amely a főmenünek ad otthont kifejezetten hangulatosra sikeredett, a kandallóban lobog a tűz, az állványán Fawkes ücsörög, és az ablakpárkányon horkol a Teszlek Süveg. A szereplők modelljei elég jók ahhoz, hogy a gyerkőcök rögtön ráismerjenek mindenkire, a hangokat viszont sajnos nem az eredeti színészek kölcsönözték a figuráknak. Magyar szinkron nincs, azonban jellegéből adódóan a játék alkalmas lehet az angol nyelv tanítására (lsd. indirekt módszerek a pedagógiában és egyéb finomságok). A zene sem a filmekből való, de hangulatában azt idézi, nem különösebben emlékezetes, de a helyén van benne minden, játék közben megfelelően fokozza a hangulatot.
A film szereplőinek arcán kívül a sajátunkkal  is játszhatunk, melyet a program ráhúz a figurára, de csak abban a ritka esetben fogunk élethű képet kapni, ha zombik vagyunk a valódi világban is, így ezt az opciót csak a nagyon bátraknak ajánljuk - bár gyerekekkel valószínűleg jobban működik a dolog, mint kritikusokkal és plüssállatokkal (a teszteléshez csak ezek voltak kéznél, az előzetesben viszont látható, hogyan néz ki a dolog egy kislánnyal, ő kevésbé zombis).
Szívesebben látnék egyszer olyan Harry Potter világában játszódó játékot, amely nem a szokásos ikonikus, szinte már egyenformákba fröccsöntött külsejű szereplőket és helyszíneket vonultatja fel, hanem arról szól, amiről a dolognak szólnia kéne, a szabadon engedett fantáziáról - dehát a fanchise az nem véletlenül franchise, itt meg van kötve az alkotók keze.
3. oldal
[bold]Minijátékok
[/bold]
Összesen húszegynéhány minijátékot kapunk a pénzünkért iskolaévenkénti bontásban, az első roxforti évhez öt, a másodikhoz négy, a hetedikhez hat, a többihez pedig 3-3 darab tartozik. A minijátékok egyszerű elemekre épülnek és egyszerű mozdulatokból állnak, úgy mint felugrás, leguggolás, elhajlás a felénk száguldó dolgok elől és varázspálcával való hadonászás; az alkotók ügyesen igyekeztek megtalálni azokat a mozgásokat, amelyek még elviselik a Kinect pontatlanságait és rigolyáit. A Kinecttel ennél a játéknál az a legnagyobb probléma, hogy kiszámíthatatlan, van, amikor meglepően pontos és egyáltalán nem hibázik, máskor teljesen hasonló helyzetben ugyanolyan fényviszonyok és körülmények között váratlanul cserbenhagy. Játék közben többször is előfordult, hogy egyáltalán nem reagált semmilyen mozdulatra, a karakter egy helyben futott vagy úszott, ilyenkor csak az újraindítás segített. (Meg kell jegyezzem azonban, hogy kiadás előtti tesztpéldánnyal játszottam, így lehetséges, hogy ezeket a hibákat azóta javították. Más kritikák és bemutatók, amelyekben a végleges játékot tesztelték, nem emlegetnek hasonló fagyásokat). A varázspálcás lövéseknél a célzás viszont meglepően pontos volt, ami a párbajokat különösen élvezetessé tette, és a felugrásokra és el- és lehajlásokra is jól reagált játék.
Na de nézzük, milyenek is a minijátékok! Első Roxforti évünket a pálcavásárlással kezdjük, ami nem igazán játék, csak amolyan bevezető, tetszőleges irányokban hadonászva boldogan szétlődözhetjük Ollivander úr boltjának berendezését amíg megtaláljuk a nekünk való varázspálcát. Az első valódi játékban varázsitalt kell kotyvasztanunk, fontos a megfelelő ideig történő kevergetés és a hozzávalók mennyiségének pontos kimérése, közben Piton szurkálódásait hallgathatjuk (amely Alan Rickman hangján bizony ékesebben szólt volna, mint az utánzatén, akit helyette kaptunk).
A második minijátékban már valódi varázslatot is tanulhatunk, méghozzá a levitációt, amelyhez a pálcamozdulat mellett már hangosan rikkanthatjuk, hogy Wingardium Leviosa! Itt jön be a képbe a hangérzékelés csodája, melyet a Kinect produkál: ugyanúgy végrehajt mindent, akár azt mondjuk, hogy Avada Kedavra, akár azt, hogy Raklap a Vadra. A tárgyak lebegtetése viszont legalább szórakoztató. A hangfelismerés később több helyen is szerepel, a párbajok során a varázslatok kiválasztásánál fontos lenne, hogy precízen működjön, de sajnos nem teszi, sokszor egyáltalán nem reagál, és ha igen, akkor is hajlamos az Incendiót is Expelliarmusnak érteni. Szerencsére a játék is tisztában van ezzel, és nem erőlteti a dolgot, mindig vannak alternatív kéz-vagy karjelek, melyek a rikoltozást helyettesítik.
A következő játék, az elszabadult troll a wc-ben a kisebbek számára talán még rémisztő lehet; a bunkójával csapkodó bunkó elől kell Hermionéval menekülnünk és az ütései elől elhajolnunk. A végén persze le is győzhetjük a klasszikus pálca az orrba módszerrel; a kamerára fröccsenő trolltakony látványát a kicsik bizonyára nagyon szórakoztatónak fogják találni.
A negyedik játékban egy kviddicsmeccs sztárjai lehetünk, Harry-t, a fogót kell irányítanunk, a cikesz nyomában repülve jobbra-balra hajolgatással némiképp hatással lehetünk útirányunkra – azért csak némiképp, mert sínen húznak minket, tehát nagyon nem is tudunk eltérni a helyes iránytól. Utunkat az időnként oldalról bejövő ellenfelek teszik érdekesebbé, őket laza mozdulatokkal kell leboxolnunk vagy arrébb rúgnunk. Érdekes, kissé kung-fus megközelítése a kviddicsnek, ami a Kinectnek köszönhetően, mivel épp nem rendetlenkedett, egész élvezetes volt. Ha jól csinálunk mindent, utolérhetjük és elkaphatjuk a cikeszt, mindezt háromszor kell megismételnünk a továbbjutáshoz.
Első évünk utolsó kalandjában szintén seprűn repülünk, a Titkok Kamráját keresve a szárnyas kulcsokkal kell megküzdenünk illetve elhessegetnünk őket. A grafika itt kissé furára sikeredett, mivel Harry-t teljesen hátulról látjuk, a teste átlátszó, csak a haja látszik kissé jobban, és a seprű vége, ami így olyan hatást kelt, mintha hősünket hátsón szúrták volna vele, mindemellett a kelleténél jobban kitakarja, amit látnunk kéne, és itt nem Potter hátsójára gondolok, hanem a felénk repülő kulcsokra. Az egyik későbbi játékban, amely kviddics témájú, és amelyben Ront, a kapust alakítjuk hasonlóan komikusan bénácska a grafika.
A második év a pixik pofozásán és a mandragórák átültetésének rejtelmein túl a párbajozás gyakorlatába is bevezet minket. Itt már több varázslatot is kombinálhatunk, két tenyerünket magunk elé kitolva védekezhetünk (Protego), és varázspálcánkat meglengetve lőhetünk (Stupefy). A párbaj egész jóra sikeredett, és öröm volt a végén nézni Draco Malfoy elkenődött arcát. Más újdonságot nem nagyon kapunk, a baziliszkusz legyőzéséről szóló rész elemeivel már a trollharcban találkozhattunk, a karddal való hadakozás meg nem sokban különbözik a pálcalengetéstől (talán csak annyiban, hogy karddal sokkal nehezebb eltalálni az ellenfeleket).
A következő évek játékai már mind nagyon hasonlítanak az fent leírtakhoz, ugyanazokat a mozgáselemeket használják, csak a körítés más, kivéve talán a Fúriafűz elleni harcot, amelyben ugrótudományunkat is villogtathatjuk, amikor a felénk csapkodó gyökerek elől kell kitérnünk. Itt gyűjtött tapasztalatainkat később is hasznosíthatjuk, amikor a Trimágus tusán futunk az útvesztőben, a Gringotts földalatti barlangrendszerében száguldozunk, vagy a Halálfalók elöl menekülünk az égő hídon át és hullanak előttünk a gerendák.
Kiemelkedően jó lett Harry és Voldemort (ó, jaj, kimondtam a nevét) párbaja a temetőben, amelynek során többfajta varázslat és védővarázslat közül választhatunk, és ezeket kombinálva kell harcolnunk, pl. lefegyverezzük az ellenfelet vagy a levegőbe emeljük, és úgy lövünk rá. A dementorok elleni harc is jól sikerült, ill. a hozzá hasonló csata az egyik Horcruxot rejtő barlangban, ahová Dumbledore-ral együtt kerültünk. Ezeknél az összecsapásoknál radar mutatja, honnan jönnek az ellenfelek, és a megfelelő irányokba forogva kell velük szembeszállnunk. Szintén szórakoztató volt Dumbledore-ral vízgolyókat ejteni a lángoló Netuddki fejére a kettejük között zajló párbaj közben, célzási problémáink szerencsére itt sem voltak.
Vannak kevésbé jól sikerült részek is, pl. amikor Piton bőrébe bújva kell Harry-vel megküzdenünk - na nem azért, mindig is szerettem volna Harryt-t fenéken billenteni, mert nagyon hülye és megérdemli, inkább amiatt, mert egyáltalán nem az a mozdulat volt a nyerő, amit a játék mutatott, hanem valami egészen más - sajnos erre csak 10 percnyi dühödt hadonászás után jöttem rá, de a kicsik ebben bizonyára ügyesebbek lesznek.
4. oldal
Játékmódok
A darab legnagyobb részét alkotó minijátékok összességükben pár órányi szórakozást nyújtanak, viszont ember (vagy hiperaktív gyerek) legyen a talpán az, aki egyszerre egyben le tudja nyomni az egészet, persze nem is arra tervezték (én is csupán a tesztelés miatt próbáltam, és a karom még most is a földig ér). A játék ezért hosszabb időre lekötheti a gyerkőcöket, és mivel nem kapunk összefüggő történetet, csak kiemelt pillanatokat a filmekből, bármelyik kedvenc minijátékunkhoz visszatérhetünk miután mindet megnyitottunk, így van némi újrajátszási lehetőség is a dologban. A maximalisták még pontszámaikat is növelhetik, ugyanis minden mini játék után részletes százalékos értékelést, és ez alapján összpontszámot is kapunk ügyességünkre, varázstudományunkra és egyebekre.
Challange módban a már megismert minijátékok közül választhatunk párat és állíthatjuk segítségükkel különböző kihívások elé magunkat és barátainkat. Például egy percen belül győznünk kell egy párbajban, minél többször el kell találjuk kövekkel Naginit, a kígyót, vagy kardunkkal a baziliszkuszt. A feladatok sikeres teljesítéséért kupát kapunk, és újabb minijátékokat nyitunk meg a Challange módhoz.
Az Extra Classes módban az alapban sem nem túl szórakoztató varázsital kotyvasztást gyakorolhatjuk a minijátékok teljesítésével megnyitott újabb receptek elkészítésével. Persze el tudom azt is képzelni, hogy a kicsik közül lesz olyan, aki élvezni fogja, ha sikerül a létyókat a hozzávalók megfelelő adagolásával a megfelelő színűre összekotyvasztania Piton professzor szigorú tekintetének kíséretében.
A menüben találunk még két kisebb extrát is, melyek külön menüpontot kaptak, az egyikben Fawkes-t, Dumbledore főnixét simogathatjuk meg, a másikban meghallgathatjuk a Teszlek Süveg verseinek rövidített változatát a szerző előadásában.
5. oldal
[bold]Összegzés
[/bold]
A nagy franchise-ok esetében sajnos ritkaság, hogy rájuk épülve minőségi játékot adjanak ki, és különösen igaz ez az Harry Potter sztorikra. Ez a darab még a jobban sikerültek közül való, azonban a játék élvezeti értékét számomra nagyban csökkentették a Kinect rendetlenkedései, amiért -10 pont jár a Microsoftnak és +10 az alkotóknak, amiért ennek ellenére megpróbálták kihozni a legjobbat a dologból. Persze sokszor nehéz eldönteni, hogy mi a Kinect, a programozók, esetleg mindkettő hibája, az értékelés során mindenesetre ez volt az a tényező, ami a leginkább csökkentette a játék pontszámát.
A látványra, hangzásra nincs panasz, és a Harry Potter for Kinect a maga kategóriájában egy egész élvezetes, gyerekeknek készült minijáték-gyűjtemény, amely kiválóan alkalmas a történetek emlékezetes pillanatainak nosztalgikus felidézésére, és egy kis laza, rikoltozós ugrabugrálásra a képernyő előtt, és amelynek nyugodtan elnézhetjük a kisebb hibáit. A játék legnagyobb hiányossága azonban az, hogy rövid, és nincs benne kampány mód, vagy összefüggő történet, amit az ember ebben az árkategóriában (9000+ Ft) már elvárna.
Kifejezetten hc gamereknek, nem Harry rajongóknak és tininél idősebb korúaknak nem ajánlom a darabot, a játékra szomjazó elszánt ifjú Potter rajongóknak (vagy a célközönség korát tekintve inkább a szüleiknek) viszont azt tudom ajánlani, hogy várják meg, míg a játék ára alacsonyabb kategóriába kerül, mert érdemes adni neki egy esélyt, hibái és hiányosságai ellenére kellemes perceket tud szerezni.
Platform: Xbox 360 Kinecttel
Értékelés: 6/10
