Shop menü

HÁNY SZÚNYOG FÉR EGY INJEKCIÓS FECSKENDŐBE?

Ha azt akarjuk, hogy minél nagyobb számban túl is éljék, 240 darab rovart kell egy köbcenti térbe összecsomagolni egy új kutatás szerint.
Jools _
Jools _
Hány szúnyog fér egy injekciós fecskendőbe?

Ha törékeny dolgokat akarunk postázni, minél szorosabban sikerül egymás mellé legózni a darabokat és a csomagolóanyagot, annál jobb az esélye, hogy épségben célba ér a szállítmány. Úgy tűnik, hogy ez akkor is igaz, ha élő szúnyogokat szeretnénk elküldeni, legalábbis egy most megjelent tanulmány eredményei szerint.

Az átlagembernek persze nem sűrűn szokott tömegével élő vérszívókat küldözgetni, a rovarokat és az általuk terjesztett betegségeket kutatóknak azonban ezt a problémát is meg kell oldaniuk valahogy. Ha például egyik laborból a másikba küldik egy kísérlet szúnyog alanyait, vagy mondjuk amikor az állatok szaporodásának korlátozása céljából nagy mennyiségű, módosított, szaporodásképtelen szúnyogot akarnak szabadjára engedni egy környezetben.

A labor, ahol ezek a szúnyogok készülnek, általában meglehetősen messze van a célterülettől, így a szállítást valahogy meg kell oldani. A helyzetet nehezíti, hogy az állatok általában kevesebb mint 200 métert repülnek felnőtt életük során, ami a hímek esetében összesen nagyjából egy hetet tesz ki. Hiába sikerül tehát létrehozni a sterilizált, vagy másként módosított szúnyogokat, utána élve célba is kell juttatni ezeket, ami nem egyszerű feladat.

Galéria megnyitása

Az optimális megoldás felderítése érdekében azonban három amerikai egyetem kutatói összefogtak és több kísérlet során végre kiderítették, hogyan lehet a legjobban élő szúnyogokat szállítani. Az első lépés, hogy a rovarokat 14 ºC-on kell tárolni szállítás közben, ez esetben mutatják ugyanis a legnagyobb túlélési arányt.

Sok helyre szerencsére nincs szükség a csomagoláshoz, a szállításhoz ideális egyedsűrűség ugyanis meglehetősen magas. A szakértők eltérő számban apró injekciós fecskendőkbe töltöttek a szúnyogokat, majd azokat egységnyi térfogatra nyomták össze. A fecskendőket hőszigetelt tárolókba pakolták, majd postázták egy másik laborba, ahol a kicsomagolás után megnézték, hány állat élte túl a kalandot, és milyen formában voltak szállítás után.

Mint kiderült, összességében a legszorosabban megpakolt fecskendővel jártak a legjobban a szakértők: ebben egy köbcentiméterre 240 szúnyog esett, és közel 90 százalékuk így is életben maradt. Bár néhány állat szárnya kicsit megsínylette a szoros elszállásolást, a kevésbé sűrűn pakolt fecskendőkben sokkal rosszabb bőrben voltak a rovarok, mivel a szállítás közben erősebben ütődtek egymásnak és a fecskendő falának.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére