HARDVERES LIMIT MIATT NEM KAPHATNAK SMART ACCESS MEMORY TÁMOGATÁST A RÉGI RYZEN-EK?

Az aktuális információk alapján erről lehet szó, de ami ennél is meglepőbb, az Intel processzorai a 4. generációs Intel Core modellek óta támogatják a Resizable-BAR funkciót, ami a továbbfejlesztett Smart Access Memory alapja.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 6. 11:46
Hardveres limit miatt nem kaphatnak Smart Access Memory támogatást a régi RYZEN-ek?

Az AMD a RYZEN 5000-es asztali processzorok bejelentésekor egyebek mellett egy új funkcióról is említést tett, ami a Smart Access Memory nevet viseli. Ennek lényege, hogy a szokásos 256 MB helyett a teljes VRAM kapacitást elérhetővé lehet tenni a Radeon RX 6000-es sorozatú videokártyáknál az említett processzorok számára, ami segíthet a teljesítmény növelésében a játékok, illetve a különböző egyéb alkalmazások alatt. A funkció lényegében a PCI-SIG által a PCIe szabványba beillesztett Reizable Base-Address Bar nevű szolgáltatásra épül, igaz, ez alap esetben csak 256 MB-nyi terület kezelését engedélyezi, így némi módosításra is szükség volt.

A Resizable-Bar opcióra támaszkodó Smart Access Memory esetében rossz hír, hogy csak és kizárólag a RYZEN 5000-es sorozatú processzorokkal működik az AMD platformok esetében, a korábbi RYZEN processzoroknál nincs mód az engedélyezésére, mert mind kiderült, hardveres limit áll a dolog útjában. A ZEN és a ZEN+ alapú modellek, valamint a ZEN 2 architektúra köré épülő processzorok esetében hiányzik egy szolgáltatás támogatása, ami nem más, mint a full-rate_pdep_u32/64, így ennek hiányában a Resizable-BAR és a Smart Access Memory sem fogható munkára. Ez mindenképpen szomorú, ám a jelek szerint van még remény, ha nem akarunk AMD RYZEN 5000-es sorozatú processzort vásárolni a Radeon RX 6000-es sorozatú videokártyával karöltve.

Galéria megnyitása

Ez a remény az Intel platformjai formájában érkezik, ugyanis – mint az nemrégiben kiderült – az Intel processzorai már a 4. generációs Intel Core sorozat óta rendelkeznek az említett funkció támogatásával, így a Resizable-BAR is működhet alattuk, csak firmware-frissítés kérdése az egész, így a modernebb lapkakészletek megkaphatják a támogatást, a régieknél azonban nincs erre túl sok esély.

A Resizable-BAR támogatás már szállingózik az AMD 500-as sorozatú lapkakészleteihez, sőt, egyes 400-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapoknál is elérhető, ha RYZEN 5000-es sorozatú processzorral próbálkozunk, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk. Egy fokkal érdekesebb, hogy időközben az Intel 400-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapjaihoz is kezd megérkezni a Resizable-BAR funkció, természetesen firmware-frissítések keretén belül.

A Resizable-BAR funkció támogatásán egyébként az Nvidia is dolgozik már, sőt, a vállalat úgy oldja meg a funkciót, hogy mind az Intel, mind pedig az AMD platformok alatt működni fog, ami komoly versenyelőnyt jelenthet az AMD megoldásaival szemben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

45 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 8. 18:37
#7

Speciális BIOS-t kapott az ASRock Z490 Taichi, aminek az RX 6000 tulajok örülhetnek

Az új BIOS-nak köszönhetően Intel platformon is elérhető lesz az AMD Smart Access Memory támogatásához hasonló Resizable-BAR funkció

https://ipon.hu/magazin/cikk/specialis-bios-t-kapott-az-asrock-z490-taichi-aminek-az-rx-6000-tulajok-orulhetnek

_DiEGO_
_DiEGO_
2020. dec. 7. 12:35
#6

Most ezzel AMD azt szeretné elérni, hogy: helló alaplap gyártók, valójában benne van a CPUk-ban eme technológia, csak ezt korlátoztuk. Rajtatok múlik, hogy mit csináltok és hogyan!

Annyi az egész csak, hogy a korábbi procik kevésbé lesznek hatékonyak mint az újak, de ott a lehetőség.  Biztos hogy hardveres limit áll a dolog útjában ?

Lehet próbálkozni ki találja meg előbb a megoldást, milyen trükkel bírja rá valaki, hogy az opció előbukkanjon biosban. Onnantól meg ....

Vagy majd a Lelkes rajongók egy hasznos alkalmazást fejlesztenek ? RYZEN CT

KikiGames
KikiGames
2020. dec. 7. 6:14
#5

Köszönjük a cikket! Remélem jobban el fog terjedni ez a technológia, mert jelenleg eléggé korlátozott.

bitye
bitye
2020. dec. 6. 16:15
#4

Fatális hogy zen 3000 széria nem tud ilyet míg egy régi gagyi Intel igen.. :(

s_otto
s_otto
2020. dec. 8. 11:57

@punchman

"Az asztali platformokon szűkös a PCIe sávok száma. Nem mindegy hogy egy sávszélességet 4, vagy 8 sávval érsz el."

Egy átlag asztali gép áll alaplap, proci, ram,  vga és ssd vagy hdd. Nem látom be hol szűkös ez. 

Tesztek szerint semmi különbség nincs a pcie3-nál sem hogy x8 vagy x16. A x4-ről felesleges beszélni, mert mint mondtam átlag egy vga csücsül a gépben a x16 slotban és annyi. Techspot is végzett ilyen teszteket, de amit fentebb linkeltem abban is vannak a vége felé ilyen mérések.

"Ha tartós vásárlás mellett kampányolsz, hogy évente nem cseréled a konfigot, akkor azt is vizsgálnod kéne, hol lesz a konfig évek múlva,"

Nem kampányolok, ezek tények. Évek alatt jön annyi változás, ami bőven indokolja a lap cserét. Általában ram váltás, de itt van a sata - nvme, vagy az usb fejlődés, a jobb hangkártya, stb.

talgaby
talgaby
2020. dec. 6. 14:32
#3

Időközben az ASrock szokás szerint elkezded rafkóskodni és pár Z490-es alaplapon bekapcsolta Clever Access Memory fantázianév alatt. Sikerült is némi teljesítménynövekedést kisajtolni az AMD RX 6000-es kártyákból.

Dani64
Dani64
2020. dec. 6. 16:51

@talgaby

Azért radeonnal, mert az Nvidia még nem adta ki a drivert ami engedélyezi. Egyébként messze jobb eredményeket értek el mint amd processzorral.

hunspirit
hunspirit
2020. dec. 6. 14:27
#2

Megérte "drukkolni" az amd-nek mint mindig.

Iponos árak:

i3 10100f 32.000HUF vs R3 3100 43.000HUF

i5 10400f 55.000HUF vs R5 3600 88.000HUF

i7 10700f 109.000HUF vs R7 3700x 112.000HUF

i7 10700k 133.000HUF vs R5 5600x 157.000HUF

i9 10850k 168.000HUF vs R7 5800x 222.000HUF

Az intel gyorsabb, olcsóbb. Jah kivéve ha az eleve nagyon fos árú Rizs 5000-es procikhoz veszel spéci tuningramokat dupla árért, akkor gyorsabb mint az Intel 3-5%-al.

Jövőre jön a b560 chipset xmp supporttal, pcie4.0 support és +4 PCIE lanet fog tudni kezelni minden Intel proci. Köszönjük AMD. Nélküled nem sikerült volna.

A sok vörösfejű meg nem érti hogy miért marad mindig a béka segge alatt az AMD market share-je.

punchman
punchman
2020. dec. 8. 0:27

@gabushi Minden cég a maximális elkérhető árat fogja kérni, ami beleillik a stratégiájába. Ezzel akkor van probléma, amikor nincs verseny. Ha kényelmes, monopol helyzetben van egy cég, oda árazhatja a termékeket, ahová akarja. Nem érdeke a fejlesztés és a nagy innováció, csak költségekkel és kockázatokkal jár. A kiszámítható, minimális növekménnyel, azonos választékkal, és közel azonos árakon adja minden évben megújítva picit a választékot. Ez ment gyakorlatilag a Sandy Bridge óta Intelnél. Még a 10nm-es többéves késést is megúszták volna következmények nélkül ha az AMD nem gyújtja be a rakétákat. Ha van verseny, van választék és opciók, vannak következmények, nem tehetik meg, hogy ők diktáljanak a piacnak.
Az igazi probléma szerintem nem azzal van, ha egy gyártó az árakat el tudja mozdítani a maga irányában. Még csak nem is akkor, amikor egyedül van a piacon. Az igazán veszélyes és tolerancia nélkül abszolút elítélendő, ha egy cég akadályozza a versenyt, netán gáncsolja a konkurenciát, vagy akadályozza a piacra lépést. Az a gond, hogy nehéz bizonyítani és a hatóság gyakorlatilag nem alkalmas rá, hogy meg tudja akadályozni az ilyen visszaéléseket. Szükséges a fogyasztói fellépés, és rengeteg példa bizonyítja, hogy hatásos is. Ami aggasztó, hogy sokan vannak akik a cégek érdekeit előrébb helyezik a fogyasztói/társadalmi igényeknél. Vagy elvakult fanatikus rajongók, vagy céges ügynökök.

gabushi
gabushi
2020. dec. 6. 12:53
#1

Elvileg támogatja Excavatorig visszamenőleg az AMD-is az utasításokat, azonban a gond az időzítéssel van, mert kb 100% az időzítés különbség csak az zen3 és zen2 cpu-k között. Így lényegében értelmét veszti a funkció olyan lassú.

Én legalábbis ezt hallottam oknak, hogy miért "nincs értelme" régebbi AMD-s platformokra megcsinálni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 8. 9:51

@s_otto Nem, ez a kibaszott vadnyugat, ahol még a sherifet is pofánlővik, 5xör és 10xer mellbe!

Vissza az oldal tetejére