Három új bolygót talált egy közeli csillag körül a TESS

A NASA új bolygóvadász távcsövével detektált planéták a legkisebb és a legközelebbi ismert exobolygók közé tartoznak.

Három új bolygót talált egy közeli csillag körül a TESS

A rendszer szokatlanul nyugodt központi csillaga mindössze 73 fényévre van a Földtől, és körülötte egy kis méretű szuperföld és két szubneptunusz kering, amelyek nagyjából fele akkorák, mint a Neptunusz. A legkülső bolygó légkörének felső rétegei a hőmérsékleti viszonyok alapján akár az életre is alkalmasak lehet, a szakértők szerint ugyanakkor igen valószínű, hogy a bolygó sűrű atmoszférával rendelkezik, amely hőcsapdaként szolgál, így kicsi az esély rá, hogy ténylegesen folyékony vizet és vele életet hordozzon.

A TOI–270 katalógusjelű rendszer ennek ellenére is izgalmas a kutatók számára, ugyanis több érdekes vonással is rendelkezik. Az egyik ezek közül, hogy mindhárom bolygója hasonló méretű, szemben például saját rendszerünkkel, amely változatos nagyságú bolygótípusok gyűjtőhelye. A Naprendszerben a törpebolygóktól a gigantikus gázóriásokig találni égitesteket, ugyanakkor a kőzetbolygók és a Neptunusz közötti méretű planéták hiányoznak. A TOI–270 esetében ugyanakkor mindhárom bolygó ebbe a köztes mérettartományba esik.

Galéria megnyitása

Különösen izgalmasak ebből a szempontból a szubneptunuszok, amelyek jelentősen kisebbek a Neptunusznál, ugyanakkor jóval nagyobbak a tipikus kőzetbolygóknál. A csillagászok elmélete szerint a rendszer ezen két bolygója egy hiányzó láncszem lehet a bolygóképződésben, amelyek vizsgálata révén talán végre sikerülhet megérteni, hogy a kőzetbolygók és a nagy gázbolygók hasonló módon képződnek, vagy eltérő formálódási utat járnak be.

A TOI–270 ideális lehet ennek vizsgálatára, hiszen közel van, a központi csillag kellően fényes, és meglepően nyugodt. A hasonló, M színképosztályú törpecsillagok rendszerint rendkívül aktívak, és rendszeresen intenzív kitöréseket produkálnak, ez az égitest azonban idős korára lecsillapodott. Egyenletes fénye pedig lehetővé teszi, hogy a szakértők részletesen vizsgálják a csillag korongja előtt áthaladó exobolygók tömegét és légköri viszonyait.

A rendszert Maximilian Günther, az MIT Kavli Asztrofizikai és Űrkutatási Intézetének kutatója azonosította kollégáival a TESS adatai között. A fedési módszerrel vizsgálódó űrtávcső 27 napig vizsgálja az ég egy-egy darabját, csillagok ezreinek fényét monitorozva annak reményében, hogy áthaladó bolygókat csíphet el.

A TOI–270 csillaga kapcsán több planétákra utaló fényességváltozást is észleltek a kutatók, és később a bolygók jelenlétét más műszerekkel is sikerült megerősíteni. A legbelső kőzetbolygó 3 földi nap alatt kerüli meg csillagát, míg a két szubneptunusz pályaideje 5, illetve 11 nap. Érdekesség, hogy a szoros rendszerben bolygók rezonáns pályákon haladnak, így rendszeresen egy vonalba állnak egymással és csillagukkal is. Amíg a belső bolygó 5-ször körbeér pályáján, addig szomszédja 3 kört tesz meg, a külső duó esetében 2:1-es az arány.

A bolygók rendszeres időszakonként egyenes gyöngysorként sorakoznak fel, ami nagyon érdekes, és lehetővé teszi különös dinamikájuk tanulmányozását, mondja Günther. Aki arra számít, hogy ha esetleg vannak további bolygók a rendszerben, azok is csatlakoznak ehhez a rezonancialánchoz. A további planéták létezésére a szakértő szerint jók az esélyek, hiszen a legtávolabbi ismert bolygó is csak 10 millió kilométerre van csillagától, amelynek élhető zónája ennél jóval kijjebb, valahol 15 millió kilométernél kezdődhet.

Hogy vannak-e további bolygók a rendszerben, az talán kiderülhet majd a TESS további megfigyeléseiből is, hiszen az űrtávcső által monitorozott régiók átfedésben vannak egymással. A már ismert bolygókra vonatkozóan pedig a James Webb űrtávcsővel remélnek új adatokat megtudni a kutatók a jövőben. „A TOI–270 igazi Disneyland az exobolygók kutatói számára, és pontosan olyan rendszer, amelynek megtalálására a TESS-t kifejlesztették” – mondja Günther.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap